0-2-ről nyert az ETO az Újpest ellen

Győr+
2012.10.21. 11:43

Parázs meccs az ETO Parkban: két kiállítás, két büntető, öngól - Kabát duplája után a hosszabbításban fordított az ETO!

A szezon eddigi legizgalmasabb mérkőzésén, gólnélküli félidőt követően, kétgólos hátrányból felállva, a hosszabbításban szerzett góllal fordított és nyert a Győri ETO FC az Újpest ellen az NB I 11. fordulójának zárómérkőzésén.

 

Jos Daerden, az újpestiek belga vezetőedzője azt ígérte a mérkőzés előtt, csapata be fogja bizonyítani az éllovas ETO ellen, hogy érdemtelenül szerénykedik a táblázat kilencedik helyén. A vezetőedző tartotta szavát, az Újpest nagyszerű taktikával, szervezett játékkal, gyors kontrákkal nehezítette meg a hazai győriek dolgát.

 

Az első félidőben nem láthatott gólt az ETO Park szép számban (5500 fő) összegyűlt közönsége, pedig a félidő vége előtt egy perccel az ETO büntetőt rúghatott. Szélesi szabálytalanságát követően ítélt tizenegyest Takács játékvezető, a vétkes újpestit második sárga lappal kiállította. Koltai azonban hibázott, így 0–0-val vonultak szünetre a csapatok.

 

Nem tartott sokáig az ETO emberelőnye, a második félidő harmadik percében Liptákot is kiállították, valamint az Újpest is büntetőt kapott. Kabát Péter nem hibázott, megszerezte az Újpestnek a vezetést. Stevanovic (és az ETO) 523 perc után kapott ismét gólt a bajnokságban. Nyolc perccel később ismét jött a hidegzuhany, növelte előnyét a vendégcsapat! Kabát ezúttal szabadrúgásból volt eredményes (Vasiljevic lesen állt, de a bíró megadta a gólt). Tíz a tíz ellen, kétgólos hátrány: rettentő nehéz feladat előtt állt az ETO, de akárcsak a szurkolók, a játékosok sem adták fel.

 

A 60. percben (Pátkai passzát követően) Varga egy szép egyéni akcióból szépített az ETO-nak, a csatár haodik gólját szerezte a bajnokságban. Pintér Attila Dudás pályára küldésével frissítette fel az ETO széljátékát, amely kiváló döntésnek bizonyult, az utolsó 20 percben Dudás szinte minden győri támadásépítésben részt vett, több veszélyes lövése és beadása is volt.

 

Az Újpest jobbára védekezett, tartotta előnyét, a Győr csak ritkán jutott el gólhelyzetig, azonban Aarab, az újpestiek középhátvédjének hatalmas egyéni hibáját (és öngólját) követően tíz perccel a mérkőzés vége előtt egyenlíteni tudott. Az utolsó percekben az ETO mindent egy lapra feltéve támadott, de az Újpest is meg akarta nyerni a mérkőzést, veszélyes kontrákat vezetett.

 

A hazai sikert végül egy utolsó, a 93. percben elvégzett szöglet hozta meg: Kamber erős fejesét Balajcza csak a gólvonal mögött tudta megfogni, így kétgólos hátrányból fordítva, egy a végletekig fordulatos mérkőzésen az ETO végül legyőzte az Újpestet és megőrizte – immáron tíz meccsre duzzadt – veretlenségét.

 

Az ETO győzelmével továbbra is vezeti az NB I tabelláját, egy ponttal előzi meg a második helyen álló Debrecen együttesét és öttel a harmadik MTK-t.

 

Vezetőedzői vélemények:

 

Jos Daerden (Újpest): Nem tudok rosszat mondani a csapatomról, nagyszerű meccset játszottunk, sajnos néhány ember a pályán nem nőtt fel a feladathoz és a színvonalhoz.

 

Pintér Attila (Győri ETO): A sok sérültünk miatt kevesebb lehetőségünk volt a középpályán és a támadósorban, de a játékosok megmutatták mennyire tudnak küzdeni ezért a csapatért. Külön öröm számomra, hogy a szurkolók és a csapat egymásra talált, a közönség bizdítása nélkül nem tudtuk volna megfordítani a mérkőzést.

 

A mérkőzésről készült tudósításunkat, a találkozó legfontosabb eseményeit alább elolvashatja:


Második félidő

 

94′ – Takács játékvezető véget vetett ennek a nem mindennapi találkozónak. Kétgólos hátrányból fordított a Győr az Újpest ellen, 3-2-re nyert és továbbra is vezeti az NB I tabelláját.

 

92′ – Koltai szögleténél Kamber emelkedett a legmagasabbra, erős fejesét Balajcza csak a gólvonal mögött centikkel tudta megfogni.

 

92′ – Fordított a Győri ETO! Kamber fejesével 3-2!!

 

91′ – Dudás újabb veszélyes beadásáról 3 győri támadó késett le, Vermes mentett hatalmasat.

 

90′ – Andric majdnem megszerezte a harmadik győri gólt: Varga szögletébe Takács csúsztatott bele, Andric az ötös sarkáról azonban a kapu mellé fejelte a labdát.

 

88′ – 3 perc van hátra a rendes játékidőből, 3 perc lesz a ráadás.

 

84′ – Kabát tálalt Vasiljevic elé a győri tizenhaoson belül, a támadó rövidsarokba tartó lövését Stevanovic szögletre ütötte.

 

– Varga mélyre sikerült beívelésére egyetlen győri támadó sem mozdult, Aarab és Balajcza azonban nem értették meg egymást, a védő szerencsétlen labdalevétele után pedig az újpesti gólvonal mögé csorgott a labda, Balajcza tehetetlen volt.

 

82′ – Egyenlít a Győri ETO FC! Aarab elképesztő (és balszerencsés) öngóljával 2-2!

 

79′ – Az Újpest utolsó cseréje: Christ le, Remili fel

 

77′ – Újabb vendégcsere: az egész meccsen aktív és veszélyes Simon helyére Proeasmans állt be.

 

76′- Érdekes húzás Pintér Attilától: lehívta a nemrég beállt Aleksidzét, a helyén Andric játszik. A csalódott Aleksidze egyből az öltözőbe viharzott.

 

74′ – Ismét Dudás próbálkozik távolról, ismét fölé.

 

74′ – Az Újpest is cserél: Balogh helyén Stanisavljevic folytatja.

 

71′ – Dudás jobboldali centerezéséről Kamber és Aleksidze is centikkel maradt csak le az ötös magasságában.

 

70′ – Antón kezelt az újpesti tizenhatosnál:  veszélyes helyről jöhet a győri szabadrúgás. Varga a rövid felsőt vette célba, lövése a sorfalról pattant szögletre.

 

69′ – Dudás egy nagy lövéssel mutatkozik be: 22 méterről nem sokkal tévesztette el a kaput.

 

68′ – A mai második ETO-csere: Strestík le, Dudás fel.

 

66′ – Christ rúg oda csúnyán Strestíknek, a bíró csak szóban figyelmezteti. Dudás készül a pályára lépni.

 

64′ – Christ bombázta szét 30 méterről a vendégszektort.

 

– Varga Roland a hatodik gólját szerezte a bajnokságban.

 

– Pátkai labdaszerzése után Varga cselezte ki a védőjét, majd jó 20 méterről a hosszú oldali kapufa segítségével nagy gólt lőtt.

 

59′ – Varga Roland szépít az ETO-nak! 1-2!

 

57′ – Pintér Attila a gól után azonnal változtatott, Nicorec helyett Aleksidze a pályán.

 

56′ – Kabát nem hibázott, félmagasan a hálóba bombázta a labdát. Két góllal vezet az Újpest! 0-2!

 

55′ – Büntető az Újpestnek! Lipták rántotta le Vasiljevicet a tizenhatoson belül. Második sárga lappal kiállították a győri védőt is.

 

50′ – Christ és Simon baloldali összjátéka után Takács szerelt nagyot saját tizenhatosán belül.

 

48′ – Christ csúszott rá páros lábbal Svecre, sárga az újpestinek.

 

– Stevanovic 523 játékperc után kapott ismét gólt a bajnokságban.

 

– Kabát 23 méterről, a tizenhatos sarkáról végezhetett el szabadrúgást, az ötösre finoman ívelt labdája minden érkező láb előtt (és között) elpattant, ez becsapta Stevanovicot, a labda pedig utat talált a kapu jobboldalába.

 

47′ – Kabát Péter góljával vezet az Újpest! 0-1!

 

46′ – Az Újpest kezdte a második játékrészt, Szélesi kiállítása után csak tízen a vendégeknél.

 

Első félidő

 

45′ – Koltai kihagyta a büntetőt, avagy Balajcza bravúrral hárította az alsó sarokba tartó lövést. Marad a 0–0!

 

45′ – Kamber harmadik (hatalmas) bedobása már meghozta a sikert: Szélesi rántotta le a fejelni készülő Liptákot, Takács játékvezető pedig a tizenegyespontra mutatott. A reklamáló Szélesi a büntető befújása után piros lapot kapott. A második félidőt emberelőnyben kezdheti az ETO.

 

44′ – Kamber második (hatalmas) bedobását is hárítják a vendégek, szögletre mentenek.

 

42′ – Rosszütemű belépője után Vasiljevic (Újpest) is besárgul, Pátkai bánhatta a becsúszást.

 

40′ – Koltai-Nicorec volt a laba útja az újpesti térfélen, utóbbi Pátkaihoz passzolt, a kistermetű középpályás egy jó testcsel után tüzelt, Balajczának nagyot kellett védenie.

 

37′ – Pátkai egy labdaszerzés után hanyagul tette ki a labdát Vargához jobbra, aki egy csellel próbált megindulni, de Szélesi szabálytalanul állította meg. 1-1 a sárgák tekintetében.

 

36′ – Lipták (ETO) gyűjti be a meccs első sárga lapját egy elkésett belépőért.

 

35′ – Strestík vette le nagyszerűen Pátkai indítását a balszélen, jó ütemben szöktette ki Dinjart, a szélső centerezése a fejelni készülő Varga mögé érkezett.

 

33′ – Csere, de a pályán: Koltai és Varga Roland cseréltek helyet: Koltai átjött a baloldalra, Varga pedig a jobbszélen folytatja. Simon áll (vagy inkább fut) a háttérben?

 

30′ – Fél óra után továbbra is 0–0 az állás, az Újpest szinte teljesen átengedi a területet az ETO-nak és kontrákból próbál gólhelyzetet kialakítani, e Győr egyelőre nem tud mit kezdeni a saját térfelükön tömörülő vendégekkel, valamint a pontatlanság is sok a hazaiak játékában.

 

23′ – Simon (Újpest) kapott nagyszerű indítást saját térfeléről, a leshatáron meglógott fiatal támadó a kimozduló Stevanovic mellett még eltudta rúgni a labdát, a nagy lendülettel érkező győri kapus azonban elütötte Simont, de a játékvezető sípja néma maradt.  Az ütközés után egy rövid ideig ápolni kellett a vendégek csatárát.

 

21′ – Az első húsz perc egyelőre nem hozott nyílt játékot, a csapatok fegyelmezetten zárják saját térfeleiket, elsősorban a védekezésre koncentrálnak. Eddig inkább a Győr akarata érvényesül, bár ez helyzetekben nem mutatkozik meg.

 

19′ – A találkozó első (hatalmas) Kamber-bedobása nem okozott veszélyt a vendégek kapuja előtt.

 

16′ – Christ (Újpest) fagyasztotta meg a levegőt az ETO Parkban: 30 méterről, külsővel bombázta rá a labdát Stevanovic kapujára, közel tökéletes lövése a keresztlécre csapódott.

 

11′ – Vasiljevic lőtt fordulásból ballal, jó 22 méterről, lövése megpattant és így lett igazán veszélyes, Stevanovic nagyot nyújtozkodva hárított.

 

8′ – Varga csent el egy labdát az újpesti térfélen, Strestík és Pátkai finom összjátéka után Koltai tekerhetett középre a baloldalról, a lila-fehér védők közös erővel tisztázni tudtak.

 

5′ – Antón, a vendégek középhátvédje iramodott meg saját térfeléről, kicselezett két győri középpályást, Simonhoz passzolt, lövése Takács Ákos sípcsontján pattant meg.

 

2′ – Varga Roland indult meg nagy lendülettel a középpályán, Koltai irányába címzett indítása túl mélyre sikerült. Nagyszerű hangulatban kezdték meg a csapatok a mérkőzést, hangos buzdítás tölti meg az ETO Parkot.

 

1′ – Az ETO kezdte a mérkőzést, a hazaiak tiszta zöldben, az Újpest lila-fehérben játszik.

 

– Nagyjából 5000 hazai és 500 vendégszurkoló látogatott ki az ETO Parkba.

 

– Az ETO egy négymeccses „budapesti hadjáratot“ kezd meg az Újpest ellen: sorozatban a lila-fehérek, a Ferencváros, a Bp. Honvéd és az MTK lesznek a Győr ellenfelei.

 

– Az ETO (közelebbről Stevanovic) hálója már 475 perce érintetlen a bajnokságban. Utoljára a kecskeméti Jorginho tudott gólt szerezni a Győr ellen, még az 5. fordulóban (Győr 5-1 KTE).

 

– A mérkőzés játékvezetője Takács János lesz (asszitsztensek: Varga József, Aradi József)

 

– Lipták Zoltán korábbi csapata ellen lép ma pályára, a válogatott középhátvéd a tavalyi szezonban 11 meccsen lépett pályára az Újpest mezében.

 

– A mai játéknap első mérkőzésén a Debrecen 2–0 arányban legyőzte a Diósgyőrt, így 25 pontjával az ETO mérkőzésének lefújásáig biztosan átveszi a vezetést a tabellán. Ha az ETO nyerni tud az Újpest ellen, 26 ponttal visszaveheti a vezetést a Debrecentől.

 

– A mérkőzés 15 percen belül kezdtetét veszi, íme kezdőcsapatok:

 

Győri ETO FC: Stevanovic – Svec, Lipták, Takács, Dinjar – Nivorec, Kamber, Pátkai – Koltai, Strestík, Varga

 

Újpest: Balajcza – Vermes, Aarab, Antón, Iandoli – Szélesi, Balogh – Simon, Vasiljevic, Christ – Kabát

 

Beharangozó írásunkat alább elolvashatja:

 

A listavezető Győri ETO FC az NB I 9. helyén álló Újpest együttesét fogadja a magyar bajnokság 11. fordulójának vasárnap esti zárómérkőzésén.  Az éllovas Pintér-alakulat közvetlen üldözői közül az MTK pénteken 3–2 arányban legyőzte a Videoton együttesét, így a fővárosi kék-fehérek két pontra zárkóztak az ETO mögött, az egyetlen pont hátránnyal második Debrecen pedig a negyedik Diósgyőrt fogadja két órával az ETO bajnokija előtt.  Ha a Debrecen nyer, pár órára átveheti a vezetést a tabellán, de az Újpest legyőzésével a Győr a jövő hetet is az élről kezdheti meg.

 

A kéthetes válogatott szünetben mindkét együttes a Ligakupában volt érdekelt.  Az Újpest egyszer nyert (hazai pályán 2–1) és egyszer kikapott (idegenben 3–0) a Debrecentől, az ETO hazai környezetben fölényesen verte a Gyirmótot (5–1), idegenben döntetlenre (2–2) végzett az NB II Nyugati csoportjának negyedik helyezettjével szemben. Az ETO – akárcsak a bajnokságban –Ligakupa csoportjában is listavezető, a Gyirmót a Bp. Honvéd mögött a harmadik.


Az Újpest elleni mérkőzés ellőtt Pintér Attilának több sérült okoz nehézséget az Újpest elleni kezdőcsapat összeállítását illetően. A világbajnoki selejtezőkre  behívott játékosok (Lipták, Koltai, Takács, Pátkai, Ahjupera) sérülés nélkül tértek vissza Győrbe, ellenben a több hete sérült Trajkovic, Kronaveter még biztosan nem lesz bevethető, a Gyirmót elleni idegenbeli fellépésen megsérült Strestík játéka csak a vasárnap esti bajnoki előtt fog eldőlni. Rossz hír, hogy a Szerbiában gyógykezelt Stanisic ebben a szezonban nagy valószínűséggel már nem léphet pályára.

 

Az Újpest egy pocsék szezonkezdet után kezd magára találni belga szakvezetőjével, Jos Daerdennel a kispadon. A bajnokságban utoljára hat fordulóval ezelőtt szenvedtek vereséget (az MTK otthonában), azóta három döntetlent és két győzelmet szereztek. Legutóbb az ellen a Lombard Pápa ellen játszottak 1–1-es döntetlent, melyet az ETO (két fordulóval ezelőtt) közönségszórakoztató játékkal 6–0 arányban győzött le hazai pályán.

 

Ami a két csapat egymás elleni eredményeit illeti, az ETO és az Újpest örökmérlege enyhe lila-fehér fölényt mutat (44-35-56), az utóbbi években azonban inkább győri sikerekről szól a párharc. Az Újpest utoljára 2006. decemberében tudta legyőzni a Rába-parti együttest, azóta a bajnokságban 12 alkalommal találkoztak egymással, ebből kilenc alkalommal az ETO bizonyult jobbnak, három alkalommal döntetlen lett az eredmény. A tavalyi bajnokságban az ETO hat pontot gyűjtött az Újpest elleni párharcokból, Győrben 1–0, a fővárosban 1–3 lett az eredmény.

 

A Győri ETO FC–Újpest magyar bajnoki mérkőzés 18.30 órakor veszi kezdetét az ETO Parkban, a találkozóról élő tudósítás olvashat a gyorplusz.hu-n. Kövesse velünk a mérkőzés alakulását és legfontosabb történéseit, percről percre.

 

Fotó: eto.hu

 

Kerényi Ervin