Győr+
2013.10.23. 11:24

’56 hőseire emlékeztünk

A város és a megye együtt emlékezett október 23-án az 1956-os Forradalom és Szabadságharc eseményeire és hőseire…

Az idei évben Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata és Győr-Moson-Sopron Megye Önkormányzata közös emlékező ünnepséggel tisztelgett az ’56-os hősök előtt. A hagyományokhoz hűen a Városházán található Szigethy Attila emléktáblájának megkoszorúzásával kezdődött az emlékezés, majd a résztvevők fejet hajtottak a Dunántúli Nemzeti Tanács egykori működési helyén, a Szent István út 5. szám alatt található Szigethy Attila domborműnél.

 

 

Az ünnepség a Golgota emlékműnél folytatódott, ahol Borkai Zsolt polgármester tartott megemlékezést. Beszédében úgy fogalmazott, „szerte a nagyvilágban ihletett meg írókat, költőket, ahogyan egy kis nemzet halált megvető bátorsággal belevágott a lehetetlenbe. Ez a bátorság a világ minden pontjára elvitte a hírünket. Felnéztek ránk elszántságunk, bátorságunk és önfeláldozásunk miatt, és azért mert kinyilvánítottuk, hogy egy valamit sosem vehetnek el tőlünk: a hitet a magyar nép erejében és szabadságában!” A polgármester hangsúlyozta, a zenében, a fizikában, az orvostudományban, a művészetekben, az építészetben, és otthon a háztartásokban használt találmányokban is ott van a Mi kezünk! „Sokszor nem is tudjuk, hogy a legfantasztikusabb dolgok mögött egy-egy magyar ember szorgalma, kreativitása és tehetsége lapul. És sokat tettünk a népek szabadságáért is! 1848-ban és 1956-ban is küzdöttünk az ellen, hogy a világban a zsarnokoskodás, az elnyomás, a másik leigázása és megfélemlítése ne hatalmasodhasson el! „ A polgármester leszögezte, „Magyarország erős, mi magyarok tesszük azzá! Győr pedig talán a legerősebb, mi, győriek tesszük azzá! A győriek, akik nap, mint nap dolgoznak saját maguk, családjuk és Győr fejlődéséért! Nálunk azért működik, mert összefogás, együttgondolkodás mutatkozik! A győriek mindig számíthatnak egymásra, legyen szó árvízről, jótékonyságról, szurkolásról, munkabírásról!”

 

 

Kara Ákos a megyei közgyűlés alelnöke emlékezésében kiemelte, az 57 évvel ezelőtti sorsfordító napok Győr-Sopron megyében különös jelentőséggel bírtak, Győr városa pedig – Mosonmagyaróvár mellett – azon települések közé tartozik, ahol legfőképp meghatározó események zajlottak 1956 őszén. Az alelnök megemlékezett a forradalom megyebeli áldozatairól is, akiknek a fele fiatalkorú személy volt, de a legidősebb sem érte meg 61. életévét. Kara Ákos hangsúlyozta, korunk sok nagy szelleme, gondolkodó fője, a történelem és a politikai tudományok számos művelője szerint az 1956-os forradalom és szabadságharc a huszadik század kiemelkedő eseménye, amelynek hatását még ma sem tudjuk egészében felbecsülni. Ami jó 1956 óta történt, nemigen következhetett volna be, ha a magyar nép azon az emlékezetes őszön nem fejezi ki oly félreérthetetlenül felfogását és nem cselekszik. Az emlékező azt kérte az ünneplőktől, „legyünk büszkék elődeink tetteire, példájuk nyomán legyünk egy kicsit mindig erősebbek, okosabbak, összetartóbbak a mindennapokban, ezzel tudjuk legjobban közvetíteni 1956 igazi üzenetét!”

 

 

Az ünnepségen „A mi győri hőseink 1956” címmel a Keleti István Művészeti Iskola győri tagozata adott műsort, amelyben a Krúdy Gyula Gimnázium diákjai közreműködtek. Az ünnepi műsor után Győr polgárai, a városi és megyei szervezetek helyezték el a kegyelet virágait az emlékmű talapzatánál.

 

Papp Zsolt

Fotó: Marcali Gábor