A rockzene adja a sót a Csík Zenekar adventi koncertjéhez
Adventi koncerttel örvendezteti meg a közönséget a Csík Zenekar Presser Gáborral közösen szombaton 19 órától a Molnár Vid Bertalan Művelődési Központban Győrszentivánon. A műsor különlegessége, hogy a népzenét rockkal ötvözik, megtartva a népzene autentikus értékeit, az emberi gondolatok, érzések szép gyümölcsét. Csík Jánost Berlinben értük utol egy villáminterjú erejéig.
Milyen műsorral készülnek az adventi koncertre?
Lesznek nóták a nemrég megjelent lemezről, régebbi közös dalok Presserrel, illetve az ő saját zenéi is felcsendülnek. Természetesen játszunk olyan régebbi dalokat is, amiket nagyon szeret a közönség, reméljük, Győrszentivánon is örömet szerzünk velük.
Hogyan alakult ki Presser Gáborral a kapcsolatuk?
Szerencsés találkozás a miénk, az eddigi munkánk neki is kedvet adott a közös zenélésre, szívesen közreműködik velünk. Ehhez az kellett, hogy mi ügyesen dolgozzunk.
Hogyan kapcsolódik össze a népzene a rockkal? Vagy kérdezhetnem úgy is, mi közük egymáshoz?
Semmi, ezért is csodálkoznak az emberek azon, hogy a népi bekebelezi a rockzenét. A népzene inkább rétegmuzsikának számít, de fontos része a magyarok életének, hogy tudjuk, kik vagyunk, hová tartozunk. A rockzene pedig a leginkább lüktető műfaj a világon, ezért a találkozás által azokhoz is eljuthat a népzene, akik rockot hallgatnak.
Zoljánszky Alexandra