![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/05/harka-01.jpg)
Immár második alkalommal kapott a Győri Egyházmegyei Karitász nagyobb mennyiségű étkezési almát a csornai Hanság-Fertőmenti TÉSZ felajánlásából idén tavasszal. A koronavírus-járvány miatt szünetelő iskolagyümölcs-program nyomán ezúttal csaknem 12 tonnányi mennyiséget bocsátott rendelkezésünkre az adományozó, melyet sikerült a húsvét utáni hetekben az ország minden részébe eljuttatni – számolt be a Győri Egyházmegyei Karitász közleményében.
Első körben tizennégy egyházmegyei önkéntes csoportunk számára tudtunk adni egyenként 300 kg almát: Bezenye, Harka, Lébény, Levél, Magyaróvár, Moson, Nagybajcs, Öttevény, a soproni Szent Imre- és Szent Margit-egyházközség, a soproni Szent Márton Ház, valamint Szákszend rászorulóit segítettük csoportjainkon keresztül. Az adományból szintén részesült a győri Prohászka Ottokár Orsolyita Óvoda, a gönyűi Szociális Alapszolgáltatási Intézmény és a Kék Duna Óvoda – sorolja a szervezet.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/05/IMG_7311-700x467.jpg)
Ezen kívül nagyobb mennyiséget juttattunk a Katolikus Karitász budapesti központjának, valamint az alábbi egyházmegyei karitász-szervezeteknek: Esztergom-Budapest, Hajdúdorog, Kalocsa-Kecskemét, Kaposvár, Miskolc, Nyíregyháza, Pécs, Szeged-Csanád, Vác. A fuvarozásban segítségünkre volt Kiss Mátyás egyéni vállalkozó (Vásárosnamény), emellett önkéntesek segítették szétosztási és adományrendezési munkánkat mind győri központunkban, mind a helyi almarakodások alkalmával.
Nekik, felajánlónknak és minden munkatársunknak egyaránt köszönjük, hogy szükséghelyzetből lehetőséget kovácsolva önzetlenül támogatták mintegy 1000 nehéz sorsú család egészséges étkezését – zárja tájékoztatóját a jótékonysági szervezet.