Koronavírus

Szlovákia enyhít a korlátozásokon

Fotó: Pixabay
mti
2021.04.14. 07:00

Enyhülnek Szlovákiában hétfőtől a koronavírus terjedése kapcsán bevezetett korlátozások, bizonyos feltételek betartása mellett megnyithatnak az üzletek, és lehetővé válik a templomi istentiszteletek látogatása is - jelentette a TASR közszolgálati hírügynökség Igor Matovic miniszterelnök-helyettes közlésére hivatkozva kedden.

A korlátozások enyhítését több feltételhez kötötték, elsődlegesen ahhoz, hogy az üzletekbe való belépéshez, illetve az istentiszteleten való részvételhez negatív Covid-teszttel kell rendelkezni. Ezenfelül mindkét esetben – tehát az üzletekben és a templomokban is – be kell tartani azt a korlátozást, hogy 15 négyzetméteres területen legfeljebb egy ember tartózkodhat. Hasonló feltételek mellett megnyithatják kapuikat a múzeumok, a könyvtárak és a szállodák is, utóbbiak viszont továbbra sem nyithatják meg éttermeiket.

„Vékony jégen mozgunk, felelősségteljes hozzáállás nélkül visszatérhetünk oda, ahol voltunk” – mondta a korlátozások enyhítése kapcsán Igor Matovic, aki miniszterelnök-helyettesi posztja mellett a pénzügyi tárcát is vezeti.

Eközben Eduard Heger kormányfő Pozsonyban arról tájékoztatott, hogy adataik szerint javul a járványhelyzet, csökken a kórházban ápoltak száma, s így a jövő héttől már az ország egyetlen járása sem lesz “fekete” – vagyis a legrosszabb besorolású a járványhelyzetet jellemző úgynevezett “Covid-szemafor” szerint. A kórházban koronavírus-fertőzéssel kezelt betegek száma jelenleg közel két és fél ezer a múlt heti csaknem 3 ezerhez képest.

Szlovákiában már egy hónapja lassan, de folyamatosan csökken az újonnan kimutatott koronavírus-fertőzések száma, közel egy hete hasonló trend figyelhető meg a kór miatt kórházban ápoltak, illetve a kórnak tulajdonított új halálesetek tekintetében is.

Az országban jelenleg a Pfizer, az AstraZeneca és a Moderna oltóanyagait használják. A Nemzeti Egészségügyi Információs Központ adatai szerint a már legalább egy védőoltással beoltottak száma kedden 870 ezer volt, közülük csaknem 300 ezren már a második adagot is megkapták.

Keddi pozsonyi sajtótájékoztatóján Vladimír Lengvarsky egészségügyi miniszter bejelentette: elképzelhető, hogy feloldják az oltásra jelenleg vonatkozó életkori korlátozásokat, ami azt jelentené, hogy a 40 évnél fiatalabbak is regisztrálhatnának az oltóanyag beadására.

Kapcsolódó témák: #Járványhelyzet | #koronavírus | #Magyarország |