Győr+
2012.08.10. 14:23

HELYSZÍNI: A MOB már a jövő sikereiért dolgozik

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) Londonban mutatta be az újonnan elkészült sportfejlesztési stratégiáját, melynek célja, hogy a következő nyolc évben szinten tartsa és lehetőség szerint tovább fejlessze a magyar sportéletet.

Borkai Zsolt, a MOB elnöke elmondta, hogy a koncepcióban az olimpiai sportágak mellett a sport minden területe jelen van. Ennek megvalósításához elengedhetetlen a kormányzati szándék is, ami létezik, és bár konkrét időpontot még nem tud mondani, bízik benne, hogy mielőbb megvalósulhatnak az anyagban leírtak. A stratégia legalább nyolc évre érvényes, de természetesen folyamatos felülvizsgálatra lesz majd szükség.

Az olimpiai sportágakat az eddig eredmények alapján négy kategóriába sorolták, ami elengedhetetlen, hiszen minden sportág nem támogatható egyforma mértékben, a források elaprózásának pedig nincs értelme. Mint azt Borkai Zsolt kijelentette, tisztában vannak vele, hogy ez a rangsor sok vitát válthat ki, de a MOB nem mond le senkiről.

Az első kategóriában az atlétika, a birkózás, a judo, a kajak-kenu, az ökölvívás, az öttusa, a sportlövészet, a torna, az úszás, a vívás és a korcsolya kapott helyet. Második kategóriába sorolták az asztaliteniszt, az evezést, a hosszútávúszást, a kerékpárt, a mountain bikeot, a műugrást, a ritmikus gimnasztikát, a sí-biatlont, a súlyemelést, a szinkronúszást, a szörföt, a taewondot, a teniszt, a triatlont és a vitorlázást. A harmadik kategóriát a curling, a BMX, a golf, a gyeplabda, az íjászat, a rögbi, a röplabda, a snowboard, a szánkó és a tollaslabda alkotják. A negyedik kategóriába kapott besorolást az állam által TAO kedvezménnyel támogatott öt látványsportág: a jégkorong, a kézilabda, a kosárlabda, a labdarúgás és a vízilabda.

Szabó Bence, a MOB sportigazgatója hozzátette, hogy rengeteg konzultáció és egyeztetés előzte meg az anyag elkészülését. A két legnagyobb hibát a létesítmények, valamint a klubok, műhelyek és szakosztályok helyzetében látja, melyeken feltétlenül javítani kell. Az anyag számos új ötletet és konkrét javaslatot tartalmaz, és az összes sportszakmai területet átfogja és elhelyezi a rendszerben.

Lakner Gábor