Az Üllői úti stadion vendégszektorában próbáltunk utánajárni a sokakat foglalkoztató győri szurkolói helyzetnek, a Ferencváros-Győri ETO FC bajnoki mérkőzésen.
Kevés a szurkoló Győrben? Mihez képest? Van igazi futballszurkolói élet Győrben? Több buzdítást érdemelne a csapat kiváló őszi teljesítménye után? Milyen a kapcsolat a klub és szurkolók között? Hogyan lehetne növelni a nézőszámot? Lehet szórakoztató családi program a meccsre járás ma Magyarországon? Meddig tart a klub, a játékosok és a szurkolók felelőssége a kérdésben? Ennek és sok egyéb kérdőjelnek próbáltunk utánajárni az 1–1-re végződött Ferencváros–Győri ETO FC NB I-es labdarúgó bajnoki mérkőzés vendégszektorában, az 2012–2013-as futballszezon első igazi téli hétvégéjén. És ki mástól kaphatnánk hitelesebb választ a kérdéseinkre, mint maguktól a szurkolóktól, akik az ETO Parktól 130 km-es távolságban, pénztárcájukat nem kímélve, a hidegben is rendületlenül énekelnek, buzdítanak és – akárcsak a csapat a pályán – harcolnak az ETO győzeleméért.
Fokozott biztonsági intézkedések mellett jutunk be az Üllői úti Albert-stadion vendégszektorába, ahol már szép számmal gyülekeznek a győri szurkolók, hogy megtekintsék kedvenceik ferencvárosi vendégjátékát. A Debrecen 3–1-re kikapott Székesfehérváron, így egy hét éve nem látott Fradi-pályán aratott győzelemmel akár négy pontra is megléphet az ETO a tabella élén, ez még inkább lázba hozza azt a 100-150 szimpatizánst, akik előre megfontolt szándékkal, hangszálaikkal szálltak szembe a bajnokság egyik leghangosabb szurkolótáborával, a fradistákkal.
Az első kellemes csalódás a szurkolók vegyes összetételében ért minket. Él a magyar átlagember fejében egy sztereotípia, miszerint a futballmeccsekre (főleg idegenben) balhémágnes, agresszív, huliganoid élőlények járnak. Nos, ha az elméletet megdöntésére nem is elegendő százszázalékosan a vasárnapi esti zöld-fehér rangadó, nyugodt szívvel megállapíthatjuk, a győriekre ez biztosan nem igaz. Kisebb nagyobb családok, apák és gyermekeik, fiatal párok, diákok, sok szezont látott nagy öregek és sálakat, zöld-fehér zászlókat lengető “hivatásos“ szurkolók alkotják a győri tábort. Agressziónak, félelemnek, rossz érzésnek nyoma sincs.
Akár romantikus program is lehet egy ETO-meccs (főleg, ha összeér az ETO-szív)
„Otthon és idegenben is rendszeresen járunk meccsekre, a fiam és én is, akár több családdal közösen szervezve. A Fradi elleni meccs, helyezéstől függetlenül mindig fontos összecsapás, így most is többen érkeztünk.“ – meséli Péter (38), miközben a két csapat játékosai megérkeznek az eső áztatta pályára – „Szertjük az ETO-t, jó levegőn vagyunk és jól érezzük magunkat. Miért ne jönnénk?“
„Gyertek! Énekeljetek velünk! Nem azért jöttünk, hogy ácsorogjunk, hanem azért, hogy szurkoljunk az ETO-nak!“ Szakítja félbe beszélgetésünket Petya (23), aki szerint azért járnak kevesen az ETO hazai meccseire, mert sokan tartanak a balhéktól. Véleménye szerint a vendégszektorból Győrben túl hamar engedik ki a rivális csapatok szurkolóit, ezért balhézhattak az Újpest szimpatizánsai is egy héttel korábban.
Abban a vendégszektorban összegyűlt szurkolói “család” szinte minden tagja egyetértett, hogy kevés a szurkoló Győrben, pontosabban a csapat kiváló szerepléséhez képest méltánytalanul kevesen járnak meccsre és buzdítják a csapatot élőben. De mi lehet ennek az oka? Ha a megoldást nem is sikerült megtalálni a kilencven perc során, számos lehetséges indokot hallhattunk az ETO-meccsek alullátogatottságának miértjei után érdeklődve. (Persze az alulátogatottság is csak viszonyítás kérdése, hiszen a Győr hazai meccseire átlagban 3000 néző kilátogat, ezt a magyar bajnokság legtöbb pályáján örömmel írná alá a klubvezetés.)
Okokból rengeteget hallottunk, a vélemények széles skálán mozogtak, a bizakodótól a teljesen pesszimistáig. Volt olyan korábbi (nevét nem vállaló) ETO-labdarúgó, akik szerint az emberek nem tudnak azonosulni a csapattal a sok külföldi miatt, de volt olyan (Babic-mezes, csapatkapitányi karszalaggal felszerelt fanatikus), aki úgy gondolta, nem ezen múlik, a szurkolói kérdés halott ügy, az emberek elpártoltak a labdarúgástól Győrben, sokan inkább a nemzetközi sikereket is felmutató női kézilabdára és a futsalra koncentrálnak.
Természetesen nem lehetett kikerülni az anyagiakat sem, egy törzsszurkolónak átlagosan havi 10-15 ezer forintjába kerül a meccsre járás, otthon és idegenben egyaránt. Többen a televíziós közvetítéseket hozták fel érvként, úgy érzik, a tv előtt ülve szívesebben néznek meccset az emberek, ráadásul a nemzetközi klubfutball is a négy fal között marasztalja őket. Ezt egyébként a televíziós közvetítések nézettségi adatai is alátámasztják.
Nem értett ezzel egyet István (37), aki két fiával izgulta végig a mérkőzést. Őket például teljesen leköti az ETO szeretete, hiába adja a tv egy időben kedvenc külföldi csapatuk meccsét a hazai kedvencekével, a család gondolkodás nélkül az ETO meccsét választja. István volt talán az egyetlen, aki megoldást is ajánlott a nézőhiány kérdésére, a Videotont hozta fel példaként. Székesfehérváron rengeteg iskolás és akadémista gyermek jár szervezett körülmények között a hazai meccsekre, szerinte Győrben ezen még van mit javítani, és nagyot tudna lendíteni a hangulaton.
Az első félidő végén volt miért örülni a vendégszektorban, az ETO Varga Roland 7. percben szerzett góljával megszerezte a vezetést az Üllői úton, és bár a Fradi nagyon nyomott a félidő hajrájában, a védelem kitartott, így bizakodva indulhattak a büfé felé sörért és perecért a drukkerek.
A szünetben két meglepetésvendégbe is belefutottunk, Daniel és Diana Norvégiából érkezett Budapestre, a magyar futball atmoszférája és a kíváncsiság csábította őket az Albert-stadionban. És ahogy később megtudtam, a női kézilabda révén a Győr neve csengett ismerősebben számukra, nem a Ferencvárosé.
A félidőben szurkolás jótékony hatásiról is bővíthettük ismereteinket, egy vezérszurkoló miközben hangosabb szurkolásra ösztönözte fiatalabb szurkolótársait, elárulta: „A szurkolás a legjobb stressz levezető módszer. Olvassátok el, fenn van a neten.“
A második félidőben (a pályán és a lelátón is) tovább nyomott a Fradi, az ETO olykor tíz emberrel, hősiesen védte kapuját (immáron a győri tábor előtt) és őrizte egygólos előnyét. Két Stevanovic-védés között Tibor (31, 15 éve szurkol az ETO-nak és jár rendszeresen meccsekre) azt ecsetelte, hogy számára hiányzik a személyes kapcsolat a játékosokkal. Történeteket mesélt a ’90-es évek ETO-járol, elmondása szerint akkor rendszeresen találkoztak a csapat tagjaival, összejártak, ami sokat segített a szurkolói mag és a klub kapcsolatának ápolásában.
Alig telt el 20 perc a második félidőből, a Ferencváros sokadik helyzetéből Takács Ákos lábai között utat talált a vendég kapuba, Alempijevic egyenlített a hazaiaknak. A stadion majd felrobbant a hangzavartól, de a győri táborban sem csüggedtek a szurkolók, sőt, talán még nagyobb hangerővel kezdtek rá a buzdításra és szurkolói dalokra. A kemény munka végül meghozta gyümölcsét – a pályán és a lelátón egyaránt – a Győr végül pontot rabolt a Ferencváros otthonából és a Debrecen vereségének köszönhetően két egységre növelte előnyét a tabella élén.
Az ETO játékosai a mérkőzés végén tapssal köszönték meg a győri drukkerek bíztatását
Volt ok az örömre, de mennyi oka van az örömre egy győri szurkolói csoport (nevezetesen a GWU – Green White Ultras) vezetőjének, aki a közel 50-60 fős keménymag szurkolását koordinálta a kilencven perc során, így háttal állva nem sokat láthatott a mérkőzésből.
Munkában az ETO-tábor
„Már hozzászoktam, vezérszurkolóként teljesen másképp éljük meg a meccseket, mint egy átlagos néző. Nekünk nem az a legfontosabb, hogy mi történik a pályán, hanem az, hogy megállás nélkül buzdítsuk a csapatot és a győzelembe hajszoljuk a fiúkat.“
10-15 perc várakozás után kalandos úton kísérik ki a rendőrök a vendégsereget, nehogy véletlenül találkozzanak a hazai fanatikusokkal.
Ha nem is találtuk meg a megoldást az oly sokakat foglalkoztató győri szurkolókérdésre az Albert-stadion vendégszektorában, sok érvet megismertük, azoknak az embereknek az érveit, akik hétről hétre kint vannak a meccseken és tiszta szívből szeretnék, ha a közeljövőben ismét tízezrek ünnepelnének egy-egy nagy győzelmet az ETO Parkban. Megtapasztalhattuk milyen kellemes, barátságos és családias program tud lenni egy idegenbeli ETO-meccs (is), az ország egyik legrettegettebb pályáján, az Üllői úton, ahol félelemnek, agressziónak és rossz érzésnek nyoma sem volt.
Arra bíztatunk minden kedves ETO-szimpatizánst, aki a közelmúltban elszokott a meccsre járástól, tapasztalja meg újra, milyen hangulata van a város bajnoki címért küzdő csapatáért élőben szurkolni, jó társaságban, kedves emberekkel, akiknek egy céljuk van hétvégente: az ETO-győzelem!
Kerényi Ervin