Újabb letartóztatás a színesfémesek ügyében
A Győri Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte E. Zoltán előzetes letartóztatását - tájékoztatta portálunkat dr. Máté Kinga, a Győri Törvényszék sajtószóvivője.
A bíróság megalapozottnak látta az előzetes letartóztatás elrendelését arra figyelemmel, hogy a gyanúsított az eljárás során a nyomozó hatóság elől ismeretlen helyre távozott, az ellene kibocsátott elfogatóparancs eredményeként került sor elfogására, így jelenléte a nyomozati cselekményeknél másként nem biztosítható.
E mellett fennáll továbbra is a gyanúsított szökésének, elrejtőzésének veszélye, az előzetes letartóztatás indokolt a folyamatban lévő eljárás különös tárgyi súlyára, határon átnyúló jellegére tekintettel is.
A bíróság a mai napon a korábban előzetes letartóztatásba helyezett gyanúsítottak közül Sz. Vince és Sz. Róbert előzetes letartóztatását megszüntette az ügyészség indítványának megfelelően. A gyanúsítottak szabadlábra helyezése mellett lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el.
További három feltételezhető elkövető ellen ismeretlen tartózkodási helye okán változatlanul elfogatóparancs van érvényben.
A lakhelyelhagyási tilalom elrendeléséről szóló határozat jogerős, az előzetes letartóztatás meghosszabbítása tárgyában hozott határozat ellen a védő és a gyanúsított is fellebbezést jelentett be.
gyorplusz.hu