Győr+
2012.05.03. 11:13

Indul a rájátszás

A lezártnak tekinthető futsal-alapszakasz után most újrakezdődik a bajnoki címért folyó küzdelem. A Rába ETO csütörtökön este 18 óra 30-kor kezdi meg a menetelést a Vasas ellen a Magvassy Mihály Sportcsarnokban.

A két győzelemig tartó párharcban az ETO, mint az alapszakasz győztese pályaválasztóként kezd, és reméljük, már hétfőn megszerezheti második győzelmét a Fáy utcában. A Vasas rapszodikus teljesítménnyel szerezte meg a nyolcadik helyet, voltak nagyon jó periódusai, és komoly hullámvölgyei. Az ETO minden játékosa Marcos Angulo vezetőedző rendelkezésére áll, a kisebb sérülések rendbe jöttek, az eltiltások lejártak, így a legerősebb keret veszi fel a harcot a piros-kékekkel.

Lódi Tamás szerint a csapatnak két győzelemmel kell továbbjutnia, ez nem lehet kérdés. Hiába voltak a csapat életében kisebb-nagyobb kisiklások, az együttes célja egyértelműen a bajnoki cél megvédése, és a nézők maximális kiszolgálása főleg a hazai mérkőzéseken. A világválogatott játékos elmondta, hogy keményen készültek a rájátszásra, és úgy érzi, most lesznek csúcsformában. Úgy gondolja, hogy az országban senkinek ne legyenek kétségei a Rába ETO még mindig Magyarország legjobb futsal csapata.

A mérkőzésen folytatódik az „aranyautó” játék, kérjük szurkolóinkat, figyeljék a hostesseket, és az általuk a nézők közé dobott labdával részt vehetnek a játékban. Akik még nem szerezték meg a játékoskártyákat, vagy valamelyik még hiányzik a gyűjteményből, azok ezen a mérkőzésen ezt is megtehetik.