Városi akrobatika: fűben, falon, levegőben

„Ti nem vagytok normálisak, miért csináljátok ezt, még fejre estek” – mondja és gondolja rengeteg járókelő Győrben, amikor például a Füles-bástyánál vagy a Püspökvárnál lát ugráló, szaltózó, falakon futó fiatalokat. Az Arabona Parkour tagjai szerint nem veszélyesebb a többi sportnál, amit ők űznek.

Hogy mi az a parkour? Egy olyan extrém utcai sport, ahol a futó az útjába kerülő akadályokat ugrások és akrobatikus mozdulatok segítségével küzdi le. A sokak által szabad- vagy akadályfutásként emlegetett műfaj egyre divatosabbá válik, a győri Arabona Parkour csapatában 10-15 állandó tag van, és körülbelül 100-an próbálták már ki náluk ezt a testmozgást.

„A nevünket direkt írjuk egy „r”-rel, ez a rejtett marketing része” – figyelmeztet Nagy Richárd, a csapat vezetője már az elején, akinek videóira lettem figyelmes az interneten. Elképesztő mutatványokra képes, szinte száll a levegőben.

Nyolcadik éve űzi a parkourt, előtte 13 évig szertornázott, egy térdsérülés miatt hagyta abba. „Az edzések egyébként is szabályok közé szorítottak, ráadásul ingerszegénynek éreztem a sportágat, valami izgalmasabbra vágytam. Szuper környezetben nőttem fel, a barátokkal rengeteget ugráltunk a szabadban. Aztán a gyerekkornak vége lett, de a vágy megmaradt. Láttam egy filmet, melyben megismertem a parkourt. Ezután kerestem meg a győri csapatot” – meséli Richárd, hogyan került az extrém világ közelébe.

Ma már ő irányítja, oktatja a lelkes és bátor fiatalokat, mint mondja, a szertornázás alatt azt is megtanulta, hogyan kell másoknak átadni, amit már elsajátított. A 21 éves fiatalember számára életforma a parkour, a hétköznapjai részévé vált ez a mozgáskultúra, ami sokak számára elég kockázatosnak tűnik.

„Azt szoktam erre mondani, hogy annyira veszélyes, amennyi eszed van hozzá. Minden egyes mozdulatot át kell gondolni, csak azt szabad kipróbálni, amiről tudjuk, hogy képesek vagyunk rá. A gyakorlással rá kell éreznünk a saját határainkra. Ami pedig nem megy, azt nem szabad erőltetni” – hangsúlyozza, és hozzáteszi, szerinte csak a pingpongnál veszélyesebb, a többi sportban ugyanúgy fennáll a kockázat. És nem is illegális, csak ha magánterületre ugranának, illetve műemlékeken sem szabadna gyakorolni.

Az évek során egyébként nem volt a csapatnak a hatóságokkal konfliktusa. Persze a rendőröknek is megakad a szemük a szaltózó, ugráló fiatalokon, ugyanúgy, mint a járókelőknek vagy az ablakokból kitekintőknek.

„Vannak, akik ellenségesek velünk, de nekik próbálom elmagyarázni, hogy semmi rosszat nem teszünk, és mégcsak hangosak sem vagyunk. Akadnak persze, akik azt kérik, ne csináljuk, mert bajunk lesz. Nekik megköszönöm az aggódást, és biztosítom őket, vigyázunk magunkra.”

A városi testgyakorlás ezen formájához egyébként nem kell semmi más szabadidőruhán és jó cipőn kívül. Utóbbi fogyóeszköz, hamar kilyukadnak a falakon koptatott csukák. A fiúk, akik egyébként néhány éve az egyik országos tehetségkutató műsorban harmadikak lettek, egyre népszerűbbek Győrben és az országban is, számos rendezvényre hívják őket fellépni. A nemrég megrendezett Szent László-napokon is szerepeltek, mint udvari akrobaták. Ahogy mondják, nagyon kreatívak, nem volt még olyan, hogy ne találták volna fel magukat. Richárd az oktatás mellett kaszkadőrködéssel is szeretne foglalkozni a jövőben, és a lovas extrém mutatványok is érdeklik. A csapat egy másik húzó tagja, Vargyas Viktor szintén lovagol és kaszkadőrködik, kettőjük produkciója sokak lélegzetét állította már el. A győri parkourosok egyébként egy baráti társaságot is alkotnak. Meglátásuk szerint manapság az emberek többsége a számítógép előtt ül, nekik meg csak egy füves placc kell a szabadidő hasznos eltöltésére.

„A parkour nagy szabadságot is ad, és jó érzés, hogy olyat tudunk, amit sokan nem. Ha valaki kedvet érez, hogy csatlakozzon hozzánk, keressen bátran. Aki szeretné elkezdeni a sportot, annak először a megfelelő kondíciót kell elérnie, aztán lassan, lelkiismeretesen haladni a trükkökkel. De sokkal hatásosabb és biztonságosabb, ha segít valaki a gyakorlásban. Sokan el sem tudják képzelni, hogy mit tudnak csinálni a testükkel” – fűzi hozzá Richárd.

Egyébként rendeznek már parkourvilágversenyt és európai bajnokságot is,de Magyarországon még nem alakult ki a sport kultúrája, szponzor nélkül a győri fiatalok nem jutnak el külföldi megmérettetésekre.

„Reméljük, hamarosan eljön a mi időnk is” – zárják a bemutatóval egybekötött beszélgetést.

Zoljánszky Alexandra

Fotó: Marcali Gábor