Győr+
2012.05.05. 08:00

„Számunkra a döntő jelent mindent”

A Győri Audi ETO KC nyáron három mesterlövésszel erősítette meg keretét. Egyikük a szerb válogatott Andrea Lekic, aki élete első nemzetközi kupadöntőjére és pályafutása legfontosabb párharcára készül.

Andrea Lekic a szlovén Krim Ljulbjana együttesétől igazolt Győrbe, ahol négy sikeres évet töltött el. Az irányítóként és átlövőként egyaránt bevethető klasszis bevallottan azért váltott klubot, hogy olyan csapatban szerepeljen, amellyel esélye van megnyerni a Bajnokok Ligáját. Erre rögtön az első szezonjában megvan a lehetősége, hiszen a zöld-fehérek szombaton 17.15 órakor a Veszprém Arénában a BL-döntő első felvonásán fogadják a Buducnost Podgoricát. Andrea Lekic sokat tett azért, hogy a győriek bejussanak a fináléba, az Oltchim Valcea elleni elődöntő visszavágóján csapata egyik legjobbja volt.

– A visszavágó után azt mondtam, az volt pályafutásom addigi legfontosabb mérkőzése. Soha nem fogom elfelejteni a Valcea elleni veszprémi találkozót, fantasztikus hangulatban játszhattunk, és úgy gondolom, ez volt az egész szezon legjobb meccse. Most két olyan összecsapás következik, ami még ennél is fontosabb, számomra és a csapat számára is a döntő jelent mindent. Bízom a sikerben, szerintem kellő önbizalommal várjuk a finálét – mondta Andrea Lekic, aki rövid idő alatt beilleszkedett a csapatba és megszerette Győrt. A 24 éves játékosnak az sem okozott gondot, hogy előző klubjával ellentétben a zöld-fehéreknél nem minden esetben játssza végig a hatvan percet.

A győriek közül többen játszottak már a Buducnost Podgorica otthonában, így tisztában vannak vele, milyen pokoli hangulat várja majd őket a visszavágón. Andrea Lekic egyelőre nem foglalkozik ezzel, és biztos benne, hogy Veszprémben, a csapat ideiglenes otthonában a zöld-fehér szimpatizánsok hasonló légkört teremtenek.

– Nagyon nehéz, kemény és küzdelmes mérkőzésekre számítok. Véleményem szerint ötven-ötven százalék esélye van mindkét csapatnak. Rendkívül fontos lesz a szurkolók segítsége, örülök, hogy a hírek szerint ismét megtelik a Veszprém Aréna. Sokat jelenthet számunkra, hogy az első mérkőzést hazai pályán játsszuk, mindenképpen előnyt kell kiharcolnunk a visszavágóra. Játszottam Podgoricában, tudom, milyen hangulat vár majd ránk idegenben, de nem foglalkozunk ezzel. Mindannyian elég tapasztalattal rendelkezünk ahhoz, hogy ez ne befolyásolja a játékunkat. Ráadásul Veszprémben ugyanolyan félelmetes hangulat uralkodik majd, mint a Moracában – fogalmazta meg várakozásait Andrea Lekic.

A kézilabdázó Győrött is egykori ljubljanai mezszámában, 77-esben szerepel. Az átlövő szerencseszáma a hetes, a szerb válogatottban ezt is viseli, a Krimnél azonban már foglalt volt ez a szám, ezért megduplázta. Kabalából az Audi ETO-ban is megtartotta a négy év alatt megszokott számát, amit aligha bánt meg. Érdekesség, hogy a szerb klasszis az élsport mellett egyetemre jár, Belgrádban idegenforgalmat és szállodamenedzsmentet tanul. Választása meglepőnek is tűnhet, hiszen a szaknak nincs köze a sporthoz, ő azonban szabadidejében szeret elszakadni a kézilabdától. Titkon reméli, hogy pályafutása befejeztével lesz egy saját kávézója vagy szállodája.

Andrea Lekicet végül természetesen arról is megkérdeztük, a döntőben mivel lehet a Buducnost Podgorica fölé kerekedni. – A Buducnost legnagyobb erőssége a védekezés, rendkívül keményen és fegyelmezetten zár a podgoricai fal. A védelem mögött ráadásul Clara Woltering áll a kapuban, aki szintén világklasszis. Nekünk hasonlóan keményen kell majd védekeznünk, támadásban pedig túljárni az ellenfél eszén, remélem, hogy át tudjuk lőni őket.

Névjegy

Andrea Lekic 1987. szeptember hatodikán született Belgrádban. Az irányítóként és átlövőként egyaránt bevethető játékos a helyi ORK Beograd, majd a Radnciki Bograd csapatában szerepelt, később pedig a Knjaz Milos együttesében kézilabdázott. Ezt követően országot váltott, 2007 és 2011 között a szlovén Krim Ljubljana erőssége volt. A 178 centiméter magas szerb klasszis játékára jellemző, hogy a támadásból és a védekezésből egyaránt kiveszi a részét. Napjainkban a női kézilabdamezőny egyik legjobb irányítójának tartják, egyik legnagyobb fegyvere a rendezetlen védelem elleni játék, valamint a gyors kontrák befejezése. Egyszeres szerb bajnok, négyszer-négyszer nyert szlovén bajnokságot és kupát. A Győri Audi ETO KC tagjaként eddig egy Magyar Kupa-győzelemmel bővült az eredménylistája.

Lakner Gábor

Fotó: Marcali Gábor