A nők a jogpontban is a minit kedvelik
A Dél- és a Nyugat Dunántúl régiójának kistelepülésein is elérhető az európai uniós támogatással megvalósult ingyenes jogszolgáltatás, a jogpont mini – jelentette be pénteken Győrött Palkovics Imre, a hálózatot működtető Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke.
Az országos hálózatot a Stratégiai Szolgáltató Társaságok, valamint a Munkástanácsok Országos Szövetsége hozta létre. Főként a munkavállalással, alkalmazással, kisvállalkozás alapítással kapcsolatos kérdésekben lehet hozzájuk fordulni, ismertette Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke.
Elsősorban a munka világát érintő kérdésekben fordulhatnak hozzájuk a unkavállalók, az álláskeresők és a munkáltatók is. Akár az ügyiratokat is megszerkesztik, nem vállalkoznak azonban konkrét jogi képviseletre. A munkaadók gazdálkodási ügyeivel sem tudnak foglalkozni.
Megyery Tamás ügyvéd, szakmai vezető az eddigi tapasztalatokat foglalta össze. Megtudhattuk tőle, hogy elsősorban a munkabérrel, a munkaszerződések módosításával, s az egyenlő bánásmóddal kapcsolatos kérdésekkel fordulnak hozzájuk.
Az ügyvéd szerint az is előfordul, hogy ők tájékoztatják a munkavállalókat a jogi lehetőségeikről, valós esélyeikről, a panaszosok mégsem mernek bírósághoz fordulni, ugyanis féltik a munkahelyüket, félnek a retorzióktól.
A sajtótájékoztatón az is kiderült: Az ingyenes jogszolgáltatást többségében a középkorú hölgyek veszik igénybe, de volt már 86 éves ügyfelük is. Igaz, ő nem gyerektartási perben keresett meg bennünket, jegyezte meg a szakmai vezető.
gyorplusz.hu
Fotó: Kovács Veronika