Dr. Papp Magdolna révfalusi háziorvos a Semmelweis-nap alkalmából Győr Város Egészségügyéért kitüntetést vehetett át. A mosolygós, csupa szív doktornővel a jeles alkalom apropóján beszélgettünk.
Mindig orvosnak készült?
Kislány koromban kibeleztem a babáimat és mindig csak kóc volt a belsejükben. Nem tudtam, hogy orvosnak készülök, de kiszedtem a belsejüket, mert arra voltam kíváncsi, hogy mi van a felszín mögött. Az egyetem után belgyógyászati gyakorlatot kezdtem, 1978-ban szakvizsgáztam belőle. Ha valami sürgősségi helyzet adódott és segítséget kellett hívni, az engem nagyon bosszantott, ezért megtanultam az aneszteziológiát is, és közel tíz éven át intenzív osztályon dolgoztam. Objektív, gyors döntések, nincs időhúzás, ez volt a leginkább nekem való.
Aztán magánéleti, személyes okok miatt kellett változtatnom. A harmadik gyermekemet egy súlyos fejlődési rendellenesség miatt veszítettem el, ez a rendellenesség pedig egy munkaköri ártalom következménye volt. Amikor eljöttem az intenzívről, azt hittem, vége a szakmai pályafutásomnak, hogy zöld lepedők nélkül nincs is medicina. Ez 1988 januárjában történt, azóta dolgozom üzem-, illetve háziorvosként.
Nem volt nehéz átszokni?
Nem volt könnyű, nagy váltás volt, de már másban látom a lényeget. Az egész embert nézem a környezetével együtt. Sokkal többet dolgozom azóta és sokkal több szakmai sikerélményhez jutottam. Rengeteg visszajelzést kaptam és kapok, a kórházban ezt nem tapasztaltam.
Mi a legnehezebb a háziorvosi munkában?
Az elfogadtatás. Amit szakmailag jónak tartok, azt személyes meggyőzéssel el tudjam hitetni a beteggel: valóban azokra a vizsgálatokra, arra a terápiára, életmód-változtatásra van szüksége a gyógyuláshoz. Gyakran a szomszédnak, barátnak, munkatársnak jobban hisz, mint az orvosának és a meggyőzés nem egyszerű. Ehhez folyamatosan nagyon sokat kell tanulni és beszélgetni, együttérezni a beteggel. Amit elértem, ahhoz a munkatársaim segítségére, a betegeim
együttműködésére és a családom türelmére volt szükség.
A gyógyítás feltételei hogyan változtak az elmúlt évtizedekben?
Az adminisztráció elképesztő mértékben növekedett. Amikor kezdtem a pályát, közel ötven éve, az adminisztráció sokkal egyszerűbb és felületesebb volt, nem jelentett akkora terhet. Abban az időben a munkám fele orvosi tevékenység, a fele adminisztráció volt. Jelenleg öt százalék a medicina és kilencvenöt az adminisztratív kötelezettség. Ezen persze segített az informatika fejlődése, nem körmölni kell a kórtörténetet, hanem beírjuk a gépbe. Különböző vizsgálati eszközökkel objektív adatokat tudunk összehasonlítani. Ilyen értelemben sokkal egzaktabb, világosabb, igazolhatóbb lett az orvoslás. A helyzet rögzítése, a vizsgálatok tervezése, lebonyolítása, a kezelések lehetőségeinek megtalálása, a jogi ügyek, táppénz, rokkantosítás, munkaalkalmasság intézése, az egésznek a bürokráciája lett kiábrándítóan nyomasztó.
Mióta él Győrben?
Szegeden születettem, ott végeztem az orvosi egyetemet, ott ismertem meg a férjemet is. Győrben 1980 óta élek. Érdekes az alföldi és a dunántúli mentalitás különbözősége. Az alföldi ember sokkal közvetlenebb, oldottabb, segítőkészebb, szívesebben társalog egy idegen emberrel, a dunántúli viszont tartózkodóbb, nehezebben nyílik meg. Én alföldi mentalitású vagyok, nem mérlegelek, szeretek beszélgetni és mosolyogni. A kérdés, hogy te visszamosolyogsz?
Győrt megszoktam és megszerettem. Az éjszakai ügyeletek során, a sofőrrel keresve a különböző címeket, ismertem meg a várost. Szeretem a történelmi levegőjét, a műemlékeit, azt szoktam mondani, hogy ami a barokkban jó, az Győrben megvan.
Korábban a témában: