Megváltozott Szabó Péter előadásának időpontja
Egy órával később, fél hat helyett fél hétkor kezdődik február 20-án a Bezerédj-kastélyban Dr. Szabó Péter dékán Athos - ahol megállt az idő című előadása.
Az előadásra a Miénk a világ című sorozat keretében kerül sor.
Több mint ezer éve alapították az ortodox vallás egyik központját, Athosz-hegyének első kolostorát, a Nagy Lavrát. Ma már húsz kolostor közössége alkotja együttesen a Szent Hegyi Autonóm Kolostorköztársaságot, beékelődve az anyaország, Göröghon testébe. Belső önkormányzatát a mindenkori görög alkotmányok is tiszteletben tartották. A táj szépsége, az ortodoxia lelkiségének csodája, a múltba dermedt örökkévalóság az, ami a mai zarándokot is ide hívja.
Az előadó évekkel ezelőtt bejárhatta az ortodoxia Akropoliszának vadregényes hegyét és völgyeit, erről tart képes úti beszámolót az érdeklődőknek.
A belépés díjtalan.