Győr+
2012.08.06. 15:35

Egy elegáns és szerény bajnok

Berki Krisztián élete legfontosabb versenyén élete legjobb gyakorlatát mutatta be, erre pedig csak az igazi klasszisok képesek. Az olimpiai bajnok tornász aranyéremmel a nyakában nyilatkozott honlapunknak.

Berki Krisztián igazán kiélezett versenyben diadalmaskodott lólengésben, hiszen ugyanolyan pontszámot kapott, mint nagy ellenfele, az angol Louis Smit. A végrehajtási pontszáma jobb volt, az eleganciának köszönhetően így egyedül nyerte meg az olimpiát.

– Amíg nem jöttek ki a pontszámok, azt hittem, Louis Smith fog nyerni, hiszen nagyon jó gyakorlatot csinált. Nagyon jól versenyzett ma, de szerencsére az én gyakorlatom ezek szerint mégis szebb volt. A döntőben minden stimmelt, a fizikai- és a lelkiállapotom egyaránt tökéletes volt. Óriási nap volt ez az életemben, ezért dolgoztam gyermekkorom óta – mondta boldogan Berki Krisztián.

A tornász a selejtezőben rontott, és csupán az ötödik helyen jutott be a döntőbe. A fináléban azonban nyoma sem volt már a bizonytalanságnak, a nagy tét feldobta a magyar versenyzőt.

– A selejtezőben jobb izgultam, de ez a gyakorlatomon is látszott. Nem készültem semmi extra dologgal, az edzőmmel azt mondta, hogy ugyanazt kell megcsinálnom, mint edzésen, és akkor minden rendben lesz – szerencsére igaza lett.

Érdekesség, hogy rendkívül sportszerű volt a döntő légköre, Berki Krisztián és angol riválisa kölcsönösen megtapsolta egymás gyakorlatát.

– Nem lenne sportszerű az ellenfelem rontásáért szurkolnom, igazából örülök annak, hogy úgy sikerült nyernem, hogy mindenki megcsinálta a gyakorlatát. Ez sokkal nagyobb dolog, mintha mindenki rontott volna, és úgy lennék győztes. Louisnak nem volt egyszerű dolga, hiszen hazai közönség előtt kellett versenyeznie, ami akár össze is nyomhatta volna – fogalmazott szimpatikusan a magyar klasszis.

Az újdonsült olimpiai bajnok jövőbeni terveiről is beszélt, melyek között szerepelnek a 2016-os ötkarikás játékok is.

– Rióban nyertem életem első Világkupáját, úgyhogy ez mindenképpen egy kedves helyszín számomra, szeretnék négy év múlva is visszatérni oda. Ha a pekingi csalódás után talpra tudtunk állni és végig tudtunk csinálni egy címekkel teli négy éves periódust, akkor biztosan találunk motivációt a következő olimpiára is. Most pihenni szeretnék, jövőre azonban újult erővel nekivágok a munkának. Van még hely a falon és vannak célok, amiket el szeretnék érni.

A következetesen használt többes szám edzőjének, Kovács Istvánnak szólt, akivel különleges munkakapcsolatban állnak.

– Nagyon régóta dolgozunk együtt, és ezzel az olimpiai aranyéremmel meg is koronáztunk mindent. Eleve úgy utaztunk ki Londonba, hogy ha kellene, akkor emelt fővel távozhatnánk a magyar sportéletből, és semmi szégyellnivalónk nem lenne, ha nem sikerülne nyernem. Szerencsére az ellenkezője történt, összejött, amiben bíztunk, itt vagyunk győztesként. Ez ugyanúgy az ő sikere, mint az enyém, mindketten ugyanannyit dolgoztunk érte.

A lólengés döntőjében fantasztikus hangulat uralkodott a lelátókon, a házigazdák mellett ezért elsősorban a magyar szurkolók voltak felelősek.

– Szeretném megköszönni azoknak, akik itt voltak a csarnokban, hiszen fantasztikus hangulatot teremtettek nekünk, és nagyon jó volt így versenyezni. Otthon ezt sokszor hiányoljuk, hiszen a hazai tornaversenyek nincsenek ennyire látogatottak. Remélem, szép délutánt tudtunk szerezni az értünk kilátogató magyaroknak, és talán ez nekik is egy életre szóló élmény lesz – tette hozzá szerényen a lólengés újabb magyar királya.

Lakner Gábor, Vasfői Balázs

MTI fotó: Kovács Tamás