Győr+
2012.02.23. 11:10

Pálinger menedzser lesz?

Hivatalosan nem jelentették be, de Pálinger Katalin, az Audi ETO KC kapusa, a győriek egyik kedvence a klub menedzsere lesz - derül ki az index. hu cikkéből.

Pálinger Katalin még két szezonban az elnökség tagja lesz, tehát mindenképpen a klub kötelékében marad – válaszolta érdeklődésünkre Szabó Tamás kommunikációs vezető. Hangsúlyozta: korábbról közismert már, hogy a válogatott játékos kapusként befejezi pályafutását. Arról még nem született konkrét megállapodás, hogy milyen feladatot vállal a továbbiakban.

Szilágyi Andrea, az Audi ETO sajtókapcsolatokért felelős menedzsere szerint Pálinger valószínűleg annak a projektnek a menedzsere lesz, mely Kelecsényi Ernő elnök kezdeményezésére a női kézilabda Bajnokok Ligájának fejlesztéséért dolgozik. Szerződést azonban még nem kötöttek vele, a csapat a pénteki, dánok elleni mérkőzésre koncentrál, s mindenképpen szeretné megnyerni az idei nemzetközi kupát.

A családalapítási tervekkel foglalkozó Pálingert egyelőre nem tudtuk elérni, most éppen Dánia felé tart a csapat repülőgéppel. Amennyiben új információnk lesz, közzétesszük.

gyorplusz.hu

Fotó: O. Jakócs Péter