Győr+
2013.10.24. 16:12

Győrben ülésezik a Magyar Fesztivál Szövetség

A kétnapos rendezvényen a szövetség közgyűlése mellett városunk turisztikai attrakciói, fesztiváljai is bemutatkoznak…

Október 24-én és 25-én rendezik Győrben a Magyar Fesztivál Szövetség őszi közgyűlését. A szövetség tagjait Simon Róbert Balázs alpolgármester köszöntötte a Városháza dísztermében, aki úgy fogalmazott, a város számára elismerés, hogy a szövetség épp Győrt választotta a közgyűlése helyszínéül. Hozzátette, az önkormányzat kiemelt feladatként kezeli a turizmus, az idegenforgalom és a városmarketing fejlesztését Győrben, amelynek mára komoly eredményei születtek.

 

 

Az alpolgármester kiemelte, a városban olyan színvonalas intézmények működnek, mint a Győri Nemzeti Színház, a Győri Balett, a Győri Filharmonikus Zenekar, a Vaskakas Bábszínház, vagy a múzeum és a könyvtár. Emellett olyan országos hírű fesztiválokkal várja Győr az érdeklődőket, mint a Győrkőcfesztivál, a Bor, Borlovag és Gasztronómiai Fesztivál, a Magyar Hagyományok Fesztiválja, a Barokk Esküvő, a nyár nyitó és nyárzáró koncertek, az Öt Templom Fesztivál, vagy éppen a konferenciával egy időben zajló Győri Könyvszalon. Simon Róbert Balázs kiemelte, 2012-ben kétszer annyi vendégéjszakát töltöttek el városunkban az ide látogató turisták, mint 4 évvel azelőtt, az átlagosan eltöltött vendégéjszakák száma pedig 2,5 napra emelkedett.

 

A Magyar Turizmus Zrt. adatai alapján városunk bekerült az ország 10 leglátogatottabb települése közé, a külföldi vendégek számát tekintve pedig a hetedikek lettünk tavaly. A vendégéjszakák 2012-es 357 ezres száma negyedével múlta felül a 2011-es adatot. Az idei esztendő első negyedévének adatai azt mutatják, hogy már akkor 5 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el a győri szálláshelyeken, mint egy évvel korábban, tehát a tendencia ebben az évben tovább folytatódik. Az alpolgármester a szövetség tagjainak figyelmébe ajánlotta a Baross úton megnyitott városi Látogatóközpontot, a MOBILIS Interaktív Kiállító Központot, vagy épp a Győri Xantus János Állatkert Füles bástyában nyitott hatalmas akváriumokkal és terráriumokkal berendezett új részlegét és a Káptalandomb egyházi kincseit bemutató Zichy Ferenc Látogatóközpontot.

 

 

Márta István a Magyar Fesztivál Szövetség elnöke kifejtette, örömmel vették Borkai Zsolt polgármester meghívását, hiszen Győr az utóbbi évek turisztikai fejlesztéseinek köszönhetően jelentős, egyre növekvő fesztiválturizmusra tett szert. „A Városmarketing, Kulturális és Sport Főosztály munkájának megismerése, a nemrég átadott intézmények mint a Látogatóközpont vagy a Mobilis megtekintése, hasznos tapasztalat lehet a szövetség tagjainak, hiszen mindannyian fesztiválokat szervezünk szerte az országban, sokan városi fenntartású intézmények keretei között dolgozva. Győr kitartása, eltökéltsége és szervezeti egységeinek összehangoltsága jó példa lehet másoknak is.”

 

Hozzátette, a szövetség évente két közgyűlést és hozzá kapcsolódóan több szakmai programot, konferenciát szervez, de ez az első eset, hogy egy városi meghívás nem csak a protokolláris keretek között marad, hanem a polgármesteri hivatal és a helyi intézmények munkatársaival szorosan együttműködve ennyire színes, változatos és hasznos programot állíthattunk össze.”

 

 

A nyitó napon Győr és a győri programok mutatkoznak be. A városi példákat Domanyik Eszter a Marketing, Turizmus és Kommunikációs Osztály vezetője, Tóthné Kardos Krisztina a Kultúra és Turisztika Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője, Kiss János a Győri Balett és a Magyar Táncfesztivál igazgatója mutatja be. A beszélgetésen részt vesz Czechmeister Mónika (Audi Hungaria Motor Kft.) és Gasztonyi Csilla (Vill-Korr Hungária Kft) is, akik a városi programok szponzorációjáról beszélnek.

 

A konferencia pénteki napján a Magyar Fesztivál Szövetség és a Fesztivál Regisztrációs és Minősítési Program bemutatása, aktuális hírei kerülnek terítékre, de a fesztiválokhoz kapcsolódó országos kérdések és a Nemzeti Kulturális Alap jelene és jövője is a témák között szerepel. A szövetség tagjai a szakmai programok mellett megtekintik a város nevezetességeit, idegenforgalmi attrakcióit és a könyvszalon eseményeire is ellátogatna.

 

 

Papp Zsolt

Fotó: O. Jakócs Péter