Győr+
2013.10.16. 14:06

Esély Galéria

Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára nyitotta meg szerdán a Lajta utcai Esély Galériát, benne Szűk Ödön fotóriporter kiállítását.

Soltész Miklós megnyitójában figyelemre méltónak nevezte a város tulajdonában lévő Esély Közhasznú Nonprofit Kht. tevékenységét, ahol a dolgozók több mint kétharmada megváltozott munkaképességű vagy fogyatékossággal élő ember. Az államtitkár szerint ők azok, akiknek a munka a megélhetés és az önbecsülés szempontjából egyaránt nagyon fontos, s akiket az állam is foglalkoztatással szeretne segíteni a segély mellett. Az elmúlt három és fél évben több mint tízezer megváltozott munkaképességű embert tudnak foglalkoztatni az országban, s ez Győrnek is köszönhető.

 

 

Simon Róbert Balázs alpolgármester köszöntőjében azt hangsúlyozta, az országot nézve Győrben a legerősebb a szociális háló. Ez nem csak anyagi kérdés, hanem szakmai is, ennek példája az Esély Galéria. A kezdeményezés a kultúrát, a művészetet helybe viszi a rászorulóknak, jelen esetben oda, ahol a csökkentet munkaképességű személyek dolgoznak. A jövően más szociális intézményekben is hasonló tárlatok lesznek, ígérte az alpolgármester.

 

 

 

Farkasné dr. Lukácsy Zita igazgatónő elmondta, három évtizedes múltra tekint vissza a cég, ahol hátrányos helyzetű, megváltozott munkaképességű, fogyatékkal élő embereknek nyújtanak munka lehetőséget. Ezek a munkavállalók szívesen elmennének kiállításra, bemutatóra, de nincs rá lehetőségük. Ezért gondolták, felkérnek egy-egy művészt, mutassa be alkotásait helyben a cég dolgozóinak. A tárlatot követően a művészek az Esély Galériában hagynak egy-egy alkotást, megalapozva egy állandó kiállítást.

 

 

 

 

Harcsás Judit újságíró az első kiállítót, Szűk Ödön Pro Urbe díjas fotóst méltatta, elmondva, a Kisalföld örökös tagja 54 éve fényképezik. A tárlat tematikusan mutatja be a pillanat művészetét, a győri képeket, utazások élményeit, eseményekről készült riportfotókat.

 

 

Földvári Gabriella

Fotó: Marcali Gábor