Bajnoknő a szalonban

A Győri Polgári Szalon soron következő estjén a magyar vívók régi dicsőségéről és szomorú jelenéről esik szó, az író és rendező Szigethy Gábor három vendéget hívott meg a kedden hat órakor kezdődő beszélgetésre. Maszlai István színművész és Kő András sportújságíró mellett ott lesz a Zichy-palota szalonjában Sákovicsné Dömölky Lídia, Tokió olimpiai bajnoka, aki sportolói pályafutását befejezve edzőként és szakíróként is hírnevet szerzett magának. A hetvenhat éves tőrvívóbajnoknő a keddi eszmecsere előzeteseként szívesen vállalkozott egy kis múltidézésre.

Alig múlt tizennyolc, amikor egyéniben és csapatban is világbajnoki aranyérmet nyert. Nagyon fiatal lányként miért pont a vívás vonzotta?

A bátyám gimnazistaként a BEAC vívószakosztályának kardvívó reménysége volt, én meg, mint a bátyám rajongója, mindig azt szerettem volna csinálni, amit ő. Szerencsére sikerült legyőznünk édesanyánk ellenállását, aki szerint a vívás nem nőknek való sport, s így 1950-ben én is elkezdhettem az edzéseket a Semmelweis utcai vívóteremben.

Ha megkérik, hogy meséljen a sikereiről, mi jut az eszébe, miről beszél legelőször?

Nagyon furcsa dolog. A sikerek csodálatosak, felejthetetlenek, de az ember a balsikerekre, kudarcokra élesebben emlékszik. De talán ez így van rendjén, ezért vagyunk képesek a kudarcaikból tanulni.

Az 1964-es tokiói olimpián ön vitte be Sisova ellen a magyar csapat győztes találatát. Ezzel férje, Sákovics József kapitány csapatának tagjai egy olimpián négy bajnoki címet szereztek. Mi volt a siker titka?

Világhíres elődeim, remek edzőim és csodálatos csapattársaim voltak. Szerettem vívni, versenyezni. Sohasem jelentett áldozatot az edzés, felkészülés. Azt hiszem, akkoriban az egész hazai vívógárda így érzett, és mindenfajta egyéni torzsalkodást félretéve egy emberként küzdöttünk a magyar sikerekért. A csapatban egymásért is vívtunk. Tokióban nekem pluszerőt adott, hogy férjemért, az akkori kapitányért is küzdhettem. Valóban én vittem be a győztes találatot, de ezt azért tehettem, mert egy olyan, már világbajnok csapat tagja voltam, mint a Rejtő, Juhász, Ágoston, Marosi összeállítású gárda.

Ön szerint mi az oka annak, hogy a sportág magyar csapatai nem jutottak ki az idei londoni olimpiára?

Megszakadt a szívem az összes magyar vívóért, a kardozókért és a lányokért egyaránt. Biztos, hogy nem jó a jelenlegi rendszer, a kvalifikáció és a versenyszabályok sem, de csak azt tudom mondani, amit utánpótlásedzőként a lányaimnak szoktam. Először magadat kell legyőzni, azután az ellenfelet, de ha nem hiszel benne, nem sikerülhet! A győzelemhez önbizalom kell, amit a szívesen elvégzett munka és a sok-sok gyakorlás biztosít.

Ön nagymamaként is aktív, tevékeny szerepet vállal a MOB munkájában. Milyen feladatok találták, találják meg?

Évekig dolgoztam a Képes Sportnál, ahol a torna volt az egyik szakterületem. Amikor az újságírást abbahagytam, éppen Borkai Zsolt volt a nagy várományos, a feltörekvő fiatal tehetség. Aktív pályafutásom befejeztével fiatalokat oktattam a Központi Sportiskolában. Most, mint agg bajnoknő, az olimpiai eszme terjesztésében és az ifjúság mozgásra buzdításában tevékenykedem.

Fölvári Gabriella

Fotó: illusztráció