„Még csak sétálunk, jó lenne, ha majd futnánk is”

Ép vívóként kezdte ígéretes karrierjét, ám egy esés után térde elfertőződött, s ezután többé nem tudta behajlítani lábát Osváth Richárd. Sok sportoló pályáját törte már derékba sérülés, de ő nem mondott le az álmáról, s a londoni paralimpián bronzérmet szerzett.

A 28 éves sportoló Szatmárnémetiben szeretett bele a vívásba gyerekkorában, s hogy folytathassa, Magyarországra költözött, ahol viszonylag kevesen gyakorolják ezt kerekes székből. Mint mondja, a mozgássérültek nagyon nehezen fognak neki a mozgásnak. Osváth Richárd azért is érkezett a közelmúltban a MERI sportnapra, hogy a mozgáskorlátozottak még több lehetőséget megismerhessenek.

A sérülése után három évig nem vívott. Hogy élte meg ezt az időszakot?

Óriási kudarc volt, hogy nem hajlik már a lábam. Újra kellett álmodnom az életem, mindig vívó szerettem volna lenni, a karrierem után pedig edző. Be kellett látnom, ez nem fog menni. Kitanultam a férfifodrász szakmát, újra be kellett illeszkednem a társadalomba, feltalálnom magam a világban. Volt, hogy nem ment. Sokszor kérdezték, miért vagyok olyan szomorú. Nem élveztem a fodrászkodást, nem volt meg a sikerélmény, a maradandó eredmény.

A végzetes esés után az információhiány hátráltatta a megálmodott úton?

Tudtam, hogy létezik kerekes székes vívás, de azt nem, hogy több kategóriában lehet indulni, azt hittem, csak gerincsérültek vívhatnak. A 2010-es világbajnokság közvetítésén láttam épkézláb vívókat, akik igaz, hogy sántítottak, de jártak. Romániában nincs kerekes székes vívás, ezért felvettem a kapcsolatot a mostani edzőmmel, Beliczay Sándorral, elmentem egy próbaiskolára 2011 tavaszán. Akkor kezdődött a karrierem. Júniusban második lettem a világkupán, illetve megnyertem az Európa-bajnokságot. Nem volt kérdés, hogy Magyarországon folytatom az életem.

Emlékszik arra, mikor először beült a székbe és megfogta a tőrt?

Fantasztikus érzés volt. Állandóan azért imádkoztam, legyen még egy lehetőség, hogy megmutathassam, vannak rejtett tartalékaim. Izgultam, mit mond Sanyi bácsi, alkalmas leszek-e valamire vagy hagyjuk inkább az egészet. Voltak hibáim, ennyi kihagyás után kicsit kiesik az ember kezéből az érzés. Az első versenyem májusban kudarc volt, nem jutottam a 16 közé sem.

Majd másfél év múlva bronzérmet nyert az olimpián.Az első sikerek után egyből megcélozta Londont?

Ha csinálok valamit, magas szinten teszem. Szűk volt az idő, másfél év alatt kellett négy évet bepótolnom. Szerencsére sikerült, mire kijutottam a paralimpiára, már harmadikként szerepeltem a világranglistán. Nehéz időszak volt, távol a szüleimtől, teljesen egyedül, csak Sanyi bácsira és Szekeres Palira (az egyetlen sportoló, aki olimpián és paralimpián is érmet szerzett – a szerző) számíthattam. Ők öntötték belém a lelket, ma is támaszaim. Most a riói aranyérem a cél. Nehéz lesz, és már nem merek előre tervezni, bármit hozhat az élet, akár egy újabb sérülést is.

A sportolás mellett dolgozik, jut elég ideje a vívásra?

Irodai munkát végzek a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségnél négy órában. Utána megyek a vívóterembe: elkezdtem gyerekekkel is foglalkozni, majd estig edzek. Ha tehetném, csak a gyerekekkel dolgoznék, látni a szemükben a csillogást, hogy szeretettel csinálják, szívmelengető érzés.

Végül is teljesült az eredeti elképzelése. Az élet elvett öntől, de most hogy érzi, hogy áll a mérleg?

Most jól áll. Az Isten vagy a sors vagy a végzet mindent okkal rendez el, tesz az emberekkel. Lehet, ép koromban nem értem volna el ezeket az eredményeket. Célommá vált példát mutatni, ösztönözni az embereket. Lehet, valaki nem tudja, hogy van vívás, evezés, tenisz, sí mozgássérülteknek is. Idővel megmutatkozik, mi miért történt. Most boldog vagyok. Idő kellett, míg megbékéltem a gondolattal, hogy a megváltoztathatatlant megváltoztatni nem lehet. Nincs értelme egy romos várban leélni az életet, ahol tengődök, előbb-utóbb rendet kell tenni a lélekben. Minden embernek kell időt hagyni egy tragédia, sorsfordító esemény után, hogy megnyugodjon, észrevegye, többre hivatott az életben, mint hogy egy helyben üljön és ne csináljon semmit. Rengeteget kaptam a sporttól.

Győrben mit mondott a „sportkóstolón” résztvevőknek?

Adjanak egy esélyt maguknak, menjenek el közösségbe. A gyerekek különösen befogadóak, nem tesznek különbséget. Mozduljanak ki a biztonságos fészkükből, vállalják fel magukat. Saját testünk rabjai vagyunk, de a szellemünk és a lelkünk ugyanolyan, mint másoké, ugyanolyan értékesek vagyunk, mint bárki más. Minél fejlettebb egy társadalom, annál befogadóbb, nyitottabb. A média nagy segítőtárs lehet a mozgássérültek bátorításában, hogy kijöjjenek az utcára. Egy lépés már elindult, de még csak sétálunk, jó lenne, ha majd futnánk is.

Városunkban a fogyatékkal élőknek is számos lehetőségük van a sportolásra. Gönczöl László, a Fogyatékossággal Élők Győr-Moson-Sopron Megyei Sportszövetségének elnöke fiatalokat és időseket egyaránt vár térítésmentes óráira hétfőnként és szombatonként az Apáczai Csere János Kar tornacsarnokába. „A fogyatékkal élőknek lehetőségük van játékos feladatok végrehajtására, kondicionálásra, zenés gimnasztikára, asztalteniszre, kosárra dobásra és beállhatnak labdarúgócsapatunkba is. Ezenkívül több egyesület, intézmény szervez versenyeket, megmozdulásokat” – tudtuk meg Gönczöl Lászlótól. A Mozgáskorlátozottak Győri „Egyetértés” Sportegyesületénél például tekézhetnek, dartsozhatnak, úszhatnak és bocciázhatnak (golyójáték), illetve rendeznek horgász- és sakkversenyeket is. A

Camelot egyesület egyre több programot valósít meg, a Méhecske Alapítvány pedig szorgalmasan szervezi az evezősversenyeket. Múlt hétvégén az „Egyetértés” szervezett egy nemzetközi úszóversenyt Győrben. „Ezek a programok megmutatják, hogy a sérülésük ellenére akaraterővel le lehet győzni minden külső akadályt. Épeknek és sérülteknek fel kell ismerniük, mennyi lehetőségünk van közösen.”

Zoljánszky Alexandra

Fotó: Marcali Gábor