Ma is a kézilabdával álmodik

Huszonöt évvel ezelőtt nyert először bajnokságot az akkor Győri Rába ETO néven szereplő férfi kézilabdacsapat. Lapunknak az együttes közönség kedvenc jobbszélsője, a világválogatott Iváncsik Mihály beszélt az akkori emlékekről és szeretett sportágáról, amelytől már csak gyermekei miatt sem tud elszakadni.

„A tradícióra épített jövő” – szól a SZESE Győr férfi kézilabdacsapatának szlogenje, ennek megfelelően a klub nem feledkezik meg a nagyszerű elődökről sem, akik a nyolcvanas években messze vitték a győri kézilabdázás jó hírét. Az akkor Győri Rába ETO néven szereplő, azóta már megszűnt egyesület ebben az időszakban három-három bajnoki címet és kupagyőzelmet gyűjtött be, valamint a nemzetközi színtéren is nagyot alkotott az IHF-kupa megnyerésével.

Az ETO kereken huszonöt évvel ezelőtt, 1987-ben nyert először bajnokságot, az elsőség pedig abban az évben kupagyőzelemmel is párosult. A jeles évforduló apropóján az akkori legendás csapat játékosait és vezetőit köszöntötte a SZESE Győr a hétvégi bajnoki mérkőzés szünetében. Többen sajnos nem vehették át a jubileum alkalmából elkészített emléklapot, hiszen a korszakos csapat tagjai közül Oross Tibor, Tóth László és Szaló Tibor vezetőedző már nincsenek köztünk. Lapunknak a csapat egyik meghatározó játékosa, a cunderspecialista Iváncsik Mihály elevenítette fel emlékeit. A háromszoros magyar bajnok és kupagyőztes, kétszeres világválogatott jobbszélsőt 1989-ben megválasztották az év magyar kézilabdázójának is. A válogatottban 165-ször játszott, a nemzeti csapattal 1986-ban vb ezüstérmes lett, 1988-ban olimpiai negyedik helyezést, míg 1992-ben olimpiai hetedik helyezést ért el. A csapat egyik emblematikus alakja hosszú időn át kápráztatta el megoldásaival a szurkolókat, hiszen csak ötvenéves korában, a másodosztályú Komárom csapatából vonult vissza.

– Joósz Attila keze alatt már három négy évet együtt játszott a társaság, mire Szaló Tibor irányításával igazán robbantottunk. Kis csapat voltunk, mindössze tizenöten játszottuk végig a szezont. Nagyon összetartottunk ugyanakkor a pályán és a civil életben is. Családostól összejártunk, közösen beszélgettünk a kézilabdáról és szinte minden egyébről. Úgy érzem, ez volt a siker egyik titka, ezt a fajta mentalitást sok mai csapatnál hiányolom – fogalmazott Iváncsik Mihály, aki a jubileum alkalmából szívesen gondol vissza egykori sikereire. – Mintha tegnap történt volna minden, olyan frissek az emlékeim. Máig álmodom az egyes mérkőzésekkel, és ezek igazán szép álmok, frissebben is ébredek utánuk.

Az egykori közönség kedvenc szomorúan élte meg korábbi csapatának megszűnését, de bízik benne, hogy a SZESE révén a győri férfi kézilabda rövidesen ismét ott lehet a legjobbak között.

– A győri kézilabdás lányoknak és fiúknak is szurkolok, örülök, hogy a SZESE vezeti a táblázatot, óriási fegyvertény lenne ilyen hamar a feljutás. Eltűnni a kézilabdázás térképéről nagyon könnyű, visszajutni a legjobbak közé annál nehezebb. Tatabányán és Debrecenben tíz évbe telt, mire újra élvonalbeli csapat lett a városban, Győrött szerencsére úgy fest, nem lesz szükség ennyi időre. Bízom benne, hogy a győri férfi kézilabda újra visszaszerzi régi fényét. Ehhez nyilván szükség van az anyagi feltételekre is, amelyek napjainkban jóval nagyobb szerepet kapnak, mint az én időmben, de arra is, hogy a csapat tagjai átérezzék, a városért is játszanak. A szívet ugyanis nem pótolhatja semmi.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy ez a sportág a játékról és az élvezetről szól, örömmel tapasztalom, hogy a lányok is igyekeznek szórakoztatni és kiszolgálni a közönséget, nem kizárólag erőből oldják meg a feladatokat – fogalmazott Iváncsik Mihály, aki valóságos kézilabdás dinasztia alapítója, hiszen három fia, Gergő, Tamás és Ádám is ugyanebben a sportágban jeleskedik.

– Nálam boldogabb apa nem létezik, a fiaim már felül is múlták az én eredményeimet. Ugyan nem volt kötelező, mégis a kézilabdázást választották. Ha tehetem, ott vagyok Veszprémben Gergő és Tamás mérkőzésein, vagy Tatabányán Ádám találkozóin. A legkisebb fiam egy-két éven belül eljuthat azokba a magasságokba, ahol a két bátyja jár. Van két unokám, már őket is tanítgatom a játékra, az utánpótlás tehát megvan…

Az első bajnoki aranyérem a Balogh Imre, Cseri Péter, Csicsay Ottó, Deáki István, Domonkos Attila, Fenyő Kálmán, Horváth Zsolt, Iváncsik Mihály, Kádár Zoltán, Menyhért Tamás, Oross Tibor, Polgár László, Szekér Attila, Tóth László, Vesztergom Zoltán alkotta keret nevéhez fűződik. A csapat vezetőedzője Szaló Tibor volt.

1987-ben három fordulóval a bajnokság vége előtt Győrben a nagy rivális veszprémi VÁÉVBramac 28–20-as legyőzésével biztosította be aranyérmét az együttes. A Magyar Kupa döntőjében ismét a veszprémiekkel találkoztak a zöld-fehérek, akik az egygólos idegenbeli vereséget követően hazai pályán öt találattal múlták felül riválisukat.

Iváncsik Mihály két idősebb fia hamarosan ellenfélként tér vissza Győrbe, hiszen a Magyar Kupa nyolcad döntőjében egymás ellen játszik a SZESE, valamint a Gergőt és Tamást soraiban tudó MKB Veszprém. A nagy érdeklődésre számot tartó mérkőzés december 12- én, szerdán 18.30 órakor kezdődik az egyetemi csarnokban.

Lakner Gábor

Fotó: Marcali Gábor