Győr+
2011.11.15. 13:15

Női európai kézilabdakupák – Norvég, spanyol és dán riválisa lesz a Győrnek

A címvédő Larvik, a dán Midtjylland és a spanyol Itxako Navarra lesz a Győr ellenfele a női kézilabda Bajnokok Ligájában. A KEK és az EHF Kupa nyolcaddöntőjében is legyőzhető ellenfeleket kaptak a magyarok a keddi bécsi sorsoláson.

A papírforma alapján a Békéscsabának és a Debrecennek van a legnehezebb dolga a spanyol Mar Alicentéval, illetve Mar Saguntóval, míg a kupagyőztesek között címvédő Ferencvárosnak a Don mellé, a távoli Rosztovba kell utaznia. Az Alicante az előző idényben az FTC-től kapott ki a KEK-döntőben.

A BL-ben a Győri Audi ETO KC – mivel csoportelső lett – a középdöntőben egy másik elsőt (a címvédő Larvikot), valamint két csoportmásodik együttest (a dán Midtjyllandot és a spanyol Itxako Navarrát) kapta.

Konkoly Csaba, az ETO vezetőedzője az MTI-nek elmondta: a feladat adott, ezt a három ellenfelet kell legyőzni. “Az már a sorsolás előtt tudott volt, hogy nem nagyon, hanem nagyon-nagyon erős csapatokat kapunk. A Larvik címvédő, míg a spanyolok képesek arra, hogy beleszóljanak az első két hely sorsába. A Midtjylland erejét nem ismerem, de sokat mond, hogy a Trondheimnél volt jobb. Ebből a csoportból kell továbbjutó helyen végeznünk. A másik ágról a Valcea kiemelkedik a mezőnyből, és a románok mellett a Buducsnosztot várom az elődöntőbe” – fogalmazott Konkoly.

„A nehezebb csoportba kerültünk, de mindhárom ellenfelünket jól ismerjük, hiszen a Larvikkal tavaly ugyanabban a csoportban szerepeltünk, az Itxakoval pedig elődöntőt játszottunk. A tavalyi BL-döntősökkel vívott csatáink bizonyára fantasztikus hangulatú mérkőzéseket ígérnek, főleg azt figyelembe véve, hogy a norvég színekben BL-győztes Heidi Löke idén már győri szívvel, győri színekben küzd. A Győri Audi ETO célja természetesen az elődöntőbe jutás, minden mérkőzésen győzelmi elvárásokkal fogunk pályára lépni. A válogatott elfoglaltságok miatt a következő hónap kimarad a felkészülés szempontjából, de december végétől csapatunk teljes gőzzel folytatja az edzéseket a február elején folytatódó BL-középdöntőkre” – kommentálta a sorsolás eredményét Kelecsényi Ernő, a Győri Audi ETO elnöke.

A BL középdöntőjében:

1. csoport: Larvik (norvég), GYŐRI AUDI ETO KC, Itxako Navarra (spanyol), FC Midtjylland (dán)

2. csoport: Buducsnoszt Podgorica (montenegrói), Oltchim Valcea (román), Krim Ljubljana (szlovén), Metz (francia)

A kvartettekből az első két helyezett jut az elődöntőbe, ahol az elsők a másodikakkal találkoznak, és a visszavágó lesz majd a csoportgyőztesek otthonában.A középdöntő játéknapjai: 2012. február 4/5. (Navarra-Győr), 11/12. (Győr-Mydtjylland), 18/19. (Győr-Larvik), 25/26. (Mydtjylland-Győr), március 3/4. (Győr-Navarra), 10/11. (Larvik-Győr)

A KEK-ben a 16 között még három magyar csapat van versenyben: a címvédő FTC-Rail Cargo Hungaria az orosz Rosztov Don, a DVSC-Fórum a spanyol Mar Sagunto, míg az Alcoa FKC a szerb Rk Zajecar együttesét kapta ellenfélnek a keddi sorsoláson. Előbbi két csapat idegenben, a székesfehérváriak pedig otthon kezdenek.

Elek Gábor, az FTC mestere az MTI-nek úgy fogalmazott, hogy lehetett volna jobb is, de rosszabb is a sorsolás: “A Rosztov komoly csapat, de túl kell rajta jutnunk. Nem bánkódunk, úgysem tudunk mit csinálni. A nagy távolság miatt szeretnénk, ha mindkét meccs Budapesten lenne, és ezért gyorsan felvesszük a kapcsolatot az oroszokkal. Változatlanul a négy közé jutás a cél.”

A KEK nyolcaddöntőiben:

Rosztov Don (orosz) – FTC-RAIL CARGO HUNGARIA

Mar Sagunto (spanyol) – DVSC-FÓRUM

ALCOA FKC – RK Zajecar (szerb)

Jolidon Cluj (román) – Dinamo Volgograd (orosz)

Trondheim (norvég)-Lubin (lengyel)

Leipzig (német)-Metalurg Szkopje (macedón)

Viborg (dán)-Sa:vehof (svéd)

Randers (dán)-Zvezda Zvenyigorod (orosz)

első mérkőzés: 2012. február 4/5., visszavágó: február 11/12.

Az EHF Kupában a Vác a török Piyango, a Budapest Bank-Békéscsaba pedig az előző idényben az FTC ellen KEK-finalista, a nyáron meggyengült spanyol Mar Alicente csapatával találkozik a nyolcaddöntőben. Az első mérkőzésen mindkét magyar résztvevő idegenben kezd.

Az EHF Kupa nyolcaddöntőiben:

Piyango (török) – VÁC

Mar Alicante (spanyol) – BUDAPEST BANK-BÉKÉSCSABA

Esbjerg (dán)-Holstebro (dán)

Bayer Leverkusen (német)-Asztrahany (orosz)

Mios (francia)- Nimes (francia)

Vejen (dán)-Frankfurter HC (német)

CSM Bucuresti (román)-Zalau (román)

Lada Togliatti (orosz)-Bera Bera (spanyol)

első mérkőzés: 2012. február 4/5., visszavágó: február 11/12.

MTI/Győr+