Hegymászás: az oxigénhiány, a kiszámíthatatlan időjárás és a lavinák jelentenek nehézséget

Az expedíciós hegymászásnál elsősorban az oxigénhiány, másodsorban a teljesen kiszámíthatatlan időjárás, harmadsorban pedig a lavinák jelentenek nehézséget - mondta Farkas Péter, a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség elnöke kedden az MTI-nek annak kapcsán, hogy a napokban tragédiával végződött a Magyar Annapurna Expedíció.

Farkas Péter hozzátette, hogy az oxigénhiányra fel lehet készülni helyben a megfelelő akklimatizációval, de ez alapvetően genetikailag kódolt. Vannak olyan emberek, akiknek 3500 méteren elkezd vérezni az orra és semmit nem tudnak csinálni, másokon apátia lesz úrrá. Az oxigénhiány miatt az agy “fura játékokat tud játszani”, ezért az expedíciós mászásra csak a mentálisan nagyon erős emberek alkalmasak – mutatott rá a hegymászó, aki szerint ilyen például Erőss Zsolt, az Annapurna-expedíció egyik tagja is.

A saját magunk védelmében hozott legfontosabb szabály, hogy az ember becsülje fel a saját erejét, az előtte álló feladatot, és ennek fényében döntse el, hogy alkalmas-e rá. Mérje föl a körülményeket és ha minden passzol, akkor induljon el. Íratlan szabály az is, hogy a társnak mindig segíteni kell, nyolcezer méter fölött azonban betarthatatlanok a szabályok – hangsúlyozta Farkas Péter.

Úgy vélte: a legfelelőtlenebb döntés mindig az, ha az ember nem fordul vissza időben. Vagy a saját erejét becsüli túl, vagy az előtte álló nehézséget becsüli alá, vagy nem hajlandó tudomásul venni a körülményeket.

“Ha az ember visszafordul, jövőre újra megpróbálhatja, de hogyha továbbmegy, lehet, hogy nem lesz jövőre” – fogalmazott a hegymászó, kiemelve: a balesetek nagy része arról szól, hogy vissza kellett volna fordulni. Ezekben az esetekben azonban a becsvágy legyőzi az óvatosságot, az ember hiába tudja, hogy hármas fokozatú lavinaveszély van, sok friss hó esett az előző nap és meleg az idő, mégis elindul. Addig feszíti a húrt, ameddig lehet. Az Annapurna hegy csúcsát elérni pedig azért is nehéz, mert csak az északi oldal mászható, melynek van egy igen lavinaveszélyes szakasza – mutatott rá Farkas Péter.

A szakember szerint legalább annyira a lehetőségek kérdése megmászni egy himalájai csúcsot, mint a képességeké: oda tud-e utazni a hegymászó, és lesz-e egyáltalán megfelelő idő a csúcstámadásra. Farkas Péter elmondta, hogy ezekre az expedíciókra nem feltétlenül az megy el, aki a legjobb, hanem az, akinek az ideje és pénztárcája is engedi – egy himalájai expedíció ugyanis fejenként több millió forintba kerül.

Az átlag hegymászók kimennek hétvégén egy jót mászni, évente egyszer-kétszer megmásznak egy alpesi utat, és talán életükben egyszer elmennek egy könnyű kis expedícióra. Maga a mászás egy hihetetlenül jó mozgás, ehhez társulhat az a sikerélmény, ha az ember fölér a csúcsra, a jó a társaság, a levegő és a szép természet. És bár a hegymászás a veszélyességi sportok között az alsó harmadban van, az expedíciós mászásnál sok az objektív veszély: lavina, kihűlés, megfagyás, eltévedés – mondta Farkas Péter, aki magánemberként arra nem tudott választ adni, hogy miért megy az ember oda, ahol nagyok az objektív veszélyek.

Mint megjegyezte, ő csak arra tud gondolni, hogy a dicsőség miatt. Ha valaki kihívást keres, akkor az Alpokban is talál – tette hozzá.

(MTI)