Győr+
2012.10.12. 11:57

Új stratégiával a Bajnokok Ligájában

A sikeres bajnoki fordulók után a nemzetközi megmérettetés is elkezdődik a győri lányok számára. A csapat új tagokkal, új edzővel, új játékstratégiával vág neki a Bajnokok Ligájának. A kihívásról Ambros Martín vezetőedző és Görbicz Anita csapatkapitány nyilatkozik.

„A július óta tartó felkészülés és az elmúlt másfél hónapban a hazai bajnokságban szerzett tapasztalat után most hosszú út kezdődik a csapatunk életében. Nagy lelkesedéssel nézünk elébe, hiszen ezért dolgozunk nap, mint nap. Fő üzenetem a lányok felé az, hogy meccsről-meccsre haladjunk, napról-napra fejlődjünk. Bátorítom őket, hogy élvezzék a játékot, játszanak szívből! A csapat és a magam nevében is mondhatom, hogy mindannyian nagyon várjuk a meccseket, és bátran, magabiztosan vágunk neki a nagy menetelésnek.” – nyilatkozta Ambros Martín.

 

                                                

 

 

 

„Úgy érzem, hogy készek vagyunk az indulásra, és bár még nem vagyunk bombaformában, Ambros tervei szerint nem is most kell ott tartanunk, hanem folyamatosan kell javulnunk, hogy tavasszal érjük el a csúcsformánkat. Csapatkapitányként mindent megteszek annak érdekében, hogy a társaimat lelkesítsem, hogy igazi örömjátékot tudjunk játszani igazi csapatként!” – összegzett Görbicz Anita.