Győr+
2012.05.10. 11:31

Ég az olimpiai láng, aranyszínű repülő viszi majd tovább

A londoni XXX. nyári olimpiai játékok lángját ma, május 10-én gyújtották meg. Május 17-én érkezik Athénba.

A Londonba szánt lángot május 10-én gyújtották meg, a fáklyaváltó első futója az úszó Szpirosz Dzsanniotisz, akinek az édesanyja angol. A lángot egyhetes görögországi körút után a British Airways légitársaság erre az alkalomra különleges, aranyozott festéssel ellátott Airbus 321-es repülőgépe szállítja Nagy-Britannia délnyugati csücskébe, a Cornwall megyei Culdrose-ba, a királyi haditengerészet légitámaszpontjára.

A repülőgép az olimpia évére utaló BA 2012 járatszámot viseli majd. Az olimpiai láng május 19-én reggel indul hetvennapos, csaknem 13 ezer kilométeres körútjára, ennek során érinti Nagy-Britannia összes megyéjét, és az ír szigetre átkelve eljut Észak-Írországba, sőt a brit-ír megbékélés jegyében az Ír Köztársaság fővárosába, Dublinba is. Július 27-én este, a megnyitó ünnepségre érkezik meg az Olimpiai Stadionba.

Az olimpiai láng az olimpiai játékok jelképe. A hagyomány az ókori Hellászból származik, ahol az olimpiák alatt végig égett a láng arra a mítoszra emlékeztetve, hogy Prométheusz ellopta az istenektől és az embereknek adta a tüzet.

Az újkori olimpiákon az 1928-as amszterdami játékok alkalmával újították fel a szokást, a lánggal való futásra először 1936-ban Berlinben került sor. Az olimpiai lángot az ókori játékoknak Kr.e. 776-tól otthont adó olümpiai stadionban, a nap sugarait homorú tükörrel összegyűjtve gyújtják meg.

Tizenegy papnőt jelképező nő végzi az olimpiai fáklya meggyújtásának ünnepségét, korhű jelmezekben és meghatározott koreográfiák szerint. A békét jelképező láng útja hagyományosan először Athénba, az első újkori olimpia színhelyre vezet.

Miután meggyulladt a láng, a játékok folyamán végig ég, csak a záróünnepség napján alszik ki.

Borkai Zsolt a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke volt a Class FM vendége a népszerű reggeli műsor road show-jának győri állomásán, melyről ITT olvashat. A MOB elnöke elmondta: az 1988-as szöuli olimpia óta a lebonyolítás nem sokat változott. Az ötkarikás játékok mindig is csúcsesemény volt, amire odafigyelt az egész világ. Amik változtak, azok a teljesítmények.

A sportolók olimpiáról olimpiára túlszárnyalják egymást. Ez persze rögtön felveti a doppingolás kérdését is, amivel kapcsolatban a MOB elnöke hangsúlyozta, csak a tiszta versennyel elért eredményeknek van értéke. Egy ország szerezhet akármennyi aranyat, ha csak egy sportolójukat is doppingvétségen érik, az beárnyékolja az egész csapat teljesítményét.

Olimpiai sorozatunk Borkai Zsolttal készült nyitóinterjúját pedig ITT olvashatják el.

Forrás: MTVA, wikipedia.hu

Fotó: mob.hu