Győr+
2011.11.12. 07:21

Győri gólparádé, magabiztos siker Debrecenben

A Rába ETO remek és eredményes második félidőt produkálva, korábbi jó játékát idézve, magabiztosan győzött a DEAC otthonában az élvonalbeli futsalbajnokság 9. fordulójában.

Bár a nagyobb helyzetek az ETO előtt adódtak, kiegyenlített első öt percet produkáltak a csapatok. Ezután azonban a győri alakulat került mezőnyfölénybe, ekkor a hazai kapusnak, Ghetének kellett többször is bravúrt bemutatnia.

Ugyan az ETO játékosai többet támadtak, a hazaiak kontráiban is benne volt a veszély. Egy remek átadás után, Lódi révén azonban a 16. percben a Győr szerezte meg az első gólt. Nem változott a játék képe ezután sem, az ETO kezdeményezett többet, de bátran játszott és támadott a hazai csapat is. Az utolsó percben azonban ismét kihagyott a DEAC védelem és Lódi visszaadta a gólpasszt Gyurcsányinak, így a címvédő – ha nem is játszott csúcsformában – kétgólos, mindenképpen megérdemelt előnnyel vonulhatott az öltözőbe.

Szünet után alaposan rákapcsolt az ETO, amely gyorsan növelte előnyét. Aztán a zöld-fehérek három perc alatt három újabb gólt lőttek, s ezzel el is dőlt a mérkőzés. Nem állt le azonban a vendégcsapat, amely újabb találatokat szerzett, s remekül játszott. A hajrában a hazaiak két 10 m-esből találtak a kapuba, ám ez is csak a szépítésre volt elegendő. Az ETO remek és eredményes második félidőt produkálva, korábbi jó játékát idézve, magabiztosan győzött a DEAC otthonában.

Kozma Mihály a mérkőzés után azt mondta: „Gratulálok az ETO-nak és sok sikert kívánok az együttesnek az UEFA Futsal Kupában Portugáliában. A második félidőben játékosaink elfáradtak és nem tudtuk megismételni az első húsz percben mutatott fegyelmezett játékunknak. Az ETO bebizonyította, hogy egy klassziscsapat.”

Artur Melo szerint „saját magunknak tettük nehézzé a mérkőzés elejét. Az utolsó három bajnoki találkozó miatt nagy nyomás volt a játékosainkon, ami aztán az első gólok után megszűnt, mindenki belelendült és felszabadultan tudtunk a továbbiakban futsalozni.”