Személyes jelenléttel kezdődhet a képzés

Használjuk ki a nyarat nyelvtanulásra!

Illusztráció: Győr+ Archívum
Győr+
2021.05.19. 16:17

A Hatos és Társa Nyelviskola 24 éve van jelen Győr és a régió nyelvoktatásában és mára az egyik legjelentősebb, legsokoldalúbb képzővé vált, ahol többféle nyelvvizsgarendszer követelményeinek megfelelően oktatnak a nagy tapasztalattal rendelkező nyelvtanárok. A pandémia miatti online órákat követően nyáron már személyes jelenléttel kezdődnek az intenzív kurzusok, a nyelvvizsgára való felkészítés.

„Ezen a nyáron még nagyobb hangsúlyt kívánunk fektetni a kommunikációra, azt szeretnénk, ha minél többet beszélnének, gyakorolnának szóban a diákjaink, de természetesen minden egyéb készséget is fejlesztünk a megszokott módon, színvonalon”– hangsúlyozta Hatos Hajnalka, a Hatos és Társa Nyelviskola ügyvezetője.

A nyár jó alkalom a nyelvtanulásra, mind a diákok, mind azon felnőttek számára, akik felfrissítenék tudásukat, vagy egy új lehetőség, egy munkahelyváltás miatt szükségesnek érzik az idegennyelv-tudásuk bővítését. A hosszú online tanulást követően a diákoknak most lehetőségük van arra, hogy a nyelviskolában felmérjék tudásukat és ez alapján kialakítsanak számukra egy képzési tervet. Ebből kiderül, mennyit kell még tanulniuk a sikeres nyelvvizsgáig. A Hatos Nyelviskolában nyáron intenzív nyelvtanfolyamokat indítanak, angol és német nyelvből, kezdőtől a felsőfokig. „Aki szorgalmas és kitartó, az másfél év iskolai tananyagát megtanulhatja egy nyár alatt, napi 5-6 óra tanulással és délutáni elfoglaltsággal.”– hangsúlyozza az ügyvezető-nyelvtanár.

A Hatos Nyelviskolában többfajta nyelvvizsga rendszerben több szinten lehet vizsgázni, a vizsgák nyár közepén és végén, valamint ősz elején lesznek, ezekhez igazítják a felkészítő tanfolyamok idejét. A szorgalmas diákok, akik tanulásra használják a nyarat, iskolakezdésre már nyelvvizsgával rendelkezhetnek.

„Kiscsoportokban zajlik nálunk az oktatás, a tanáraink nagy tapasztalattal rendelkeznek a nyelvvizsga felkészítésben, eredményorientáltak vagyunk, nálunk a nyelvvizsga elérése áll a fókuszban, de ugyanakkor jó hangulatban telnek az órák” – emelte ki Hatos Hajnalka.

Bővebb információ és jelentkezés:
www.hatos.hu
Cím: 9021 Győr, Szent István u. 7.
A Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola épületében.Telefon/Fax: +36 96 529 483
Központi telefonszám: +36 96 529 480
Német: +36 30 986 2800
Angol: +36 30 254 8521
Nyelvvizsga szervezés: +36 96 529 440
E-mail: [email protected]
Nyelvvizsga: [email protected]
Kapcsolódó témák: #Hatos Nyelviskola | #Oktatás |