Győr+
2013.11.12. 15:43

Török Istvánra emlékeztünk

Török Istvánra emlékezett Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Történelmi Igazságtétel Bizottság Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezete.

Török Istvánra emlékezett Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Történelmi Igazságtétel Bizottság Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezete a forradalom mártírjáról elnevezett adyvárosi utcában, az ott található emléktáblánál.

 

 

A rendezvényen Büki Lajos 56-os forradalmár, a mártír Török István egykori nemzetőr társa, a Történelmi Igazságtétel Bizottság elnökségi tagja tartott megemlékezést, mely során bemutatta Török István életútját és a forradalom idején végzett tevékenységét, majd Radnóti Ákos önkormányzati képviselő tartotta meg ünnepi beszédét.

 

 

A képviselő az emlékezésen elmondta, arra a Török Istvánra emlékezünk, akit 1958-ban, mindössze 28 évesen végeztek ki. Arra a 28 éves fiatalra emlékezünk, akitől elvették a jövőt egyszer már a második világháborút követő kommunista hatalomátvétel után, elvették tőle és a magyaroktól is szabadság reményét az 1956-os forradalom után, majd elvették tőle a forradalom leverése után is, amikor bízva az amnesztiában hazatért. Elvették tőle végérvényesen, amikor kivégezték. Mint mondta, a szabadságot csak a rendszerváltáskor sikerült elérni, de a folyamat még tart a nemzet határokon átívelő újraegyesítésének feladatával.

 

 

Felszólította a fiatalokat is, hogy mutassanak példát, legyen véleményük, álljanak ki az igazukért, és tegyenek a nemzetért, mint a forradalom mártírjai, hiszen minden korszakban csak akkor tudunk előbbre jutni, ha sok-sok áldozatos polgára van a nemzetnek, olyanok, mint 56-ban, amikor egy kis nemzet a világot ámulatba ejtve harcolt a szabadságáért. A megemlékezést a Móra Iskola diákjának műsora, majd a koszorúzás zárta.

 

Papp Zsolt

Fotó: Marcali Gábor