Győr+
2012.09.23. 12:12

Fehérváron nyert, és vezeti a bajnokságot az ETO

Kiváló védekezésének és helyzetkihasználásának köszönhetően 10 év után nyert a Vidi otthonában a Győri ETO, győzelmével a tabella élére ugrott.

Fantasztikus vasárnap délutánon van túl a Győri ETO FC együttese: tíz év után tudott bajnoki mérkőzésen nyerni a Videoton otthonában. Pintér Attila együttese sorozatban aratott öt bajnoki győzelemmel érkezett Fehérvárra, a Videoton pedig egy nehéz (és fájó vereséggel végződött) belgiumi túrát követően, több kulcsjátékosa nélkül fogadta az ETO együttesét.

 

A mérkőzést aktívan és bátor letámadással kezdte az ETO, Kronaveter lévén gólhelyzetekig is eljutott, de húsz percet követően kialakult a játék előzetesen várt képe: a Videoton birtokolta többet a labdát és próbálta feltörni a szezon elejéhez képest jóval összeszokottabb győri védelmet, az ETO pedig egy adandó alkalomra, egy fehérvári hibára és kontratámadás lehetőségére várt. Az első félidő igazi gólhelyzet nélkül zárult.

 

A második félidőben az első játékrészben látott mederben csordogált tovább a mérkőzés, a 67. percben azonban egy kiváló győri kontratámadást és Koltai gólját követően (szinte a semmiből) megszerezte a vezetést a Győr. A vendégek vezetőgólja felpaprikázta a mérkőzést (a pályán és a lelátón egyaránt), a Videoton az korábbiaknál is nagyobb erőbedobással és Sousa mester cseréti követően egyre több támadóval ostromolta a győreik kapuját, de gólt már nem sikerült szerezniük a mérkőzés hátralevő rézében. Az ETO magabiztosan őrizte a vezetést és saját tizenhatosát, a fehérvári játékosok a sikertelenség és meddő mezőfölényük következtében a meccs hajrájára a fejüket is elvesztették: a csereként beállt Torghelle Sándor reklamálásért piros lapot kapott, a lefújást követően kisebb dulakodás alakult ki a két klub játékosai között.

 

A Győr okos játékkal, kiváló taktikai felkészültséggel és szinte tökéletes helyzetkihasználással tudott tíz év után először három pontot elhozni Fehérvárról, győzelmének (valamint az MTK, és a Debrecen vereségének) köszönhetően pedig két pont előnnyel vezeti az NB I. tabelláját.

 

Pintér Attila: „Hatalmas taktikai csata folyt a a pályán, egy nagyon jó Videotont sikerült legyőzni ma délután. Az ellenfél játékának ismeretében építettük fel a stratégiánkat és úgy érzem eredményesek tudtunk lenni.“

 

Paulo Sousa: „Sok helyzetet alakítottunk ki a mérkőzés során, de ha az ellenfél kilenc, olykor tíz emberrel is védekezik, nem könnyű gólt szerezni. Nem a játékvezető miatt veszítettünk, a Győr jó taktikát dolgozott ki a mérkőzésre és jól használta ki az adandó lehetőséget.“

 

Videoton – Győri ETO FC 0:1 (0:0)

 

Székesfehérvár, 3000 néző. Vezette: Fábián M. (Ring Gy., Kispál R.)

 

Videoton: Bozovic – Brachi, Caneria, Kaká (Torghelle 71.), Hector – Kovács (Paraiba 78.), Mitrovic, Neto (Sándor 71.) – Gyurcsó, Nikolic, Oliveira

 

ETO: Stevanovic – Svec, Lipták, Takács Á., Pilibaitis – Kronaveter (Andric 59.), Pátkai, Kamber – Koltai (Dudás 83.), Strestik (Aleksidze 66.), Varga

 

Gólszerző: Koltai (68.)

Kiállítás: Torghelle (93.)

 

A Győr a jövő héten pénteken, a Lombard Pápa ellen folytathatja, immáron hatmeccses győzelmi sorozatát.

 

A mérkőzésről készült élő tudósításunkat itt olvashatják:

 

Második félidő

 

A lefújást követően sem csillapodtak a kedélyek: a meccs végeztével több játékos is lökdösődni és dulakodni kezdett a pályán.

 

90+’ – Fábián játékvezető lefújta a mérkőzést.

 

90+’ – Torghelle elveszítette a türelmét a ráadásban: a játékvezető reklamálásért kiállította a csatárt. Tíz emberrel fejezi be a mérkőzést a Videoton.

 

90+’ – Oliviera tüzelt a tizenhatos csücskéről, lövése fél méterrel zúgott el a kapufa mellett.

 

90+’ – A hosszabbítás perceiben tovább nyom a Videoton, de az ETO hősiesen őrzi saját tizenhatosát.

 

90′ – A rendes játékidő utolsó percébe léptünk, három perc lesz a hosszabbítás.

 

88′ – Két győri védőt faképnél hagyva Paraiba cselezte be magát a tizenhatoson belülre, de Stavanovic kiválóan zárta a rövidet és nyelte le a labdát.

 

86′ – Mitrovic távoli lövését blokkolta Lipták.

 

82′ – A harmadik győri csere: a gólszerző Koltai helyén Dudás folytatja.

 

82′ – Ismét Torghelle veszélyzetetett, nyolc méterről fejelt kapura, Stevanovic a levegőben úszva hárított.

 

81′ – Lipták hatalmas hibáját követően Torghelle iramodott Stevanovic kapuja felé, Takács hősie becsúszással, az utolsó pillanatban szerelte a fehérvári csatárt hat méterre a gólvonaltól. A hazaiak tizenegyest reklamáltak.

 

80′ – A nemrég beállt Sándor középre tekerése okozott riadalmat a győri védelemben, Pátkai csak sokadik próbálkozásra tudott tisztázni.

 

78′ – Sousa mester harmadik cseréjét is elkövette: Kovács helyén Paraiba.

 

77′ – Varga Roland szabadrgását csak bravúrral védte Bozovic, aki elsőre megfogni sem tudta a lövést, másodikra a fehérvári védelem tisztázni tudott.

 

77′ – Caniera kapott sárga lapot Takács buktatásáért, veszélyes helyről, 27 méterről végezhet el szabadrúgást az ETO.

 

72′ – Kettős csere a Videotonnál: Renato Neto helyén Sándor György folytatja, de Thorgelle Sándor is a pályán – a válogatott támadó Kaká-t váltotta.

 

71′ – Majdnem növelte előnyét a Győr! Andric lógott meg a balszélen, pontos beadásra Aleksidze érkezett jó ütemben, de a csatár négy méterről nem tudott az üres kapuba passzolni.

 

Pátkai Máté egy nagyszerű labdaátvétellel játszotta tisztára magát a középpályán és sebészi pontossággal ugratta ki a szélen robogó Koltai Tamást, a gólerős középpályás pedig erősen, kitűnően helyzve lőtte ki a kapu hosszú sarkát. Tökéletes kontratámadás után vezet a Győr Fehérváron!

 

67′ – VEZET A GYŐRI ETO!!! 0-1

 

65′ – Újabb győri csere: a második félidőben szinte észrevehetetlen Marek Strestík jön le, a helyén Rati Aleksidze folytatja.

 

60′ – Oliviera veszélyes beívelése szállt el mindenki feje fölött.

 

59′ – Takács beívelése után Kamber fejelhetett 8 méterről, Bozovic magabiztosan hárított.

 

58′ – Pintér Attila cserére szánta el magát: Rok Kronaveter helyén Andric Nemanja folytatja.

 

58′ – Mitrovic is besárgult, a Vidi-játékos a meginduló Kambert buktatta a felezővonalnál.

 

57′ – folyamatos nyomást gyakrol a Vidi az ETO kapujára: Gyurcsó erős és lapos lövésére Stevanovic ért le időben, de fogni nem tudta, a védők tisztáztak.

 

53′ – Pilibaitis kapott sárga lapot Gyurcsó buktatásáért, a szabálytalanságot követő pontrúgásból (beívelés a tizenhatos jobb oldaláról) a Videoton nem tudott gólhelyzetet kiharcolni.

 

Az ETO már egy döntetlen kiharcolásával és jobb gólkülönbségének köszönhetően a bajnoki táblázat élére ugrana

 

51′ – Kronaveter kapott sárgát kezezésért.

 

50′ – Ismét Gyurcsó veszélyeztetett a győri tizenhatoson belül: egy látványos kötény kiosztása után Lipták tisztázott. A Győrnek egyelőre (a második félidőben) csak a védekezésre futja erejéből.

 

47′ – Gyurcsó távoli lövése (27m) okozott felhördülést a Sóstói Stadionban, de lövése méterekkel elkerülte az ETO kapuját.

 

46′ – Paulo Sousa és Pintér Attila sem cserélt a szünetben, a Videoton kezdte a második játékrészt.

 

Első félidő

 

45′ – Hosszabbíás nélkül vetett véget az első félidőnek Fábián játékvezető. Az első játékrész első felében az ETO dominált, helyzeteket is kialakított, de a második 20 percben átvette az irányítást és a kezdeményezést a hazai pályán játszó Videoton, ennek ellenére nem került közel a vezetés megszerzéséhez. 15 perc múlva folytatódik a mérkőzés!

 

38′ – Kamber mentette meg góltól a Győrt! A középpályás egy szemre is tetszetős fehérvári összjáték után szerelt az utolsó pillanatban saját ötösén.

 

36′ – Kronaveter nevéhez fűződik az ETO harmadik próbálkozása (is) és első kaput eltaláló lövése: a szlovén támadó 17 méterről tekert Bozovic kapujának bal oldala felé, de a hazai kapus hárítani tudott.

 

33′ – Ismét Renato Neto tüzelt veszélyesen: a győri védelem sikertelen felszabadítását követően pár méterrel messzebről és kicsivel pontatlanabbul (mint legutóbb) lőtt a Videoton középpályása.

 

30′ – Az első negyedórában tapasztalt győri fölényt követően az elmúlt percekben sorra jönnek a hazai lehetőségek: most a Fehérvár válogatott támadója, Gyurcsó lőtt 14 méterről a jobb kapufa mellé

 

27′ – Renato Neto vehette át egyedül a labdát 25 méterre a kaputól, életerős, jól helyzett lövése fél méterrel kerülte el a jobboldali kapufát.

 

25′ – Kronaveter most messzebről próbálkozott: 30 méteres beadása lecsúszott a szlovén lábáról, Bozovic-nak nyújtózkodnia kellett, hogy fogni tudja a labdát

 

23′ – Picivel több mint 20 percet kellett várni az első hazai gólhelyzetre: Gyurcsó ugratta ki Olivierát, aki a tizenhatoson belül Nikolic elé tálalt, de a szöktetés erősre sikerült, így a labda elgurult a kapu előtt Stevanovic vigyázó tekintete kíséretében.

 

19′ – Koltai szögletét követően nem alakult ki gólhelyzet a fehérvári kapu előtt.

 

16′ – Hatalmas győri lehetőség maradt kihasználatlanul! Kamber óriási bedobását Gyurcsó csúsztatta meg szerencsétlenül fehérvári szempontból a tizenhatoson belül, a labda üresen találta a berobbanó Kronavetert, de a szlovén középpályás meglepődöttségében sípcsonttal találta el a labdát, így öt méterről nem találta el a kaput.

 

15′ – Brachi 25 méterről elvégzett szabadrúgását magabiztosan fogta Stevanovic.

 

10′ – Mitrovic csúnya belépőét követően Marek Strestíket kellett ápolni egy darabig, sárga lap nem járt a szabálytalanságért.

 

6′ – A Videoton – annak ellenére, hogy hazai pályá futballozik – látványosan átengedi a területet és a kezdeményezés lehetőségét az ETO-nak.

 

3′ – Djordje Kamber beadását követően Rok Kronaveter csúsztatása alig kerülte el a kapufát. A mérkőzés első helyzete a vendégek előtt adódott.

 

1′ – Az ETO tiszta fehér szerelésben, a Videoton a hazai pályán megszokott piros-kékben játszik a mérkőzésen.

 

1′ – A vendég győriek kezdték a találkozót.

 

Kezdőcsapatok:

 

Győr: Stevanovic – Pilibaitis, Takács, Lipták, Svec – Kronaveter, Pátkai, Kamber – Koltai, Varga, Strestík

 

Videoton: Bozovic – Brachi, Caniera, Kaká, H. Sánchez – Kovács, Mitrovic, Renato Neto – Oliviera, Nikolic, Gyurcsó

 

Beharangozó írásunkat itt olvashatják:

 

5 ok, miért nyerhet ma az ETO Fehérváron

 

A Győri ETO FC a magyar élvonal egyetlen nemzetközi labdarúgó kupában indulási jogot kiharcolt csapatához, az Európa-ligában vitézkedő, tavalyi ezüstérmes Videoton otthonába látogat az NB I 8. fordulójának harmadik játéknapján. Bizonyos szempontból a lehető legjobbkor, de még így is a bajnoki idény egyik legkeményebb és szurkolói indulatoktól sem mentes túrája lehet a fehérvári kirándulás.

 

Utoljára szinte napra pontosan tíz évvel ezelőtt, 2002. szeptember 14-én tudott nyerni a Győri ETO Fehérváron, akkor Hucika, Baumgartner és Peric (2) góljaival 4-1-es sikerrel tért haza a Rába-parti együttes a Sóstói Stadionból. Arra kevés esély mutatkozik, hogy ez az eredmény vasárnap délután/kora este is megismétlődik, de az utóbbi hetekben remek formában futballozó, utolsó öt bajnoki mérkőzésén kivétel nélkül három pontot gyűjtött ETO-nak minden esélye megvan a hosszú és negatív sorozat megszakítására. Mi öt okot szedtünk össze, miért is nyerhet ma az ETO a Videoton otthonában.

 

1.) „Senki sem verhetetlen, a Fehérvárt is le lehet győzni“ – nyilatkozta a mérkőzés előtti napokban Pintér Attila a klub hivatalos honlapján. Erre az eddigi egyetlen példát a Budapest Honvéd együttese szolgáltatta. Az olasz mester, Marco Rossi vezette fővárosi gárda nagyszerű formában kezdte a szezont és a harmadik fordulóban szervezett játékkal hozott el három pontot (0–1) a Videoton otthonából, kihasználva Paulo Sousa csapatának hétközi EL-selejtező okozta fáradtságát. Az ETO is hasonló körülmények között látogat Fehérvárra, érdekesség, hogy a Videoton a Honvéd és az ETO elleni bajnoki mérkőzések előtt egyaránt egy belgiumi kirándulásból tért haza. A Honvéd előtti találkozón a Gentet 3–0-ra legyőzték, a mai (ETO elleni) találkozó előtt három nappal a Genk otthonában azonban háromgólos (3–0) vereséget szenvedtek.

 

2.) Demoralizáló vereség, változások a keretben – a már említett, a belga Genktől (az olasz Genoában futballozó Tőzsér Dániel korábbi klubjától) elszenvedett 3–0-s vereség vélhetően nem lesz jó hatással a Videoton mai mérkőzésére. A magyar klubcsapatok nincsenek hozzászokva (igen, még az élcsapatok sem) a kettős (főleg nemzetközi) terheléshez, a mérkőzések csütörtök-vasárnapi ritmusához. A Videoton Genk ellen pályára lépett kezdőjéhez képest több változás is várható, de a hazaiak szempontjából a legnagyobb kérdőjel az lesz, milyen szinten tudtak regenerálódni az elmúlt három napban – fizikailag és mentálisan egyaránt. Az ETO legnagyobb előnye tehát a játékosok kipihentsége lesz, de a sérült Trajkovic (bokaszalag szakadás) és a lebetegedett Svec pótlása így sem lesz könnyű feladat. A két labdarúgó helyét várhatóan Völgyi Dániel és Rok Kronaveter foglalhatja el a kezdőben.

 

3.) Az ETO kiváló formája, „kém“ a keretben – bár egy héttel ezelőtt a Pécs elleni 1–0 alkalmával akadozott a támadógépezet, a Győri ETO FC vitathatatlanul bomba formában futballozik az elmúlt hetekben. Sorozatban hét megnyert (ebből öt bajnoki) mérkőzéssel, a bajnoki mezőny legtöbb rúgott góljával érkezik Fehérvárra az ETO, így jobbkor nem is jöhetne Liptákék számára a Videoton elleni rangadó. Apropó, Lipták. A válogatott középhátvéd személyében egy korábbi fehérvári labdarúgóval van dolgunk, aki a nagy nyári jövés-menés ellenére jól ismeri Paulo Sousa játékoskeretét és taktikai repertoárját, ami nagyban segítheti Pintér Attila taktikai felkészülését a mérkőzésre. A Videoton az eddigi hét bajnoki fordulóban két ponttal gyűjtött kevesebbet a Győrnél, érdekesség, hogy eddig csak hazai környezetben bukott pontokat: a Pápa és a Diósgyőr egy-egy, a Bp. Honvéd három pontot rabolt a Vidi otthonából.

 

4.) A nagy számok törvénye – a két csapat egymás elleni bajnoki mérlege összesítésben enyhe ETO-fölényt mutat (35-25-29), Fehérvárra viszont finoman szólva sem győzni jár a zöld-fehér gárda. 44 Vidi-pályán lejátszott mérkőzésből az ETO mindössze 9 meccset tudott megnyerni, 13 alkalommal egy, 22 kilencven percet követően pedig nulla ponttal utazhatott haza. Utoljára (a bevezetőben is említett mérkőzésen) tíz évvel ezelőtt nyert idegenben az ETO a Videoton ellen, azóta tíz Fehérváron lejátszott mérkőzésen mindössze két pont termett a vendég együttesnek. Ennek a hosszú és negatív sorozatnak vetne ma véget Pintér-alakulat, amire a nagy számok törvénye alapján minden esélye meg is van, persze ajándékba sehol nem adnak három pontot, az idei szezon legjobb játékára lesz szükség egy pozitív kimenetelű eredmény eléréséhez.

 

5.) Akár a bajnoki táblázat élére is állhat ETO – Mi lehetne nagyobb motiváció egy bajnoki mérkőzést megelőzően, minthogy egy esetleges győzelemmel összes vetélytársát maga mögé utasíthatja egy csapat? Az ETO-val is ez a helyzet, mivel az MTK és a Debrecen is kikapott a 8. forduló pénteki és szombati játéknapján, ha az ETO három ponttal gazdagodna vasárnap, az első helyről várhatná a következő forduló mérkőzéseit, ami a gyengébb kezdés után hatalmas öröm és elégtétel lenne a győri szurkolóknak. A Videoton két ponttal és két helyezéssel áll a Győr mögött, ha hazai győzelem születik a 16.30 órakor kezdődő találkozón, a fehérváriak megelőznék az ETO-t és pontszámban utolérnék az egyelőre éllovas MTK csapatát, így motiváció terén Paulo Sousa fiai sem állnak rosszul.

 

Minden adott tehát egy ma délutáni, sokáig felejthetetlen győri sikerhez, de ha nem is sikerül három ponttal gazdagodni az ősz legnagyobb nyugat-magyarországi rangadóján, egy kiváló hangulatú, hajtós, izgalmas és végletekig kiélezett bajnoki csata garantált.

 

Kövesse velünk a Videoton-Győri ETO FC találkozót percről-percre, a mérkőzésről 16.30-tól a gyorplusz.hu élőben tudósít.

 

 

Videoton- Győri ETO (16.30)
Játékvezető: Fábián Mihály (asszisztensek: Ring György, Kispál Róbert)
A várható kezdőcsapatok:
Videoton: Bozsovic – Brachi, Vinicius, Caneira, Stopira – Tóth, Neto – Gyurcsó, Sándor, Oliviera – N. Nikolics
Győri ETO FC: Sztevanovic – Dinjar, Lipták, Takács, Völgyi – Kamber, Kronaveter, Strestik – Koltai, Dina, Varga

Videoton- Győri ETO (16.30)

 

Játékvezető: Fábián Mihály (asszisztensek: Ring György, Kispál Róbert)

 

A várható kezdőcsapatok:

 

Videoton: Bozsovic – Brachi, Vinicius, Caneira, Stopira – Tóth, Neto – Gyurcsó, Sándor, Oliviera – Nikolic

 

Győri ETO FC: Stevanovic – Dinjar, Lipták, Takács, Völgyi – Kamber, Kronaveter, Strestík – Koltai, Dina, Varga

 

Kerényi Ervin