Győr+
2012.07.15. 12:04

Kemény Dénes keretet hirdetett

Kemény Dénes, a címvédő férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette a londoni olimpián részt vevő tizenhárom fős csapatát. Az együtt készülő tizenhetes bő keretből Baksa László kapus mellett három mezőnyjátékos, az olimpiai bajnok center Kis Gábor, továbbá Katonás Gergő és Vámos Márton szorult ki.

– Több játékos esetében is nüanszok döntöttek. Ugyanolyan nehéz volt a döntés, mint az előző olimpiákat megelőzően – mondta a kapitány. – Úgy gondolom, hogy a jó olimpiai szereplés érdekében segítség, hogy ezt a döntést már most meghoztam. Azt a tizenhárom játékost jelöltem, akik most meggyőződésem szerint a legjobb magyar válogatottat alkotják.

Szécsi Zoltán, Biros Péter, Kásás Tamás és Kiss Gergely Sydneyben, Athénban és Pekingben is tagja volt a győztes csapatnak, közülük utóbbi nyilatkozott a Győr Plusznak.

– Komoly terhelést jelentett a klubszezon, elég fárasztó volt az idény – mondta a negyedik olimpiájára készülő Kiss Gergely. – Nekünk azért is nehéz a dolgunk, mert nem egy-egy versenyre kell készülnünk, mint az egyéni sportolóknak, hanem hétről hétre két-három meccsen kell bizonyítani a tudásunkat. Ez kicsit idegőrlő és fizikailag is fárasztó, de szerencsére volt elég pihenőnk, mielőtt megkezdtük volna a felkészülést az olimpiára, így fel tudtunk töltődni. Kettős elvárásoknak kell megfelelnünk, hiszen év közben a klubsikerekért kell hajtanunk, nyáron pedig a nemzet büszkeségére – tette hozzá a jobbszélső, aki a vízilabda-válogatott felé irányuló fokozott figyelemről is beszélt.

– A mai világban, amikor gyorsan áramlik az információ, egy fokkal nehezebb ezt kezelni, mint amikor elkezdtem a válogatottban játszani. Vigyáznunk kell, hogy ne foglalkozzunk sokat a külsőségekkel, de jólesik, hogy törődnek velünk és szeretnek minket. Bizonyos keretek között tartva ez egy rendkívül pozitív impulzus, de nekünk az a dolgunk, hogy maximális erőbedobással eddzünk és a céljainkra koncentráljunk. Ebbe nem fér bele, hogy egész nap hagyjuk „ünnepeltetni” magunkat, ha mindig csak esélyt latolgatnánk, akkor nem lenne esélyünk. Örülünk az érdeklősnek, az interjúknak, a baráti beszélgetéseknek, a szurkolói megkereséseknek, de a helyén kell kezelni a népszerűséget – fogalmazott Kiss Gergely, aki a tizenöt éves válogatottbeli múltjával a csapat egyik szellemi vezére.

– Vigyázni kell azért ezzel a szereppel is, hiszen sok a rutinos játékos a keretben, és ezen a szinten már senkit nem kell megtanítani vízilabdázni. Persze igyekszem megosztani a tapasztalataim a többiekkel, de ez egy érett csapat, ahol nem kell sokat pátyolgatni a társaimat. Az Európa-bajnokság óta érezzük, hogy ott vagyunk az élmezőnyben és bízunk magunkban. Hogy mire számítok Londonban? Kevés esőre és nagyon sok magyar sikerre – tette hozzá zárásként Kiss Gergely.

A Londonba utazó magyar férfi vízilabda-válogatott: Nagy Viktor, Szécsi Zoltán (kapusok),

Biros Péter, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Madaras Norbert, Steinmetz Ádám, Szivós Márton, Varga Dénes, Varga Dániel, Varga Tamás.

Nem mind arany…

Az idei olimpián nemcsak a játékok, hanem az érmek is a nemzetközi összefogás szimbólumai lesznek. A medálokhoz szükséges 8 tonna aranyat, ezüstöt és rezet ugyanis Mongólia és az egyesült államokbeli Utah bányáiban termelték ki, s végül a Brit Királyi Pénzverde dél-walesi székhelyén nyerték el végső formájukat.

A londoni játékok érmei a valaha készített legnehezebbek közé tartoznak, súlyuk 375–400 gramm. Érdekesség, hogy az arany- és ezüstérmek egyaránt 92,5%-ban ezüstből készültek, mindkettőt rézzel vegyítették, így az egyetlen különbség az az 1,34%-nyi aranytartalom, mellyel a bajnokoknak járó érmeket bevonták. A bronzérmeket rézből, cinkből és ónból készítették.

A David Watkins brit művész által tervezett medálok egyik oldalán a győzelem görög istennője, Niké látható, a hátoldalon pedig egy szimbolikus elemekből álló kompozíció, amely többek között a játékok logóját és a Temze folyót ábrázolja.

Az olimpiai és paralimpiai játékok összesen 805 versenyszámában 4.700 érem kerül majd a dobogósok nyakába, melyek már megérkeztek Londonba, s nem máshol őrzik őket, mint a Tower kincstárában. Az érmeket ünnepélyes keretek között Sebastian Coe – a londoni olimpia szervezőbizottságának elnöke –, és Jan du Plessis – az érmek nyersanyagát biztosító vállalat vezetője – helyezte el a brit birodalom kincseit és koronaékszereit is rejtő páncélteremben a Tower jellegzetes egyenruháját viselő Yeoman Warderek kíséretében. A kétszeres olimpiai bajnok Seb Coe úgy fogalmazott, hogy egy sportolónak egy olimpiai vagy paralimpiai érem megszerzésében testesül meg a több ezer órányi edzés, és a sport legmagasabb szintjének eléréséért folytatott küzdelme, ezért nagyszerű, hogy a díjátadókig a Tower patinás épületében őrzik a medálokat.

Lakner Gábor