Győr+
2013.06.13. 06:25

Kajak-kenu Eb – Harmincöt magyar nyolc-tíz éremért

A kajakosoknál tizennégy férfi és nyolc nő, a kenusoknál pedig tizenegy férfi és két nő képviseli a magyar színeket a portugáliai Montemor-o-Velhóban péntektől vasárnapig sorra kerülő kajak-kenu Európa-bajnokságon. A 35 fős csapattól nyolc-tíz érmet remél Storcz Botond szövetségi kapitány.

 

Ahogy a szakember az MTI érdeklődésére elmondta, a dunai árvíz nem érintette a válogatott felkészülését, mivel a versenyzők Szegeden és Szolnokon edzettek. Mindössze az olimpiai bajnok kenus, Vajda Attila bajlódott egy ideig betegséggel, a többiek egészségesen dolgozhatták végig a kontinensviadal előtti heteket.

 

“Nálunk két fő verseny van egy évben, s bár az Eb jelentősége nem akkora, mint a világbajnokságé, bizton állíthatom, hogy senki nem veszi félvállról a mostani küzdelmeket” – nyilatkozott Storcz. A kapitány nyolc-tíz egységet lát dobogóra esélyesnek, de azt nem árulta el, mely hajóktól vár győzelmet.

 

“Egy azonban biztos: a Dombi Rudolf, Kökény Roland kajakos duó Eb- és olimpiai bajnoki címvédőként nem titkoltan az aranyérmért száll vízre ezer méteren, és a női kajakosoknál is van jó pár egységünk, amely favorit lehet a saját számában. Emellett a kenu szakágnak is jól jönne már egy nemzetközi siker” – tette hozzá a kapitány.

 

Mivel az Eb programja elég sűrű – a négynapos vb-vel ellentétben három nap alatt bonyolítják le -, a szakvezetés csak azokban a számokban engedélyezte a duplázást, illetve a triplázást, ahol ezt a futamok időbeosztása megengedi. A Dombi, Kökény duó például nem indul el 500 méteren, noha megnyerte a válogatót, Douchev-Janics Natasa viszont négy számban is vízre száll majd Montemor-o-Velhóban. Utóbbi versenyző ősszel előbb vissza akart térni szülőhazájába, Szerbiába, majd meggondolva magát mégis magyar színekben folytatta pályafutását, s az országváltási hercehurcát követően ez lesz az első nemzetközi versenye, miután a májusi, szegedi Világkupán – Storcz döntése alapján – még nem indulhatott.

 

A Londonban aranyérmes női kajaknégyes átalakult, mivel sem Szabó Gabriella, sem Fazekas-Zur Krisztina nem ért el olyan eredményt a válogatóversenyen, hogy kiharcolja a jogot az Eb-csapatba és a hajóba kerülésre. Az egyes és páros teljesítmények alapján Kárász Anna, Kozák Danuta, Kovács Katalin és Douchev-Janics lesz tagja a kvartettnek – a vezérevezős a szegediek fiatal tehetsége, a 21 éves Kárász lesz, aki mögött összesen nyolc olimpiai bajnoki cím ül majd a hajóban.

 

Portugália először rendez a gyorsasági szakágban Eb-t. Az eddigi kontinentális viadalokon a magyarok 115 arany-, 101 ezüst- és 65 bronzérmet gyűjtöttek.

 

Az M1 szombaton 12.08 és 13.51 között felvételről, vasárnap 12.38-tól 14.50-ig pedig – részben – élőben számol be a kontinensbajnokság eseményeiről.

 

(MTI)