Győrött járt az ország legszebb gőzmozdonya- VIDEÓVAL, KÉPGALÉRIÁVAL
Újra gőzvontatású nosztalgiavonat érkezett a győri vasútállomásra.
Ezúttal az ország legszebbjének tartott gőzmozdonya, a Déli Vasút egykori büszkesége, a 109-es sorozatszámú zöld színű vasparipa állt a szerelvény élén, de a Bakony lankáin a Rába Magyar Vagon- és Gépgyár által gyártott Balaton motorkocsi is segítette a büszke, de hajlott kora miatt az emelkedőkkel már nehezebben megbirkózó gőzőst. A szerelvény élmény- és a nosztalgiakocsikból állt, de természetesen a hosszú út során megéhező, megszomjazó utasoknak korabeli büfékocsi is a rendelkezésére állt.
A vonat hajnalban indult Budapestről, majd megállt Székesfehérváron, Veszprémben és átszelve a Bakonyt, keresztülhaladt az ország legszebb vasútvonalán, a Porva-Csesznektől Vinyéig tartó festői tájon, ahol a Cuha-Völgy látványa és a négy alagút nemcsak a gyerekek, de az idősebbek szívét is megdobogtatta.
Az utasokkal zsúfolásig megtelt szerelvény elejéről érkezése után lecsatolták a gőzöst, majd először megtankolták vízzel, ezt követően pedig a mozdonyfordítóra vezényelték, hogy ismét irányba állhasson. Ezután megkerülve a szerelvényt, annak másik végéhez csatlakoztatták, hogy kora délután ugyanazon az útvonalon elindulhasson vissza a fővárosba.
A szerelvény közel két órát töltött a folyók városában, ezalatt az utasok körülnézhettek Győrben, míg a kíváncsi helyiek kedvükre csodálhatták, fotózhatták, sőt akár be is járhatták a nosztalgiavonatot.
Délután egy órára a masiniszta ismét indulásra kész hőmérsékletre fűtötte a gőzös kazánját, hogy aztán negyed kettő körül hangos füttyszó mellett méltóságteljesen kigördüljön a győri állomásról. Délután háromra ugyanis már Zircen volt jelenése, ahová a Cuha-Völgyi Bakonyvasút ünnepnapja alkalmából rendezett ünnepség díszvendégeként volt hivatalos. A rendezvényen a tervek szerint beszédet mond Navrasics Tibor miniszterelnök-helyettes és Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési minisztérium államtitkára.
A gőzös ezután tovább indul, hogy este nyolcra hazaérkezzen Budapestre és megkezdhesse jól megérdemelt pihenőjét a Vasúttörténeti Emlékparkban.
Kapcsolódó videónkat ITT nézhetik meg.
Molnár G. Tamás
Fotó: a szerző