Kövér : a másik út járhatatlan (EXKLUZÍV INTERJÚ)

Dr. Kövér László, az Országgyűlés elnök mondott ünnepi beszédet a győri Prohászka Ottokár Orsolyita Közoktatási Központban. A házelnök exkluzív interjút adott a gyorplusz. hu portálnak.

Elnök úr, beszédében szükségesnek tartotta kiemelni, hogy a beletörődés, a reménytelenség és a bizalmatlanság nem a magyarok tulajdonsága. Nem úgy tapasztalja, hogy ezek a tulajdonságok erősen részei a jelenkori közhangulatnak?

Tudják, ha a reménytelenség, a beletörődés jellemzően magyar tulajdonság lenne, akkor magyarként már nem élnénk a Kárpát-medencében. A történelmünk arról szól, hogy akármilyen viharokat éltünk át, szenvedtünk el az idők során, a végén mindig volt erőnk a talpra állásra, az újrakezdésre. Vannak persze olyan tulajdonságaink is, melyek az önfeladást, a kudarcok elfogadását táplálják. Rosszhiszeműen olvasva a napi politikai történések, azt is feltételezhetnénk: vannak olyanok, akiknek az az érdekük, hogy azt sugallják, szuggerálják, tehetségtelen, a sikerre alkalmatlan nép vagyunk, melynek az a sorsa, hogy eltűnjön a térképről vagy szolgaként éljen.

Többször is említette, hogy a saját útját kell járnia Magyarországnak. Mivel tudná meggyőzni a kétkedőket, hogy kövessék a kormányt ezen az úton?

Tulajdonképpen könnyű a helyzetünk, ugyanis két út van, a másikat már kipróbáltuk, bebizonyosodott róla, hogy járhatatlan, nem vezet sehova. Olyan utat kell tehát választanunk, amit nem jártunk még, pontosabban nemigen merészkedtünk rá, de józan, belátható kalkuláció szerint nem a semmibe visz. Minden normális nemzet a saját érdekeit érvényesíti az unión belül, nekünk is azt kell tennünk. Minden normális ország a saját piacait, termelőit, polgárait védi mások kizsákmányoló törekvései ellen. Sőt, a polgárok többsége rábeszélés nélkül a saját országa termékeit vásárolja. A német ember német autót vesz. Mi is vagyunk olyan jók, mint mások. Nem valamiféle önimádat mondatja velem, de jobban kellene szeretni saját magunkat.

Hangsúlyozta, hogy a saját útra magunkkal kell vinni a kesergőket, a bizalmatlanokat és a reményvesztőket is. Ez kinek a felelőssége?

Politikusként csak azt mondhatom, hogy elsősorban a kormányé. Olyan helyzetet kell teremteni, melyben azok is belátják az érdekükben hozott döntéseket, akik ezeknek az anyagi hasznát csak később élvezhetik. Nem szabad azonban mindent a kormánytól, a politikától várni, felelősek vagyunk önmagunkért, a családunkért, a közösségekért, a nemzetért. Sajnos egyre kevesebb olyan közösség működik, mely kiteljesíthetné az emberek érdekeit, vágyait, s teret adna az önmagukért és másokért való értelmes cselekvésre.

Az 1848-as forradalom és szabadságharc hősei, egyéniségei közül kiknek a személye áll közel önhöz?

Pápán töltöttem a gyerekkoromat, első ünnepi élményem az volt, hogy édesanyám elvitt március 15-én egy rendezvényre, fölolvasta nekem Petőfi és a Jókai szobor talapzatán olvasható szöveget. Idővel tudatosult bennem, hogy Petőfi és Jókai egyénisége elválaszthatatlan 1848 szellemétől. Az én szívemhez pápaiként ők állnak közel.

Örök magyar vita: Kossuth vagy Széchenyi?

Én ezt a régi kérdésfeltevést károsnak tartom, mert mérgezi a nemzeti emlékezetünket és a közéletünket egyaránt. Minden kornak megvannak a kiemelkedő történelmi személyiségei, akik közös célokért dolgoztak más-más módon, néha egymással is szembekerülve, súlyos konfliktusok árán. Széchenyiről mindenkinek a nagy alkotó jut eszébe, teljes joggal. A valaha volt bankókról is eltűnt Kossuth pedig hallottam már olyan megállapításokat, hogy főképpen rombolt a forradalmával. De ha nem lett volna az 1848 március 15-i forradalom, mi lenne az a történelmi közös élmény, mely a nemzetet nemzetté forrasztja? Soha nem szabad az értékek hordozóit egymással szemben kijátszani.

Korábban:

A beletörődés, a reménytelenség és a bizalmatlanság nem a magyarok tulajdonsága, az csak egy ocsmány fertőzés, melyet a magyarságnak ki kell vetnie magából- így fogalmazott dr. Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerda délelőtt a győri Prohászka Ottokár Orsolyita Közoktatási Központban, ahol az ünnepség szónoka volt.

A házelnököt Pápai Lajos megyéspüspök, Széles Sándor kormánymegbízott, s dr. Somogyi Tivadar alpolgármester fogadta. Németh József, a házigazda iskola igazgatója „Isten hozta elnök úr” – szavakkal köszöntöte, majd a remekül szerkesztett, pergő diákműsort követően az Országgyűlés elnöke lépett a mikrofonhoz.

Mit üzen az 1848-49-es szabadságharc az azóta felnőtt hetedik nemzedéknek? – tette fel a kérdést.

Mindenekelőtt azt hangsúlyozta, hogy a történelmünk nem szemlélhető úgy – bármennyire így szeretnék láttatni egyesek –, mint egy gazdasági vállalkozás, amelyről világos képet ad a bevételek és a kiadások egyenlege.

Gondoljunk csak bele – javasolta Kövér László -, hol lennénk mi magyarok, ha 1849-ben a világosi fegyverletétel után úgy az előttünk járó nemzedékek úgy zárták volna le nemzeti történelmünk főkönyvét, hogy most már nem éri meg magyarnak lenni. Mi lenne velünk ma, ha azzal a tapasztalattal tértek volna haza a honvédek, hogy ráfizetés ragaszkodni a magyarságunkhoz, túl nagy kockázatot vállatunk, belebuktunk, ezért jobb mihamarabb túladni a veszteséges bolton.

A történelem arra oktat – folytatta a házelnök -, hogy szemben az üzlet világával, melyben csődben ment vállalkozás nyomtalanul képes eltünni, a történelemben a a legkisebb bukásnak is következménye van. A kitartás eredményt, győzelmet hozhat. Ha nem így lenne, nem lett volna kiegyezés, s 1956 november 4-ét nem követte volna a rendszerváltás.

Kövér László arról is szólt, mi lehet még a titka annak, hogy 1848 megőrizte jelentőségét. Az íróval szólva így fogalmazott: velünk volt az Isten és nálunk az igazság.

A magyar forradalom és szabadságharc természetét elemezve kiemelte: a mi forradalmunk nem rombolást, tömeggyilkosságot jelentett, mint a francia jakubinus forradalom.

– Az igazság az, hogy a forradalomhoz nem kell rendkívülinek lenni – mondta az elnök – Az elsősorban elszántság kérdése. A forradalmak dühös emberek robbantják ki, ezt követően azonban, a megváltoztatott értékű ország irányításához már tehetség, higgadság, szaktudás, felelősség szükséges.

Nyilvánvalóan a jelenhez szóló utalással beszélt arról, hogy az ország a forradalmat követő rövid időben a saját pályáját rakta le és járta, saját maga rakta le annak köveit, nem utánozott senkit.

Lássuk, hogyan állunk ma 1848-hoz képest? – tette fel a kérdést. – Ma az áldozatvállalást sokan megmosolyogják. A közhangulat a nem az „itt élned, s halnod kell” szellemét követi, inkább arra bíztat, hogy menj el, ne maradj itt.

Ennek ellenére Magyarországon végre a magunk útján járunk – fogalmazott. – Magyarországnak most egyetlen ellensége van a saját kishitűsége.

Kijelentette: Magyarországnak tehetsége van az értelmes szép munkához. A mögöttünk levő évtizedek sajnos nem ezt sugallták. Akkor saját útunk helyett zsákutcába toporogtunk, legutóbb a magyarhoz méltatlan kormányzás következtében.

– Saját útunkra vinni kell magunkkal a beletőrődötteket, a kesergőket, a bizalmatlanokat és a reménytvesztőket is – fejezte be beszédét dr. Kövér László.

gyorplusz.hu

Fotó: Kovács Veronika