Győr+
2011.11.25. 14:14

Útjára indul az Aranycsapat-mozdony

Különleges ajándékkal tiszteleg a legendás Aranycsapat előtt a nemzeti vasúttársaság: a MÁV Csoport a londoni Wembley Stadionban aratott történelmi 6-3-as siker 58. évfordulójának alkalmából a tizenegy labdarúgót ábrázoló, teljes felületet betöltő grafikát helyezett el az egyik modern mozdonyán.

A szerelvényt pénteken, a Magyar Labdarúgás Napján, ünnepélyes keretek között mutatták be a fővárosi Nyugati pályaudvaron, ahol elhangzott, hogy a közel 86 tonnás, mintegy húsz méter hosszú vonatjármű “felmatricázásához” több mint száz négyzetméternyi fóliát használtak fel a dekoratőrök. A MÁV Trakció Taurus mozdonyán az Aranycsapat futballistáinak az arcképe látható, a sajátját ellátta a kézjegyével az ünnepségen részt vevő Grosics Gyula és Buzánszky Jenő, az együttes két, még élő tagja, valamint az akkor a válogatott keretéhez tartozott Várhidi Pál és Tóth József is.

“Ez a mérkőzés egy egész ország számára örömet hozott – mondta beszédében Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára. – A találkozó lehetőséget adott arra, hogy a XX. század viharában megtört ország kiegyenesítse a derekát, egyfajta nemzeti elégtétellel szolgált. A nemzeti öntudat olyan momentumával gyarapodtunk, amely 12 játékos emberi és sportdiadala volt. Köszönet nekik és társaiknak, akik ma már nem lehetnek velünk.”

Az impozáns mozdony a történelmi összecsapás egykori rádiós közvetítésének hangjai mellett gördült be a peronra, a zenei aláfestést pedig Havasi Balázs világhírű zongoraművész Vihar című szerzeménye szolgáltatta.

“6-3, 7-1, 2-0 és 2-1 a magyar csapat javára, én ezeken a mérkőzéseken játszottam az angolok ellen – nyilatkozta Grosics Gyula. – Azért vagyok nagyon büszke a magyar csapat azon időszakára, mert világhírű válogatottakat győzött le. Az angolok a 2-1-es chilei sikerünk után a következő világbajnokságon például diadalmaskodtak. Ötvennyolc évvel ezelőtt játszott a magyar válogatott Londonban és manapság a világ minden táján ha Magyarországról van szó, az Aranycsapat egészen biztosan említésre kerül, erre legyünk büszkék. A mai napig kapunk simogatásokat általunk ismeretlenektől, főként az idősebb korosztályhoz tartozó hölgyektől.”

“Ezek a fiatalságunk képei, ennyi idő távlatából az ember szíve megdobban – mondta Buzánszky Jenő. – Édesapám a MÁV-nál dolgozott, én is ott kezdtem el az életemet, de végül a futball mellett kötöttem ki. Köszönet mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy ez a mozdony beszáguldja az országot.”

Az Aranycsapat-mozdony 14 óra 23 perckor – 58 évvel és 7 perccel a londoni találkozó megkezdése után – indul első útjára, a 654-es számú Vércse InterCity vonatot továbbítva. Az említett vonat így Cegléd, Szolnok, Püspökladány, Hajdúszoboszló, Debrecen, Nyíregyháza, Tokaj, Szerencs, Miskolc és Füzesabony állomás érintése után este fél kilenckor tér majd vissza Budapestre, a Keleti pályaudvarra, ahol az érdeklődök megtekinthetik a járművet. A mozdonnyal nemzetközi járatokon is találkozhatnak majd az utasok, a külföldi utak közül kiemelkedik a csíksomlyói búcsúra vezető kirándulás.

(MTI)

MTI Fotó: Máthé Zoltán