Győr+
2012.01.18. 16:34

Nyomás alatt játszanak

Az UNI SEAT Győr csütörtökön 18 órakor a Kanuas csapatát fogadja az Euroligában. A győri klub azzal kedveskedik hűséges szurkolóinak, hogy a mérkőzés szünetében kisorsolnak tizenöt szerencsés drukkert, akik a csapat költségén elutazhatnak a jövő heti Prága elleni idegenbeli Euroliga-mérkőzésre. Február elsejétől pedig a győri mérkőzéseken családi jegyet lehet vásárolni, így 950 forintért két felnőtt és két gyermek válthat belépőt.

A csütörtöki Kaunas elleni összecsapás kapcsán Fűzy Ákos vezetőedző elmondta, hogy érdekes találkozó lesz, mivel eddig jobbára olyan csapatokkal játszott a győri gárda az Euroligában, amelyek jóval esélyesebbek és jóval erősebbek voltak. Most viszont a győri mester lát esélyt a hazai győzelemre, s mint fogalmazott, nyomás alatt játszhatnak a lányok, ami jó erőpróba lehet a bajnokság kiélezett szakaszaira.

A győrieknek nincs sérültjük, teljes kerettel készülnek az Euroliga-mérkőzésre, bár Fűzy Ákos megjegyezte, kisebb hullámvölgybe került a csapat, az általa december elejére várt fásultság és fáradtság most érte el a játékosokat. Talán a Kaunas elleni összecsapás arra is jó lehet, hogy visszataláljanak a helyes útra.

Nagy-Bujdosó Nóra, a győriek csapatkapitánya is lát esélyt a győzelemre, ehhez csak meg kell valósítani a Fűzy Ákos által megálmodott új taktikát, és hinni kell benne. A kiváló játékos a csapat nevében csak annyit ígért, szeretnék győzelemmel köszönteni azokat a nézőket, akik kilátogatnak az Egyetemi Csarnokba csütörtökön.