Győr+
2012.07.09. 09:49

Újabb olimpikonok a győri műhelyből

Pezseg a levegő a Graboplast Győri VSE körül: a győri kajak-kenusok remekül szerepeltek a zágrábi felnőtt Európa-bajnokságon, rekordlétszámmal vesznek részt a montemori ifjúsági és U23-as kontinensviadalon, és biztossá vált, hogy két győri kajakos is indulhat a londoni olimpián.

A kiváló szereplés alkalmából Kadler Gusztávval, a Graboplast Győri VSE szakosztályvezetőjével, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség általános alelnökével beszélgettünk.

– A remekül sikerült zágrábi EB-n a győri versenyzők közül mindenki a tudása legjavát adta. Közülük is kiemelkedett Csay Renáta, akinek lelkesedése és alázata nagyon megérintett. Ő maratonban világelső, mégis olyan kislányos bájjal készült a síkvízi megmérettetésre, mintha ez lett volna az első világversenye. Persze a verseny közben már nem zavarta, hogy olimpiai bajnokok veszik körül, és magabiztosan szerezte meg első síkvízi világbajnoki címét – kezdte Kadler Gusztáv, aki rátért a londoni szereplésre is.

– Az olimpia szempontjából kifejezetten jól sikerült az Európa-bajnokság, hiszen az olimpiai számokban három arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet szereztünk. Szívesen aláírnám előre, ha ilyen mérleggel jönnénk haza Londonból is. Azóta véglegessé vált, hogy két győri kajakos, Fazekas Krisztina és Kammerer Zoltán is ott lehet az ötkarikás játékokon, amire nagyon büszke vagyok. Bízom benne, hogy sikerül egy érmet szereznünk Győrnek, de a színe csak Londonban dől el, hiszen nagyon kiélezett a mezőny.

Sydney, Athén és Peking után zsinórban negyedszer rendeznek olyan olimpiát, amelyen a Graboplast Győri VSE is képviselteti magát. Az ötödik olimpiájára készülő Kammerer Zoltán a férfi kajak négyesben, Fazekas Krisztina pedig a női kajak négyes tagjaként szerepel majd Londonban.

– A férfi négyesnek pontszerző esélye van, amibe akár az érem is beleférhet. Nagyon kemény, kiegyensúlyozott a mezőny, amiben helyt kell állniuk. Női négyesben is egészen biztosan ez a legjobb magyar egység, ők előre fognak lépni az Európa-bajnoki harmadik helyhez képest. Biztos vagyok benne, hogy sokat fognak még fejlődni az olimpiáig.

Végül arról is szó esett, hogy július 12. és 15. között a portugáliai Montemorban rendezik meg az ifjúsági és U23-as kajak-kenu Európa-bajnokságot, melyen a klub tizenhat versenyzővel, minden szakágban képviselteti magát. Az U23-asok között Farkasdi Ramóna (K-1 1000 m), Takács Kincső (C-1 200 m), Takács Kincső és Baravics Gyöngyvér (C-2 500 m), Lantos Ádám (C-1 200 m), Hérics Dávid és Dushev Krisztián (K-2 200 m), valamint Kovács Attila és Péter Kristóf (K-4 1000 m) indul. Az ifjúságiak között Khaut Kristóf (C-1 200 m, 500 m, 1000 m), Szalai Bence és Varga Patrik (C-2 500 m, 1000 m, C-4 1000 m), Bordács Blanka és Czéllai-Vörös Zsófia (K-2 1000 m), Takács Tamara (K-4 500 m), Lakatos Zsanett (C-1 200 m), továbbá Lakatos Zsanett és Balla Virág (C-2 500 m) vesz részt. A csapatvezető a győri Weisz Róbert lesz, a küldöttség tagja még Szabados Krisztián edző is.

Lakner Gábor

Fotó: Marcali Gábor