Győr+
2012.06.06. 06:00

Öt nap alatt harmincnál több előadás – június 19-én kezdődik a nyolcadik Magyar Táncfesztivál

Évek óta természetes már, hogy nyaranta a tánc (fő)városa Győr. Páratlan években a Táncművészeti Biennálé, párosokban a Magyar Táncfesztivál várja a tánc szerelmeseit. Az idei esztendőtől kezdve azonban minden évben táncfesztivál lesz Győrött.

– Ma a Magyar Táncművészek Szövetségének társelnökeként gyakran eszembe jut, hogy 33 évvel ezelőtt a szakmai szervezet akkori főtitkára azt mondta: nem kell Győrbe balett-társulat, mert nincsenek hagyományai a városban. – emlékszik vissza Kiss János a Győri Balett igazgatója, a táncfesztivál főszervezője.

– Ma pedig a tánc fővárosa Győr, minden nyáron nálunk randevúznak a legkiválóbb táncművészek. Táncszínházak vezetői keresnek meg, hogy szeretnének fellépni és bizony, van, akinek azt kell, mondjam, hogy egyszerűen abban az évben már nem férnek be a programba. A magyarok mellett mindig jönnek külföldi fellépők, hiszen a tánc közös nyelv.

A fesztivált nyitó gálaesten közösen lépnek színpadra a South Bohemian Ballet, a Magyar Nemzeti Balett, a Magyar Táncművészeti Főiskola, a Győri Balett, valamint Győr egyik testvérvárosának, a kínai Wuhani Művészeti Iskolának a táncosai. Azt is kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a legjobbak mellett a fiatalok, valamint a ma még kevésbé ismert társulatok is bemutatkozhassanak. Idén győri, pécsi és budapesti növendékek kapnak lehetőséget. – mondja Kiss János.

Lesznek szakmai programok, itt lesznek többek között a Magyar Művészeti Akadémia vezetői, az idei, nyílt konferencia témája a Táncház, néptánc mozgalom helyzete Magyarországon, melynek előadója Dr. Diószegi László koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke, moderátor Novák Ferenc „Tata”. A fesztivál szervezői fotókiállítással emlékeznek az idén májusban elhunyt Seregi Lászlóra, aki a magyar balett – történet egyik legkiválóbb táncosa, koreográfusa.

Az öt nap alatt több mint harminc produkciót láthat a táncszerető közönség. A színház nagyszínpadán és a Kisfaludy teremben fellép többek között a Magyar Nemzeti Balett, az Állami Népi Együttes, az Experidance, a Bozsik Yvett Társulat, Frenák Pál társulata, a Budapest Táncszínház, a Szegedi Kortárs Balett és természetesen a Győri Balett. Idén is számtalan díjmentes program lesz a Széchenyi, valamint a színház előtti téren, például utcabál, tértánc, hip-hop és show tánc, performance, folklór délután, sőt táncot is lehet tanulni.

– Azért színes a műsorfüzet, mert színes a táncélet, mi pedig arra törekszünk, hogy minden színéből mutassunk. – vallja az igazgató – Azt is szeretnénk, ha az előadásainkat minél több gyermek látná, hiszen később csak így lehetnek táncszerető felnőttek. Épp ezért az Inversedance Társulat elhozza Győrbe Kormos István piszén pisze kölyökmackójának, Vackornak kalandjait. Emellett a mi mesebalettünk, a Forgószél, avagy a képzelet csodája is végigsöpör a Kisfaludy terem színpadon. Nagyon zaklatott világban élünk, de kellenek a nyugvó pontok az embernek, azt gondolom, hogy a táncfesztivál is az. Nagyszerű érzés és komoly felelősség a közönség szeretete, hiszen ebből merítünk erőt, ebből táplálkozunk, ugyanakkor kötelességünk megszolgálni ezt a bizalmat. A sikernél múlandóbb dolog nincs, amiért minden előadáson meg kell harcolni.

Trunkos Ildikó

Fotó: Puskel Zsolt, Mekli Zoltán, Horváth Judit,