Győr+
2012.05.13. 09:00

A legjobbkor lépett elő vezérré

Az UNI Seat Győr csapata a közelmúltban megszerezte története első bajnoki címét. A zöld-fehérek a bajnoki döntőben háromszor is legyőzték a címvédő soproniakat, így megérdemelten hódították el a trófeát. A győriek kezdőötösébe a döntőben került be Laklóth Anna, aki jó játékkal hálálta meg a bizalmat vezetőedzőjének.

Laklóth Anna nyáron Szegedről érkezett a Rába partjára. Döntésében nagy szerepe volt a szakmai szempontok mellett annak is, hogy barátja szintén Győrött él. A tehetséges hátvéd nem került ismeretlen közegbe, hiszen korábban Iva Ciglarral és Rasheed Ritával is együtt játszott. Az újonnan érkezett játékosok a szezon során igazi csapattá kovácsolódtak Fűzy Ákos irányításával, az UNI Seat Győr pedig története legeredményesebb szezonját zárta. A csapat letette névjegyét az Euroligában, ezüstérmes lett a Magyar Kupában, a bajnokságban pedig kiharcolta az elsőséget.

– Óriási fejlődésen ment át a csapat nyár óta, amiben komoly szerepe volt az Euroliga-mérkőzéseknek is. Sokat segített, hogy komoly ritmusban edződtünk egészen februárig, a szezon végére ki is jött az így szerzett erőnlét. A bajnoki címmel megkoronáztuk az egész szezont, kevesen hitték, hogy a mi nyakunkba kerülhet az aranyérem, a csapat és a szakmai stáb azonban végig bízott ebben. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült nyernünk – értékelte a maga mögött hagyott szezont Laklóth Anna, aki a rájátszásban egyre nagyobb szerepet kapott a szakmai stábtól. A 23 éves játékos a bajnoki döntő második mérkőzésétől ráadásul bekerült a kezdőötösbe is, és sokat tett a győriek első bajnoki címéért.

– Nekem elsősorban magabiztosságot kellett szereznem, a biztos védőmunka volt az alap, amire építhettem. Van még bőven feladatom, sokat kell fejlődnöm, szeretnék a jövőben stabil tagja lenni a kezdőcsapatnak, és még inkább meghatározó teljesítményt nyújtani – fogalmazott szerényen a hátvéd, akinek színművész édesapja, Laklóth Aladár rendszeresen felbukkan az UNI Seat Győr meccsein.

A szezon végére fokozatosan nőtt a csapat mérkőzéseire kilátogató szurkolók száma. A bajnoki döntő utolsó győri mérkőzésére már megtelt az egyetemi csarnok, és idegenbe is egyre többen kísérik el a zöld-fehéreket.

– Korábban ellenfélként is láttam, hogy kevesen járnak a csapat mérkőzéseire, és a szezon elején most sem volt ez másként. Az Euroliga-meccsekre aztán egyre többen jöttek ki, és később a kupadöntőn is sokan buzdítottak minket. Fantasztikus érzés volt, hogy a rájátszásban mennyien kijöttek drukkolni. A szurkolóknak nagy szerepe van abban, hogy elértük ezt a három bravúrgyőzelmet a Sopron ellen, és végül megnyertük a bajnokságot. Azoknak külön szeretném megköszönni a támogatást, akik a mindent eldöntő ötödik mérkőzésre is elkísértek minket Sopronba, és bíztak abban, hogy esetleg bajnoki címet ünnepelhetünk együtt. Amikor utaztunk visszafelé, már a buszon kaptuk az sms-eket, hogy tele van a Széchenyi tér. Először nem is akartuk ezt elhinni, de aztán megláttuk a ránk váró tömeget. Fantasztikus érzés volt, hogy vasárnap este fél tízkor ennyi ember eljött, hogy közösen örüljünk a bajnoki címnek. Úgy érzem, Győrött kezdik egyre inkább elfogadni a női kosárlabdát, és örülök, hogy részese lehetek ennek a folyamatnak – mondta Laklóth Anna, akinek sok ideje nem maradt az ünneplésre. A tehetséges játékost Nagy-Bujdosó Nóra, Rasheed Rita és Simon Zsófia társaságában Stefan Svítek szövetségi kapitány behívta az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar válogatott keretébe. A jelenleg tizenhét fős keret szerda óta Szlovákiában edzőtáborozik, és egészen július közepéig együtt dolgozik majd.

– Három éve vagyok tagja a válogatottnak, remélem, hogy idén nyáron is bekerülök a szűk keretbe, és meghatározó szerepet tudok betölteni a csapatban. Arra készülünk, hogy megszerezzük a selejtezőcsoport első két helyének valamelyikét, és ezzel kijussunk az Európa-bajnokságra. Másként nem is érdemes nekivágni…

Keretes: Quanitra Hollingsworth, az UNI Seat Győr bajnokcsapatának alapembere az orosz UMCC Jekatyerinburg csapatához szerződött. Leigazolása azért is érdekes, mert európai játékosként kerül a távoli városba, ugyanis a válogatott érdekeire tekintettel Hollingsworth megkapta a török állampolgárságot. A magyar bajnokság legjobb védőjátékosának is megválasztott center két éven át erősítette a zöld-fehéreket.

Lakner Gábor

Fotó: O. Jakócs Péter