Hirkó Bálint: Úgy döntöttem, eladható képeket festek
Aki nem hiszi, hogy a festészet is lehet jövedelmező vállalkozás, látogassa meg Hirkó Bálint galériáját Vámosszabadiban, a Levendula utca hat szám alatt. A művész tizenöt évvel ezelőtt dobta sutba közlekedésmérnöki diplomáját, azóta profi festőként tartja el négy gyerekkel megáldott családját. Azt mondja, szabadság van, a festő azt fest, amit akar, s az emberek is maguk választják meg, mit akasztanak a szobájuk falára. Én úgy döntöttem, eladható képeket festek.
Hirkó Bálint pályafutása a révfalui szülői házban kezdődött, gyerekfejjel kritikusa és lelkes követője volt édesanyjának, Kun Mária festőművésznek. A győri közönség a városi színház aulájában láthatott először Hirkó-festményeket, köztük a mama és a kenus múlt hatására szigetközi tájképeket. A következő néhány évben egymást követték önálló kiállításai, de hamar kiderült, a tárlatlátogató művészetbarát és a fizetőképes vásárló két különböző embertípus.
Tizenöt éve ugyanazt csinálom, de mindig másképpen, mondja Bálint, sorolva, hogy a kiállítások időszakát lezárva galériát nyitott az egyik győri plázában, majd országos hírű aukciós házakra, nagyban utazó képkereskedőkre bízta műveit. Ez utóbbi korszaknak a válság vetett véget, nem épültek új otthonok, zuhanórepülésbe kezdett a műtárgypiac, sorra zártak be a galériák. Az elmúlt öt évben a tájképek, életképek helyett leginkább portrék készülnek a vámosszabadi műteremben, divat lett festett arcképet, családi tablót ajándékozni a jeles alkalmakra, ballagásra, születésnapra. A profi portré záloga a profi fotó, de a mester életre kelti a dédik százéves, elsárgult fényképeit is.
Ma az a módi, a megrendelő leül a számítógép elé, festőt választ, e-mailt küld és postafordultával fizet, többnyire feleannyit, mint a közvetítők virágkorának idején. Hirkó Bálint ezt a műfajt is jól csinálja, előnye, hogy kortárs konkurenciájával ellentétben neve széles körben ismert. A Csallóközben a legnépszerűbb, rendszeres szereplője a nagymegyeri, dunaszerdahelyi tévéknek, újságoknak, a Felvidék művészeti életének. A presztízs a szlovákiai bevásárlóturisták által kedvelt Árkád nagyáruházban kiállított képeknek, s annak a menedzseri munkának köszönhető, amit senki nem végez el a festő helyett.
Az otthon, a nagy piac azért mégiscsak Győr, Hirkó Bálint szerint az itt élők leginkább olyan képeket vásárolnak, amelyek a belvárost ábrázolják. Szerelmesek a Kresztaházba, de kedvenc az egykori Lelóczky cukrászda épülete, a karmelita kolostor, a városháza, a Baross utca és a folyópartok is, feltéve, ha feltűnik a víz fölött a Püspökvár vagy a bazilika tornya. A felújított Győr hálás téma, mondja a művész, aki fényképezőgéppel a kezében vadászik újabb és újabb megfesthető, belvárosi utcarészletekre.
A városkép rajztudást és pontosságot igénylő, önálló műfaj, egy sor nagy művész csak ezt csinálta egész életében. Bálint nem szereti az efféle skatulyákat, mindent megfest, amire megrendelést kap, mindent, amire futja az emberek fantáziájából. Van, akinek a gonosz Darth Vader jön be, másnak egy öreg autó, megint másnak a saját családi háza toszkán tájba illesztve. Egy szlovák borász az őseiről rendelt egy-egy portrét, melléjük komplett képsorozatot a családi szőlőbirtokról. A legújabb munka is izgalmas, a festő ezúttal falat fest, a Széchenyi teret örökíti meg egy győri panziós álma szerint.
A mesterek
„A kilencvenes években volt egy stúdió a Rákóczi Ferenc utcában, ott tanultam Farsang Sándortól és Hefter Lászlótól. Csak rajzoltunk, de ez adta meg számomra az alapokat.
A fénykép
„Fotóról festeni egyszerűbb, nincs mozgás, nem változik a fény. Gyorsabb, így a késztermék is olcsóbb. Munkácsy győri kiállítása óta tudom, hogy a legnagyobbak is használták ezt a módszert, nem csak portrét, beállított jeleneteket is átmásoltak a fényképről a vászonra.”
Ars poetica
Az én képeimet nem befektetési célból vásárolják az emberek, hanem azért, mert tetszik nekik, szívesen élnek együtt velük. Festek és eladok, haladok előre a Pokémon és Rembrandt közötti keskeny ösvényen.”
Gaál József
Fotó: O. Jakócs Péter