Győzelemmel zárta a bajnokságot a Győri ETO FC
Egy tét nélküli mérkőzésen, gólerős cseréinek köszönhetően, a kiesés elől megmenekült Pápa otthonában aratott sikerrel búcsúzott az ETO a 2011/12-es bajnoki szezontól.
A Győr egy eseménytelen első félidőt követően, a második játékrészre felpörgette a tempót és a játékot, sok helyzetet kidolgozott és aktívabb volt támadásban ellenfelénél. Pintér Attila nagyszerű érzékkel nyúlt bele a mérkőzésbe, hiszen három cseréjéből kettő (Varga Roland és Völgyi Dániel) is eredményes volt. Az első bekapott gól után a Pápa nem tudott változtatni, a játékosok fáradtan mozogtak a pályán és fejben talán fel is adták a mérkőzést, amely a második vendég gól után szinte semmi izgalmat nem tartogatott. Pápai sikerével az ETO a 30 fordulós bajnokságban 20. győzelmét aratta, ami a csapat történetében (a 30 fordulós bajnokságokat tekintve) példa nélküli teljesítmény.
Az ETO tehát győzelemmel fejezte be az idei bajnokságot, 63 pontot gyűjtött és a veretlenül bajnok Debrecen és a tavalyi bajnok Videoton mögött a harmadik helyet szerezte meg.
Második félidő
A győri játékosok a meccs után a vendég szektorhoz sétáltak és tappsal és ajándék mezekkel köszönték meg a győri szurkolóknak az egész éves bíztatást.
90′ – A bíró a második félidőben sem hosszabbított, a kilencven perc leteltével végett vetett a mérkőzésnek.
90′ – A csereként beállt Inutile végezhetett el szabadrúgást 20 méterre a győri kaputól, de lövése lepattant a sorfalról, de még mindig ez volt a Pápa legveszélyesebb helyzete az utóbbi 20 percben.
Dudás Ádám adta be a labdát a tizenhatos jobboldali sarkáról, a hosszú kapufánál érkezé és az imént beállt Völgyi pedig a kimozduló Szűcs helyére okosan visszafejelte a labdát. Pintér Attila ismét jól érezte mikor kell cserélni, háromból két cseréje a beállása után szinte azonnal gólt szerzett.
85′ – Növelte előnyét az ETO! 0-2
84′ – Az ETO utolsó cseréjét is kihasználta, Ahjuperát Völgyi váltotta.
82′ – Loverencsics kapta meg a jobboldalról érkező centerezést a tizenhatoson belül, egy igazítás után kapura bombázta a labdát, Nagy a nevéhez méltó bravúrral védte az erős és pontos lövést.
76′ – Koltai cselezte be magát a tizenhatoson belülre a jobb oldalról, középre adott, Dudás kapásból pörgette tovább a labdát, a hosszú oldalon érkező Trajkovic pedig a kapuba bombázott, de a bíró les miatt érvénytelenítette a találatot.
A vezető gól ellenére továbbra is a Győr dominál a második félidőben és jóval aktívabb is, hátránya ellenére a Pápa nem mozgósít különösebb erőket az egyenlítés érdekében. Elfáradtak talán?
71′ – Tokody vette észre, hogy Szűcs kint áll a kapujából és jó 40 méterről megpróbálta a hálóba ívelni a labdát, de Szűcs visszaért a gólvonalra és megfogta a szemfüles és pontos, de nem elég erős lövést.
69′ – Koltai ívelte át a tizenhatos jobb oldali sarkáról a bal oldali sarkára a labdát, az üresen álló Ahjupera senkitől sem zavartatva vehette le, laposan lőtt, de Szűcs ismét megmentette a pápai kaput a góltól.
67′ – Dudás felső sarokba tartó szabadrúgását Szűcs ha nyújtózkodva is de védeni tudta.
65′ – Ismét a jobboldalról veszélyeztetett a Győr, Koltai beadását Varga tálalta az érkező Dudás elé, de lövése csúnyán lecsúszott.
Koltai adta be a labdát jobboldalról, az alapvonal közeléből, a frissen beállt Varga pedig hat méterről, bal külsővel a hosszú sarokba rúgta a labdát. Pintér Attila ismét nagyszerűen érezte meg mikor kell cserélni.
62′ – Varga váltotta Pátkait, és a fiatal csatár első labdaérintéséből gólt szerzett, vezet az ETO! 0-1
58′ – Dudás sokadik szabadrúgása csavarodott veszélyesen az ötös irányába, Nagy fejelte az alapvonalon túlra a labdát, a bíró mégis kirúgást ítélt, a győri támadók heves reklamálása közepette.
56′ – Az ETO negyedik szögletét Dudás végezhette el, a beadást Rodenbücher fejelte ki.
51′ – Fehér újabb szabálytalanságát már a bíró sem hagyta szó és lap nélkül, sárga a győri védőnek. A szabálytalanságot követően a bal oldalról rúghatott szabadrúgást a Pápa, az ívelést Quintero csúsztatta meg kiválóan, a fejesbe Nagy csak ujjheggyel tudott belérni, átpattant a feje fölött, de Koltai nagy bravúrral a gólvonalról kiollózta a labdát és megmentette csapatát a bekapott góltól.
50′ – Fehér szabálytalansága után 20 méterről rúghatott szaabdrúgást a Pápa, pontosan onnan, ahonnan Dinjar veszélyeztetett az első félidőben. A labda mögé Loverencsics állt, lövése elakadt a győri sorfalban.
48′ – Horváth mozgatta meg Nagy Gergelyt a győri kapuban, 17 méterről, középről leadott lövését csak bravúrral tudta védeni a fiatal kapus, a kipattanó Quintero elé pattant, de az ismétlés fölé ment.
46′ – Ahjupera indítja útjára a labdát a második játékrészre. Pintér Attila cserélt a félidőben, Strestík helyett Trajkovic folytatja.
Első félidő
45′ – Pápai szöglettel és hosszabbítás nélkül zárult a finoman szólva is eseményekben és helyzetekben szegény első félidő, reménykedjünk egy gólokban gazdagabb folytatásban.
41′ – 17 méterről, a hazai kapura nézve veszélyes helyről végehetett el szabadrúgást a Győr, Dinjar jól helyezett és erős lövését a levegőben úszó Szűcs csak bravúrral tudta hárítani.
38′ – Hatalmas pápai lehetőség maradt kihasználatlanul! Lovrencsics jobb oldali beadása teljesen üresen találta Seyét, de a támadó túl hosszan vette át és nem is találta el rendesen a labdát, ami még így is a kapufa tövéről pattant ki, Seye a nem igazán aktív győri védők között megszerezte a kipattanót is, ismétlését Nagy és Fehér közös erővel hárították.
35′ – Seye buktatásáért Koltai kapta meg a meccs első sárga lapját.
33′ – Dudás okosan elvégzett szabadrúgása a megdermedt pápai védők között a kapuval szemben kilépő Fehért találta üresen, de a helyzettől maga a védő is meglepődött, közeli lövése bőven kapu fölé ment. A meccs eddigi legnagyobb helyzete volt.
30′ – Kamber lőtt gyengén a tizenhatos vonaláról, Szűcs könnyedén ölelte magához a labdát.
28′ – Csak emlegetni kellett a nem létező helyzeteket: a Pápa kilencese, Arsic bombázott a tizenhatos sarkáról, lövése fél méterrel kerülte el a hosszú kapufát.
A langyos kezdés után a mezőnyben kissé felélénkült a játék, de a gólhelyzet még mindig hiánycikk a Perutz Stadionban.
23′ – A Pápa is elvégezhette első szögletét, majd azt követően zsinórban még hármat, de egyik beívelésből sem sikerült veszélyes helyzetet kialakítania. Bár az egyik szögletnél Nagy bizonytalanul jött ki kapujából, a védők tisztázni tudtak.
20′ – A Győr végezhetett el szabadrúgást 35 méterre a kaputól, a beadást Szűcs csak bokszolni tudta, közben ütközött egyik védőjével (Tóth), aki a földön maradt, de rövid ápolás után folytatni tudja a játékot.
17′ – Koltai és Dudás kis területen kényszerítőztek nagyszerűen, majd utóbbi emelte át a pápai védőket, ívelése a leshatáron bemozduló Ahjupera lábára érkezett, aki átvette, de lövését védeni tudta Szűcs Lajos. A lövést követő szöglet érintés nélkül is veszélyesen tartott a gólvonal felé, de a rutinos hálóőr ezt is magabiztosan fogta.
Szép számmal (kb. háromszázan) érkeztek győri szurkolók is a mérkőzésre, az első félidőt a győri kapu mögött szurkolhatják végig.
12′ – Koltai ugrattta ki a tizenhatoson belül Strestíket, de a játékvezető a partjelző intésére ismét lest fújt, így a lövés elmaradt.
Mindkét csapat játékosai teher nélkül, felszabadultan játszhatják a mérkőzést, ezt az alig eltelt tíz percben több finom technikai megmozdulással is bizonyították a mezőnyben.
8′ Pátkai nem talált társat a támadáshoz, így jó 30 méterről próbálkozott kapuralövéssel, mellé.
7′ – A jobbszélen megiramodó Dudást állította meg lesen Oláh Gábor játékvezető.
3′ – Az első próbálkozás a pápai Quintero nevéhez fűzödik. A középcsatár jó 20 méterről, középről lőtt kapura, de lövése egy méterrel fölé ment.
A győri kapuban a 18 éves Nagy Gergely kapott helyett, a jobb bekk pozícióban Tokody, a bal szélen pedig Dudás került be hosszú idő után a kezdőbe.
1′ – A Pápa csapata kezdte a mérkőzést.
A Pápa sárga-feketében, a Győr tiszta fehérben fog játszani
A Pápa a legutóbbi fordulóban Fehérváron szenvedett 2-0-ás vereséget, a Győr a Pécs csapatát győzte le otthon, 3-0-ra. A Pápa utolsó három hazai mérkőzéséből kettőt megnyert (Kecskemét, Haladás) és egyet elveszített (ZTE). A Győr a legutóbbi játéknapon három vereség után tudott ismét nyerni.
15.25 érkeznek a csapatok a pályára, a mérkőzés 5 percen belül kezdődik.
Pápán az utóbbi években nem sok sikerélménye volt a Győrnek, a bajnoki találkozókat tekintve egészen 2005 októberéig kell visszamennünk az utolsó zöld-fehér győzelemig. Azóta kétszer játszott NB I-es találkozót az ETO Pápán, de mindkét alkalommal vereséget (1-0, 2-1) szenvedett.
A két csapat őszi mérkőzésén 3-2-es győri győzelem született az ETO Parkban. Az ETO a meccs kétharmadánál percben már 3-0-ra is vezetett, de a Pápa két gyors góllal izgalmassá tette a hajrát és a végén Stevanovic bravúrja is kellett a Győr sikeréhez.
Kezdőcsapatok:
Pápa:
Szűcs – Nagy, Tóth, Rodenbücher, Németh – Horváth, Farkas, Quintero – Lovrencsics, Arsic, Seye
Győr:
Nagy – Tokody, Stanisic, Fehér, Dinjar – Koltai, Kamber, Pátkai – Dudás, Strestik – Ahjupera
15.10 – Hamarosan kezdődik a Lombard FC Pápa – Győri ETO FC bajnoki mérkőzés, az OTP Bank Liga 30. és utolsó fordulójának vasárnapi játéknapján. A játékosok a Perutz Stadion gyepén melegítenek, a nézők szépen lassan csordogálnak és foglalják el helyüket a lelátón.
Köszöntjük olvasóinkat!
Korábban írtuk
A Haladás ellen aratott győzelmével (2-0) a DVSC-Teva együttese végül veretlenül zárta a 2011/2012-es szezont és abszolút megérdemelten hódította el az OTP Bank Liga bajnoki trófeáját. Utoljára -közel fél évszázaddal ezelőtt – a Vasas csapatának sikerült veretlenül bajnokságot nyernie, még 1966-ban.
A Győri ETO FC egyéves kizárása a nemzetközi kupákból azt eredményezte, hogy a bajnokság negyedik helyen végzett csapata is indulhat az Európa-liga selejtezőiben. A legjobb nem dobogós helyezésért négy csapat is harcba szállt szombat délután, a végén a Budapest Honvéd örülhetett, miután egy fordulatos és gólgazdag mérkőzésen, 4-3 arányban nyerni tudtak a Pécs otthonában.
A Győri ETO FC nem messze saját otthonától, Pápa városában fejezi be az OTP Bank Liga idei szezonjának küzdelmeit. Az ETO a bronzérmet jelentő harmadik helyezésnél se jobb, se rosszabb nem lehet, a Pápa jelenleg az utolsó nem kiesést jelentő 14. pozícióban található, de egy győzelemmel (és a további meccsek számukra megfelelő alakulásával) a 12. helyig léphetnek előre. Hátrébb nem kerülhetnek, hiszen már fordulókkal korábban eldőlt, hogy a ZTE és a Vasas búcsúzik az első osztálytól, szeptembertől az MTK és az Eger csatlakozik az NB I küzdelmeihez.
Az előző fordulóban a Győr már elköszönt hazai szurkolóitól egy Pécs ellen aratott fölényes (3-0) győzelemmel, de a három pont begyűjtése mellett a Pápa elleni mérkőzésen is lebeghet egy fontos cél a játékosok és edzők szemei előtt. Egy Pápán aratott zöld-fehér siker azt jelentené, hogy az ETO 20 győzelemmel zárna az idei bajnokságot, ami a csapat 108 éves történetének legjobbja lenne a 30 fordulós kiírásokat tekintve.
Pintér Attila az eto.hu-nak elmondta, hogy egy jó hangulatú mérkőzésre és természetesen vendég győzelemre számít, de a csapatban olyan játékosoknak is helyet és időt fog biztosítani a pályán, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak, vagy egyáltalán nem szerepeltek a felnőtt csapatban. Erre lehet példa a 18 éves, sajátnevelésű és korosztályos válogatott kapus, Nagy Gergely kapuba és kezdőcsapatba állítása.
Nagy G. – Tokody, Djordjevic, Stanisic, Dinjar – Koltai, Pátkai, Kamber – Dudás, Ahjupera, Strestik
A Pápa és a Győr mérkőzése 15.30-kor veszi kezdetét a pápai Perutz Stadionban, a találkozót egyetlen csatorna sem közvetíti. Ha Ön mégis követni szeretné a bajnokság utolsó győri érdekeltésgű mérkőzésének alakulását, figyelje a gyorplusz.hu folyamatosan frissülő tudósítását és értesüljön tőlünk a mérkőzés alakulásáról és legfontosabb eseményeiről.
A 30. forduló eredményei:
Május 26. (szombat):
Diósgyőr – Vasas 3-2
Paks – Ferencváros 4-2
Siófok – Kecskemét 0-2
Pécs – Bp. Honvéd 3-4
DVSC – Haladás 2-0
Május 27. (vasárnap)
Újpest – Videoton 15.30
Pápa- Győr 15.30
Kaposvár – ZTE 18.00