Győr+
2012.05.02. 11:17

BL-döntő – Elkeltek a jegyek

Alig egy óra kellett hozzá, hogy gazdára találjon a szombat esti kézilabda-döntő utolsó kétszáz jegye Győrben.

Munkatársunk – aki bő háromnegyed órával a hivatalos pénztárnyitás előtt érkezett a Magvassy-sportcsarnokba – úgy az ötvenedik lehetett a sorban. Nem kellett sokáig várakoznia: fél 10 után pár perccel kinyílt a kisablak, és az első szerencsések átvehették jegyüket. (Némelyikükön látszott: sokat próbált jegyvásárló. Volt, aki összecsukható kisszékkel érkezett, más csak olvasnivalóval, üdítővel szerelkezett fel alaposan.)

A szombat esti veszprémi viadal reménybeli nézői csendesen, beszélgetve várták ki sorukat, akadt azonban, aki „téma mentén” keresett ismerőst. Néhányaknak ugyanis csak helyben esett le: fejenként legfeljebb két jegyet vehet – miközben neki három vagy négy kellett volna. – Miskolcról jöttem, segítsen valaki – hallhattunk reggel tíz óra előtt egy sajátos hivatkozást, amely gyorsan meghallgatásra is talált.

Pál Gergő