![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/200387345_10157874051847035_8633218262766003292_n.jpg)
Egy élményekkel teli nap után, örömmel mondhatjuk, hogy tisztább lett a Szigetköz dunaszigeti szakasza! - tette közzé a Szedett Szemét csoport Facebookon.
“Szombaton reggel 9:30-kor 24 nagyszerű önkéntessel a Mezitlábas büfénél találkoztunk, majd István túraszervező vezetésével két csapatra oszlottunk. Áronnal az élen, Balázsék elindultak egy rövidebb intenzívebb útvonalon, mi Tamás vezetésével pedig egy nyugodtabb de szemetesebb szakaszon mentünk” – számolt be Kósa Imre Roland, a Szedett Szemét Facebookos csoport egyik szervezője újabb akciójukról. A csapatról már többször írtunk, több ezer zsáknyi szeméttel tették könnyebbé Győrt és környékét az elmúlt hónapokban.
“Hét órán át eveztünk a Szigetközi természetben, szitakötőkkel, madarakkal, néha fűzfákkal körülvéve, miközben úton-útfélen, a nádasban, a faágakon megakadt kis torlaszokban gyűjtöttük a szemetet. Egy negyed konténer szemétért dolgoztunk meg hajónként, 2-3 fős csapatokban elszántan. Kupakok, sörös dobozok, rakétás üvegek, horgászati műanyagok, néhol több évesek, néhol egész újak.15:30-ra értünk el a Fekete Tulipán étteremhez ahol is a Dunaszigeti Önkormányzat megvendégelt minket egy tál gulyásra. Köszönjük a szíves vendéglátást, csodálatos vidéken laknak a dunaszigetiek, és büszkék lehetnek rá, hogy csak ilyen kevés szemetet tudtunk gyűjteni, háztartási hulladékkal szinte egyáltalán nem találkoztunk.
Köszönjük a Szürkehód Vízit2úra csapatának, Istvánnak, Tamásnak, és Áronnak a szervezést, és az egésznapos kíséretet. Köszönjük Zsuzsa Ivancsó Horváth-nak és a GYMS Megyei Sporthorgász Szövetségnek a konténet. És óriás köszönet minden önkéntesnek aki velünk tartott nagyszerű csapat voltunk, élményekkel tali nap volt! – zárta beszámolóját a szervező.
Az akción képeket is készítettek az önkéntesek:
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/200442522_10157874068017035_3098163527886270193_n.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/201103662_10157874068282035_728991010681958665_n.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/200541435_10157874067982035_1718342552038106423_n.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/200686587_10157874072262035_8072343525876401507_n.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/201045667_4317484208282129_685192300166092378_n.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/200387345_10157874051847035_8633218262766003292_n.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/200317457_4317484974948719_8326118067722031027_n.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/200160381_4317485404948676_5648293197030405392_n.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/199027455_4317484571615426_3401302824333638738_n.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/200281095_10157874072177035_237225609471069116_n.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/198866308_10157874068427035_8083255123850240962_n.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/200052868_4317486164948600_7551588722557147942_n.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/199623126_10157874067997035_4829794219907141918_n.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/199788812_10157874072347035_7900791543683870741_n.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/199537436_10157874068357035_7797300865885684480_n.jpg)