Nívódíj a Kosaras-dombi Viatornak
Építőipari Nívódíjat kapott a pannonhalmi Viator Apátsági Étterem és Borbár.
Egy létesítmény tervezésének, megvalósításának és kivitelezésének minőségéért, elismert szakemberek bírálata alapján adják át az Építőipari Nívódíjat, melyet az idén a pannonhalmi Viator Apátsági Étteremnek és Borbárnak ítéltek oda.
A táblaavatás előtt Várszegi Asztrik püspök-főapát arról beszélt: az a bátor gondolat talált elismerésre, hogy , a világörökség részének nyilvánított történelmi helyre, a Pannon tájba egy kortárs épületet mertek emelni. A létesítményt a Merkbau Kft. rendkívül igényesen valósította meg., a holland-magyar Roeleveld-Sikkes építésziroda tervei alapján.
Dick Sikkes az épület főtervezője eddigi munkáinak egyik legszebb ékszerdobozaként említette a Viatort. Elmondta: megvalósulása a komplex és integrált tervezés remek példájának bizonyult.
A jól használható épületben az önkiszolgáló és a színvonala a la carte étterem mellett helyet kapott konferencia- és előadóterem is. A téglalap alakú, hosszanti részén üvegfalú épület 880 millió forintba került.
A hivatalos ünnepséget követő háttérbeszélgetéseken elhangzott, hogy az építész szakma világszerte nagyra értékeli az épületet, idehaza jobban megoszlanak a vélemények róla.. Az viszont biztos, hogy ebben a történelmi környezetben egy, az apátság szépségeivel versenyre kelni akaró álbarokk épület az egész környéket elcsúfította volna.
A Viator letisztult formájában, arányaiban, anyagában vállalja a maga korát, korszakának építészeti értékeit.
gyorplusz.hu
Fotó: Szigethy Teodóra