Helyszíni: Megérkeztek Londonba a kajak-kenusok

Győr+
2012.08.04. 20:06

A Győr+ az eddig megszokott hírek mellett naponta többször helyszíni tudósítással jelentkezik a londoni olimpiáról. Utazás közben Kammerer Zoltán adott exkluzív interjút honlapunknak.

Szombat reggel újabb magyar küldöttség indult útnak a londoni olimpiára, közülük a legnépesebb a tizenkét fős kajak-kenu válogatott volt. A sportág tizenharmadik képviselője, Dudás Miklós csak vasárnap követi társait a brit fővárosba.

A Graboplast Győri VSE versenyzője, Kammerer Zoltán már ötödik olimpiáján vesz részt, ennek megfelelően felkészülten kalauzolta fiatalabb társait. A háromszoros olimpiai bajnok még felszállás előtt, a Liszt Ferenc repülőtéren nyilatkozott a Győr+ helyszíni tudósítójának.

– Mintha tegnap lett volna, amikor az első olimpiámra készültem, most pedig már ötödször veszek részt a játékokon… Amikor elkezdtem kajakozni, nem gondoltam volna, hogy most itt beszélgetünk. Rendkívül boldog vagyok, hogy újra ott lehetek az olimpián, leírhatatlan érzés, hogy ismét a hazámat képviselhetem – mondta Kammerer Zoltán, aki bízik a kajaknégyes minél jobb szereplésben.

– Úgy érzem, most vagyunk idén a legjobb formában, Kati néni (Fábiánné Rozsnyói Katalin edző – a szerk.) alaposan kicentizte a felkészülést. Ennél többet nem lehetett volna dolgozni az olimpia előtt, kevesebbet pedig nem volt szabad, úgy érzem, optimális helyzetben vagyunk. Hogy milyen körülményekre számíthatunk a Dorney-tavon, nem tudhatjuk előre. Jártam már kétszer is a helyszínen, és a televízióban is nyomon követtem az eddigi versenyeket. Ezek alatt láttam enyhe szembeszelet és viharos hátszelet is, elég kiszámíthatatlan tehát az időjárás. Egy biztos, szélcsendben nem fogunk versenyezni. Vasárnap várhatóan pihenünk, hétfőn lesz két edzésünk, kedden pedig már versenybe szállunk a döntőért, amiben csütörtökön szeretnénk nagyot repeszteni.

A válogatott alig több mint két órás utazást követően gond nélkül landolt a Heathrow repülőtéren, majd elfoglalta szállását. A küldöttség – immár hagyományos módon – nem az olimpiai faluban lakik, hanem a brit fővárostól 40 km-re nyugatra fekvő Eton Dorney evezős és kajak-kenu központ közelében, egy szállodában. Az ebéd és a rövid pihenő után az első hivatalos program a délutáni hajóhitelesítés volt.

Lakner Gábor

Fotó: Vasfői Balázs