Győr+
2012.08.14. 13:47

Magyar válogatott – Az izraeliek ellen hangolódhat az Egervári-csapat

Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint jó ráhangolódás lehet a világbajnoki selejtezősorozatra szerdán az izraeli csapat elleni felkészülési mérkőzés.

“Elég vegyes fizikai állapotban vannak a játékosok, ugyanis van, ahol még csak a felkészülés közepén járnak. Akadnak kisebb sérülések, de minden játékos bevethető állapotban van. Örömteli, hogy teljes létszámmal vághatunk neki a mai edzésnek és a holnapi mérkőzésnek” – nyilatkozta a szakember a telki edzőközpontban tartott keddi sajtótájékoztatóján.

“Délelőtt az izraeli válogatott legutóbbi két mérkőzéséről készült felvételeket tanulmányoztuk, ami alapján kijelenthetjük, hogy olyan csapatról van szó, amely nagyot lépett előre az elmúlt néhány évben. A legtöbb játékosuk már a legjobb európai bajnokságokban szerepel, ezáltal olyan fegyelmezetté váltak, ami korábban nem volt jellemző a stílusukra” – mondta a kapitány.

Az már korábban eldőlt, hogy Gerára és Hajnalra nem számíthat a szakvezető, ugyanakkor Szalai Ádámot, a Mainz csatárát játékra alkalmasnak találta az orvosi stáb.

Egervári szerint rendkívül fontos, hogy a futballisták már a szerdai összecsapáson is egymást segítve a maximumot hozzák ki magukból, ugyanis a világbajnoki selejtezőkön is erre lesz szüksége az együttesnek a jó eredmények elérése érdekében.

“Sok pluszt kell hozzátennünk a játékunkhoz, ahogyan azt a csehek és az írek ellen is tettük. Remélem, meg tudjuk ezeket valósítani, és akkor ez a mérkőzés jó ráhangolódás lehet a vb-selejtezőkre” – jelentette ki a kapitány.

Király Gábor, az 1860 München kapusa – aki hétfő este még csapatával bajnoki mérkőzést játszott a német másodosztályban – úgy véli: mindkét csapatnak rendkívül fontos az összecsapás, hiszen itt lehet igazán lemérni, hogy milyen erőállapotban vannak a játékosok.

(MTI)