Győr+
2012.09.24. 10:41

Egy modernkori konkvisztádor

Nyártól Ambros Martin irányítja a Győri Audi ETO KC szakmai munkáját, akinek stílusjegyei már most felfedezhetőek a zöld-fehérek játékán. A spanyol vezetőedző a kemény munkában, a határozott védekezésben és a csapategységben látja a siker zálogát.

A magyar kézilabdázás két emblematikus csapatához is spanyol edző érkezett a nyáron, Ambros Martin a Győri Audi ETO KC, míg Carlos Ortega az MKB Veszprém irányítását vette át Karl Erik Böhntől, illetve Mocsai Lajostól.

 

A két szakember ugyan egymástól függetlenül szerződött Magyarországra, mégis régi ismeretség az övék. Közös múltjuk játékos-pályafutásukig nyúlik vissza, hiszen ellenfelekként gyakran kerültek szembe egymással. Martin és Ortega szinte együtt nőttek fel, és mivel előbbi balszélsőt, utóbbi pedig jobbszélsőt játszott, komoly csatákat vívtak, többek között a Portland–Barcelona rangadókon is.

 

A győriek mestere ugyanis játékosként sem volt akárki, korábbi klubja, a Portland San Antonio az ezredforduló egyik európai élcsapata volt. Ambros Martin 2000-ben KEK-et, míg 2001-ben Bajnokok Ligáját nyert a pamplonai együttessel. A komoly játékosmúlt ma is látszik a vezetőedzőn, aki edzéseken gyakran beszáll az egymás elleni játékba, és a pályán mutatja meg, pontosan mit is vár játékosaitól.

 

Ambros Martin 2003-as visszavonulása után egy spanyol másodosztályú férficsapatnál kezdett el edzősködni, ezt követően viszont már csak női csapatoknál dolgozott. Az Itxakóval 2009-ben EHF-kupát nyert, majd 2011-ben Bajnokok Ligája-döntőig jutott, amire Győrben máig fájó szívvel emlékeznek, hiszen az elődöntőben ötgólos különbséggel éppen az Audi ETO csapatát búcsúztatta a spanyol együttes. A zöldfehérek újdonsült mesterének hosszú távú célja, hogy egyszer majd első osztályú férficsapatot irányíthasson, de addig, mint mondta, még van néhány feladata a Rába partján.

 

A vezetőedző kimondott célkitűzése ugyanis a Bajnokok Ligája megnyerése – természetesen a már kötelezőnek mondható magyar címvédések mellett. Martin a végső siker kulcsának a védekezést tartja, úgy véli, ez hiányzott ahhoz, hogy tavaly a győriek emelhessék magasba a trófeát. A határozott védelem előző csapatára, az Itxakóra is jellemző volt, nem véletlen, hogy szorgalmazta a spanyol csapat védekezőspecialistájának, Raphaelle Tervelnek leigazolását. A több poszton is bevethető francia világbajnok végül Győrbe szerződött, neki pedig aligha kell elmagyarázni, mit vár tőle régi-új edzője. Tervel érkezése azért is kulcsfontosságú, mert a védelem oszlopa, Hornyák Ágnes babát vár, így rá már nem sokáig számíthat a vezetőedző, aki a klub nevében elsőként gratulált az örömteli hírhez.

 

– Személy szerint nagyon örülök Ági boldogságának, sok örömöt kívánok neki az anyasághoz! Ami a csapatot illeti, úgy látom, hogy bár ő fontos kulcsemberünk, de távozása ellenére késznek tekintem a felállást, és amennyiben elkerülnek bennünket a komoly sérülések, a jelenlegi kerettel sikerrel végigvihetjük a szezont, és elérhetjük céljainkat.”

 

Ambros Martin filozófiájának egyik fő jellemzője, hogy mindig csapatban gondolkodik, nem pedig egyénekben. Az előző szezonban többször előfordult, hogy a győriek mezőnycsere nélkül játszottak végig egy mérkőzést, ilyen esetre idén várhatóan nem kell számítani. A vezetőedző elmondta, tizenhat játékos alkotja a keretet, és mindegyiküknek hozzá kell tennie a magáét a csapat teljesítményéhez, csak így lehetnek sikeresek. Az összes kézilabdázónak éreznie kell, hogy szükség van rá és hasznos tagja a csapatnak, különben hogyan is lehetne elvárni tőlük, hogy kiélezett helyzetekben is hozni tudják magukat, akár a kispadról beszállva.

 

A védekezés javulása és a széles rotáció az eddig lejátszott mérkőzéseken is megfigyelhető volt, akárcsak az, hogy Ambros Martin magyarul „meccsel”. A találkozók közben ezer fokon égő vezetőedző magyar nyelven adja a taktikai utasításokat, és csak a legritkább esetekben vált át angolra. Kelecsényi Ernő klubelnök elmondta, hogy még sosem látott olyat, hogy egy sportember – akár játékos, akár edző – ilyen intenzíven tanulja azt a nyelvet, amelyet új állomáshelyén beszélnek. A spanyol szakember szerint ugyanis a kommunikáció az egyik legfontosabb ebben a sportban, ehhez pedig elengedhetetlenül szükséges, hogy szót tudjon érteni a helyiekkel.

 

Ambros Martin a szurkolókkal is jó kapcsolatra törekszik, persze azzal ő is tisztában van, hogy a szeretetet és az elismerést leginkább a pályán mutatott teljesítménnyel lehet kivívni. Elmondta, ellenfélként mindig lenyűgözte a győri közönség, amely attól függetlenül végig a csapat mögött állt, hogy az éppen győzött vagy veszített. A szezonnyitó kerti partin ugyanezt kérte a zöldfehér drukkerektől a jövőben is, hiszen közönség nélkül nincs csapat, és csapat nélkül nincs közönség sem.

 

A vezetőedző folyamatosan hangoztatja, hogy együttese még csak az út elején jár, hiszen a teljes keret mindössze egy héttel a bajnoki rajt előtt találkozott először, ráadásul kisebb sérülések is hátráltatták a közös munkát. Az idő előrehaladtával azonban egyre markánsabbak lesznek Martin – egyébként már most is felfedezhető – védjegyei a csapat játékán, amely idén is komoly célokért küzd. A spanyol tréner és a győri klub egyaránt tekintélyes eredménylistájából mindössze egyetlen cím hiányzik – remélhetőleg az sem sokáig…

 

Lakner Gábor

Fotó: O. Jakócs Péter