Magabiztos ETO-siker a BL-nyitányon- FOTÓK

Győr+
2012.10.13. 16:55

Az Audi ETO KC 24–19-re győzte le a horvát Podravka együttesét a 2012–2013-as Bajnokok Ligája szezon első mérkőzésén.

Döcögős első tíz perc után, könnyedén darálta be idei első BL-ellenfelét a Győri Audi ETO KC együttese a női kézilabda Bajnokok Ligája első csoportmérkőzésén, 24–19-re (11-7) legyőzve a horvát Podravka Koprivnica csapatát. A mérkőzés első tíz percében a horvát csapat került előnybe, az ETO játékosai kisség idegesen kezdték a találkozót. A félidő felétől kezdve azonban az ETO szépen, lassan átvette a vezetést, a félidőre – a sok pontatlanság és a kevés gól ellenére – négy gólra hízlalva a két csapat közti különbséget (11–7). A második félidőben (melyet hármas emberelőnyben kezdett a Győr) a hazai együttes tartani tudta előnyét, volt, hogy hat gólra is elhúzott, a végére öt góllal bizonyult jobbnak ellenfelénél.

 

A várakozásoknak megfelelően, az ETO spanyol mestere, Ambros Martín nem egy sorral játszatta végig a mérkőzést. A nyári érkezők közül Szepesi Ivett szinte végig a pályán volt, gólpaszokkal és gólokkal segítette csapatát, ameccs egyik legjobbja volt. Rédei-Soós Viktoria az első, míg a francia Tevel inkább a második félidőben kapott lehetőséget, egyikük sem okozott csalódást. Amorim második félidei játékával és átlövésből szerzett góljaival emelkedett ki a mezőnyből, Haraldsen pedig hozta azt a nagyszerű formáját, amit a tavalyi szezonban megszokhatott tőle a győri közönség. A mérkőzés első félidejének végén, és a második játékrész elején a Podrvaka 13 percen keresztül képtelen volt utat találni a győri kapuba.

 

Ambros Martín, az ETO szakvezetője így foglalta össze a mérkőzésen látottakat lapunknak: „Minden kezdet nehéz, főleg hazai pályán egy ilyen nagyszerű közönség előtt. Kissé ideges kézilabdával kezdtük a találkozót, de a vezetés megszerzésének pillanatától a lányok megnyugodtak és apránként növelték a különbséget a két csapat között, amit a meccs végéig sikerült is megőriznünk. Boldog vagyok, hogy győzelemmel sikerült bemutatkozni a Bajnokok Ligájában, izgatottan várjuk a folytatást.“

 

Soha ennél rosszabb kezdést! – gondolhatták a gratulációk begyűjtése közben az ETO kézisei


 

A Podravka játékosai is megköszönték szurkolóiknak a támogatást

 

 

A mérkőzésről készült (élő) tudósításunkat és az összecsapás legfontosabb eseményeit alább olvashatja el

 

Második félidő

 

60′ A mérkőzés Haraldsen védésével és egy sikertelen győri időnttúlival ér véget. Az ETO lámpalázas első tíz perc után, magabiztosan, 24-19 arányban nyeri meg idei első BL-meccsét a Podravka ellen.

 

60′ – Kovacsics Anikót kell ápolni a meccs utolsó percének kezdetén, a győri 14-es szerencsére a pályán fejezi be a mérkőzést.

 

59′ – Újabb Covic-gól horvát oldalon, Radicevic parádés emeléssel állítja vissza a hatgólos különbséget. 24-18

 

57′ – Kiváló győri védekezés, horvát passzív-veszély, majd labdavsztés. A győri támadást Amorim fejezi be góllal. 23-17

 

56′ – A folytatás utáni első támadásból Covic lő gólt. 22-17

 

55′ – A Podravka a meccs hajrája előtt ismét időt kér.

 

55′ – Haraldsen újabb bravúrja után ismét támadhatott az ETO, Amorim újabb gólt szerez. 22-16

 

53′ – A nyáron érkezett, francia Tervel harcolt ki hétméterest, Görbicz kihagyja. A harmadik elhibázott büntetődobása a meccsen. Gyors labdaszerzés után Amorim szerzi meg maga 3. és az ETO 21. gólját. 21-16

 

52′ – Győri időkérés 8 perccel a mérkőzés vége előtt. Továbbra is magabiztosan tarja az első félidőben kiharcolt előnyét az ETO.

 

49′ – Covic góljával 20-16, majd Haraldsen védi ki Damjanic hetesét

 

46′ – Varázslatos győri kontra kínai figurával a végén: Szepesi Ivett a feladó, Radicevic a kíméletlen végrehajtó: 19-15, majd Amorim góljával először öt közte 20-15

 

45′ – A Podravka mestere kért időt.

 

45′ Lekic beindult, harmadik góljával 18-nál jár a Győr, a vendégeknél Damjanic tarthatatlan: 18-15

 

43′ – Horvat emelkedett magasabbra a győri sáncnál, Haraldsen nem védhette 17-14

 

42′ – Két gyors győri gól: Lekic Görbicz átadása után tört be a horvát falon, majd Haraldsen adott tűpontos indítást Radicevic-nek. 17-12

 

39′ – Amorim bomagólt lő 10 méterről: 15-11, Damjanic szintén: 15-12

 

38′ – Löke harcol ki hetest, Görbicz lövését elsőre védi Zderic, az ismétlésnél esélye sincs. 14-11

 

37′ – Az ETO kicsit az öltözőben maradt, sok a pontatlan átadás és a ki nem kényszerített hiba támadásban. Damjanic sokadik hetesgóljával kettőre zárkózik a Podravka. 13-11

 

36′ – Csúnya labdavesztés után Haraldsen spárgából felnyúlva véd hatalmasat, a horvát mester szabálytalanságot látott, reklamálásáért sárga lap a jutalma. Közben Tatari szépít. 13-10

 

35′ – a horvátok beállóda, Covic kap szép passzt, hat méterről nem hibázik. 12-9 Lekic góljával ismét négy gól a győri előny 13-9

 

33′ – A vendégek legjobbja, Damjanic révén 13 perc után ismét gólt szerez a Podravka. 12-8


 

 

31′ – Heidi Löke indítja útjára a labdát a második játékrész kezdetén, Szepesi Ivett góljával 12-7

 

Első félidő

 

A Podravka csapata a félidő utolsó 11 (!!!) percében képtelen volt gólt szerezni, ami jól mutatja a győri védekezés javulását a játékrész utolsó harmadára. Sok a hiba támadásban mind a két oldalon, ezért is láthattunk ilyen kevés gólt az első fél órában. Folytatás hamarosan.

 

30′ – Időntúli szabaddobásból sem sikerült. A félidőben négy góllal vezet (11-7) a Győri Audi ETO KC.

 

30′ – Újabb két perc a horvátoknál, 6 a 3 ellen esélyük sincs gólt lőni.

 

29′ –  Covicot küldik ki két percre a bírók, emberelőnyben fejezheti be a félidőt az ETO.

 

28′ – Görbicz most nem hibázott hét méterről, Rédei-Soós harcolta ki a büntetőt. 11-7

 

27′ – Haraldsen eszén közel 8 perce nem tudnak túljárni a horvátok (ennyi ideje nem lőttek gólt), hatalmas formában véd az ETO kapusa.

 

25′ – Heidi Löke szerzi az ETO 10. gólját, már három közte! 10-7

 

23′ – A Podrvaka az utóbbi percekben sokat hibázik támadásban, egy ilyen hiba következménye, hogy Heidi Löke egy gyors és pontos letámadás végén kétgólosra növeli az ETO előnyét. 9-7

 

22′ – Újabb labdaszerzés, újabb kontra és egy újabb gól Orbán Adrientől. Vezetünk! 8-7

 

21′ – A Podravka mestere, Neven Hrupec is időt kér.

 

20′ – Szepesi Ivett okos góljával egyre zárkózik az ETO (6-7), Löke labdaszerzését követően Orbán egyenlít. 7-7

 

19′ – Újabb pontatlan passz támadásban, Damjanic kontrából büntet és növeli kétgólosra a vendégek előnyét. 5-7 Ambros Martín (ETO) időkéréssel próbál rendet tenni a fejekben. A pályán Orbán és Rédei-Soós.

 

17′ – Passzív játék miatt veszít labdát a Podravka, a győri ellentámadás egy újab eladott labda miatt marad gól nélkül. 5-6

 

15′ – Damjanovic tört át a győri falon és harcolt ki egy újabb hétméterest. Lövése csúnyán arcon találta Haraldsent, akit rövid ideig ápolni kellett. Damjanic negyedik hetesét is belőtte, Görbicz ellenben a Löke által kiharcolt hetest a kapufára pattintotta. Állás: 5-6

 

13′ – Görbicz átlövésből (talpról) is túljár Zderic eszén és egyenlít. 5-5

 

12′ – Kovacsics harcolt kis hetest, Görbicz Anita magabiztosan értékesíti. Közben a horvátok is betalálták, tartják egygólos előnyüket. 4-5

 

10′ – Haraldsen bravúr – hosszú indítás – Löke-gól. Már csak egy közte. 3-4

 

9′ – Damjanovic átlövésből is eredményes, Kovacsics a jobbszélről válaszol. 2-4

 

8′ – Haraldsen bravúrral védi Pongrac kísérletét, de belül védekezésért újabb hetest ítélnek a Győr ellen. Damjanovic eddig háromból három. 1-3

 

7′ – Heidi Löke azonnal szépít. 1-2

 

7′ – Damjanovic sikeres hetese után két góllal vezet a Podravka 0-2.

 

5′ – Győri labdaszerzés után újabb Amorim-kapufa. Óriási fizikai harc már a meccs első perceiben.

 

5′ – Lekic lő, mellé. Marad a 0-1.

 

3′ – A horvát csapat keményen, hatosfalban védekezik. Az első három percben két sárga lapos figyelmeztetést is begyűjtöttek. (Damjanovic, Horvat). Amorim hatalmas kapufája után még várat magára az egyenlítés.

 

1′ – A meccs első gólja a Podravkáé (gólsz: Tatari) 0-1, az ETO első támadása nem hozott gólt.

 

1′ – A Podravka kezdi támadással az első játékrészt, az ETO a Haraldsen, Radicevic, Loke, Amorim, Kovacsics, Lekic, Szepesi hetessel kezdi a mérkőzést.

 

 

 

17.10 – Jelenleg a csapatok bemutatása zajlik, a csarnok csurig megtelt szurkolókkal, horvát drukkerek is érkeztek szép számmal.

 

– A mérkőzésen fehérorosz játékvezetők fújják majd a sípot, név szerint Andrei Gousko és Siarhei Repkin.

 

Hangolódásképpen olvassák el Ambros Martín, az Audi ETO nyáron kinevezett spanyol vezetőedzőjének véleményét a horvátok elleni találkozóval kapcsolatban.

 

Horvát kupaktanács


A győri lányok is lekesen melegítenek

 

16.50 – A csapatok már a pályán melegítenek, a mérkőzés szűk fél órán belül kezdetét veszi.

 

Kerényi Ervin

Fotó: a szerző és Marcali Gábor