Nyugati zöld-fehér rangadón javíthat az ETO

Győr+
2012.08.04. 08:11

Ellentétes bajnoki rajt: a Győr négy gólt kapott, a Haladás négy gólt rúgott az első fordulóban.

Szombaton 19.00-tól a szombathelyi Haladás ellen javítana az első fordulóban, a bajnok Debrecen otthonában elszenvedett súlyos vereség (4-1) után a Győri ETO FC csapata az OTP Bank Liga 2012/2013-as szezonjának második fordulójában.

A Haladás a bajnokság első hétvégéjén az újonc Eger gárdáját győzte le 4-2 arányban hazai pályán, így önbizalommal telve érkezhetnek abba az ETO Parkba, ahol az előző bajnoki kiírásban 15 bajnoki mérkőzésen mindössze két alkalommal szenvedett vereséget és tizenháromszor győztesen hagyta el a pályát a győri alakulat. Az előző fordulóban elszenvedett vereség ellenére Artner Tamás, a Haladás vezetőedzője továbbra is a bajnokság egyik legerősebb csapatának tartja a Győri ETO-t, a számos helyen átalakult keretben és a védelemből sérülés miatt hiányzó kulcsemberekben látja a gyengén sikerült rajt okait.

„Alaposan átalakult a nyáron a győriek kerete, meghatározó játékosok távoztak, de helyettük jónéhányan érkeztek is – kezdte a haladasfc.hu-nak adott nyilatkozatát Artner Tamás, a Szombathelyi Haladás edzője. – Az első fordulóbeli Debrecen-Győr meccset kielemezve arra a következtetésre jutottam, hogy még nem állt össze igazán a Rába-parti együttes. Ennek ellenére jól játszottak, ráadásul rengeteg lehetőségük volt a tavalyi bajnok ellen, úgyhogy a 4-1-es végeredmény túlzott. Kreatív támadójátékuk van, Varga Roland, Ahjupera, Koltai, Trajkovics, Pátkai, Kamber, Kronaveter, Andrics egytől-egyig veszélyes játékos. Hiába kapott ki tehát a Győr a nyitányon, ez nem téveszt meg bennünk, változatlanul a három legerősebb csapat között tartom számon Pintér Attila kollégám gárdáját. Gyenge pontjuk a hátsó alakzat, a védelmük sebezhető, ennek az is az oka, hogy jónéhány védőjük sérült. Ami a szombati kilátásokat illeti: abszolút háromesélyesnek tartom a találkozót, a három pontért utazunk Győrbe.”

Pintér Attilla (Fotó:eto.hu)

“Sokkal nagyobb koncentrációra lesz szükség a Haladás ellen, hiszen egy egységes csapat érkezik hozzánk. Sokat kell javulnunk a helyzetkihasználásban is, csak a három pont megszerzése lehet a célunk” – nyilatkozta a győri csapat részéről Pintér Attila vezetőedző az eto.hu-nak, aki a nyári felkészülés megkezdése óta hat új játékost próbál beépíteni a tavalyi bajnokságban bronzérmet szerzett csapatba, ami nem könnyű és egyben időigényes feladat, főleg akkor, ha sérülések is nehezítik a csapatépítést.

Jó hír győri szempontból, hogy Koltai Tamás a középpályára, Marko Dinjar pedig a védelem bal oldalára térhet vissza a Haladás ellen a győriek kezdőjébe, a nyáron igazolt csatár, Mihai Dina izomhúzódás miatt azonban kénytelen lesz kihagyni a Haladás elleni találkozót.

A hét közben a Bundesligában vitézkedő, Szalai Ádámot is foglalkoztató Mainz csapatától egy felkészülési mérkőzés keretében 2-1-es vereséget elszenvedett szombathelyi csapatból a válogatott középpályás, Halmosi Péter játéka kérdéses, a bordáját fájlalta a héten.

A Győr és a Haladás az előző bajnoki kiírásban hasonlóan korán – akkor egy fordulóval később – a harmadik játéknapon találkoztak. Az őszi mérkőzést Győrben Dudás Ádám góljával 1-0-ra nyerte az ETO, míg Szombathelyen döntetlenre (1-1) végeztek a csapatok, azon a mérkőzésen Jarmo Ahjupera szerezte a győriek egyetlen találatát.

Ha a két csapat egymás elleni örökmérlegét tekintjük, összesen 86 alkalommal nézett farkasszemet egymással a két zöld-fehér együttes, ebből 39 győri és 27 szombathelyi győzelem született, 20 alkalommal pedig döntetlen lett az eredmény.

A szombaton 19.00-tól kezdődő mérkőzésen a két vezetőedző várhatóan a következő felállásban küldheti pályára csapatát:

Győri ETO FC: Sztevanovics – Tokody, Lipták, Lang, Dinjar – Svec, Andrics, Kamber, Pátkai, Trajkovics – Kronaveter (Vezetőedző: Pintér Attila)

Haladás: Rózsa – Schimmer, Guzmics, Fehér, Tóth P. – Iszlai, Halmosi – Nagy D., Nagy G., Radó – Kenesei (Vezetőedző: Artner Tamás)

A találkozóról 18.45-től élő tudósítással jelentkezünk!

Az OTP Bank Liga 2. fordulójának programja:


Augusztus 3. (péntek)

Lombard FC Pápa – Paks 0-0

Eger – Siófok 1-1

Augusztus 4. (szombat)

Kaposvár – DVSC (17.00)

Győr – Haladás (19.00)

Pécs – Ferencváros (20.45)

Augusztus 5. (vasárnap)

Újpest – Videoton (15.30)

Kecskemét – MTK (17.00)

Bp. Honvéd – Diósgyőr (18.30)