Bende Ildikó: Minden maradjon úgy, ahogy most van

Mielőtt elfújta a gyertyát születésnapi tortáján, azt kívánta, maradjon minden úgy, ahogy most van. Bölcs kérés, ha az ember hetvenévesen is fiatal, de gyanítom, Bende Ildikó nem egyszerűen az időt akarta megállítani az ünnepi sütemény fölött.

A színésznő a mában él. A múlt elmúlt, a jövő ki tudja, milyen lesz, csak a jelen tapsa, szeretete, boldogsága számít. Az, ami most van. Meséli, egyszer egy idősödő díva mappába rendezett színházi fényképeit kellett végignéznie. A kolléganő fotóról fotóra vidámabb, ő meg egyre szomorúbb lett. Hazatérve elővette saját albumát, s kevés híján minden képet összetépett. Harmincnégy éves volt, azóta nem gyűjt relikviákat, s elhessegeti magától az egykori szerepeit firtató kérdéseket.

Bende Ildikó, a kecskeméti lány Szegeden ismerte meg élete győri születésű párját, aki akkoriban irodalmi színpadot vezetett a tanárképző főiskolán. Amikor a férj Kaposvárra szerződött, a feleség előtt is megnyitott egy kiskaput a városi teátrum, rövid somogyjásdi tanítás után mint súgó és tánckari tag kezdhette meg színházi pályafutását. Aztán ismét Kecskemét, a pár kilenc évig dolgozott a Katona József Színházban, Ildikó itt kapott papírt arról, hogy színész. Azt mondja, ebben a szakmában érdemes időnként összecsomagolni és odébbállni, új helyen újnak látják az embert. Győrben már a tehetséges, fiatal színésznőnek kijáró szeretettel fogadta a társulat, míg férjét, Takács Lászlót az éppen épülő új színházra gondolva a szervezési iroda vezetésével bízták meg. Ez a hetvenes évek derekán történt, csaknem negyven évaddal ezelőtt.

Szóval itt ragadtunk, mondja Bende Ildikó, feltálalva a még forró cappuccinót. Az Ikva utcai otthon konyhájában beszélgetünk, a földszinti ablakok parkra, játszótérre, virágzó cseresznyefára nyílnak. Nem ez az első panellakásuk, s bár Ildikó kedvenc időtöltése a házvásárlásról szóló álmodozás, remekül érzik itt magukat. A színésznő szerint a világon kétféle hely van, az egyik az, ahol szívesen lakna, a másik az, ahol nem. Így osztályoz, akármerre jár, legrégebbi kedvence Pinnyéd, egy eladó kis ház a Babi boltos mellett. Az Ikva utcai négyszintes tömbök kukoricatáblák helyére épültek, azt mondja, szeme előtt nőttek ki a földből a lakótelepek, s kicsit odébb, a belvárosban a monumentális új színház is. A közel negyven győri évből az első kettőt játszhatta végig a régi teátrumban, azon a színpadon, ahol Bartók az utolsó magyarországi koncertjét adta. Bende Ildikó a kicsi, emberi léptékű dolgokat szereti, így aztán némi nosztalgiával gondol vissza a régi színházra, ahol a nézőtérről látni lehetett a színész arcát, ahol az emberi hang is eljutott a színpadról a közönséghez.

Most a stúdió, a Kisfaludy-terem a kedvenc mérete, s ha szerepről van szó, akkor is becsüli a kicsit. Azt mondja, a karakterszínésztől intenzív munkát, jelenlétet követel az epizódszerep, hiszen néhány perc alatt kell teljeset alkotnia, előrevinnie az előadást. Ha teheti, az iskolákban, a rendhagyó irodalomórákon is azt kéri, csak egy osztály legyen a közönség, bár mostanában egyre kevesebb az igény is, a pénz is az efféle dolgokra. A színésznő először a gyerekei, majd az unokái életét kísérte végig műsoraival az óvodától az egyetem kapujáig. Elfogyott a cappuccino, Bende Ildikó, a Győri Nemzeti Színház színművésze, Aase-díjas örökös tagja búcsúzóul egy kétéves forma kisfiú fényképét mutatja. Hiába változik, nő a világ, a nagy dolgok mellett mindig ott van valami kicsi, szép és új. Csongor, a legkisebb unoka.

A strand

Márciusban, a Hal jegyében születtem, talán ezért imádom a vizet. Igazi ünnep volt, amikor gyerekként a szüleim elvittek autóbusszal a Holt-Tiszára. Győrben húszévesen jártam először, bemutatkozni a férjem családjának. Apósom Nádorvárosban élt, onnan sétáltunk ki a strandra. Ahogy mentünk át a belvároson, a Radón, egyre inkább lenyűgözött, amit láttam. A strand volt a legvarázsosabb kedves kis épületeivel, körbe a folyókkal, a Püspökvárral. Beleszerettem.

Honvágy

Az elmúlt év Sulyok Vince jegyében telt, a ménfőcsanaki költő özvegye kért meg bennünket arra, hogy tartsunk a férjéről olyan irodalomórákat, mint Galgóczi Erzsébetről. Elvállaltuk, s meglepetésemre a középiskolásokat érdekelte a történet. Sulyok 1956-ban emigrált Norvégiába, ahol beilleszkedett, de magyarul írt műveit átitatja a honvágy. Ez fogta meg a fiatalokat. Akik nyugatra készülnek, belegondoltak, mit veszíthetnek.

Gaál József

Fotó: Marcali Gábor