Győr+
2012.07.26. 13:10

Labdarúgó NB I – Debrecen-Győr rangadó a nyitófordulóban

Pénteken megkezdődik a labdarúgó OTP Bank Liga 2012/13-as szezonja, az első fordulóban rögtön rangadót is rendeznek, ugyanis a címvédő Debrecen a legutóbbi idényben bronzérmes Győrt látja vendégül.

A hajdúságiak kedden az albán Skenderbeu 3-0-s legyőzésével bejutottak a Bajnokok Ligája-selejtezőjének harmadik fordulójába, így jó hangulatban várhatják a szombati összecsapást.

A találkozó esélyese a Debrecen, amely veretlenül zárta az előző idényt, legutóbb még a 2010/11-es szezon utolsó fordulójában, saját közönsége előtt a Haladástól kapott ki hazai porondon.

A szezon nyitómérkőzésére Szombathelyen kerül sor pénteken: a Haladás az újonc Eger együttesét látja vendégül. A Vas megyei alakulat szintén remek sorozatot tudhat magáénak, ugyanis hazai pályán tavaly novemberben – éppen a Debrecentől – szenvedett legutóbb vereséget.

A másik pénteki összecsapáson az elmúlt idényben rendkívül gyengén szereplő, 13. helyen záró Újpest a Diósgyőrhöz látogat, amely főként hazai környezetben veszélyes ellenfeleire. Mindkét csapatot új vezetőedző készíti fel, Diósgyőrben Sisa Tibor, Újpesten pedig a belga Jos Daerden ül a kispadon.

Az Európa Liga-selejtezőben érdekelt csapatok közül a Videotonnak – amelyre a Slovan Bratislava vár az EL csütörtöki visszavágóján – hazai környezetben szinte kötelező a három pont megszerzése a Pápával szemben, míg a Budapest Honvéd – amely az Anzsi Mahacskalát fogadja a Bozsik Stadionban az EL-ben – a Siófok vendége lesz.

Az egyéves másodosztályú “kitérőt” követően ismét a legjobbak között szereplő MTK a Kaposvárt fogadja a Hidegkuti Stadionban.

OTP Bank Liga, 1. forduló:

péntek:

Haladás Sopron Bank-Egri FC 17 ó, v.: Berger

Diósgyőri VTK-Újpest FC 19 ó, v.: Németh Á.

szombat:

MVM Paks – PMFC-Matias 17 ó, v.: Becséri

DVSC-TEVA – Győri ETO FC 19 ó, v.: Kassai

Ferencváros-Kecskeméti TE 20:45 ó, v.: Szabó Zs.

vasárnap:

MTK Budapest-Kaposvári Rákóczi 15:30 ó, v.: Veizer

FGSZ Siófok-Budapest Honvéd 17 ó, v.: Szilasi

Videoton FC-Lombard Pápa Termál FC 18:30 ó, v.: Radványi

(MTI)